A következő szöveget nem én írtam, hanem kisebb-nagyobb változtatásokkal a Supergamez Max Payne 2 fórumából szedtem, a #2832-es hozzászólásból.
Part I - The Darkness Inside
Prolouge
Menjünk el nagyjából egyenesen a nagy ajtóig, ahol egy kis bejátszás következik, majd utána menjünk be egyenesen a szembe található helységbe, ahol vegyük fel a telefont. Innen kijőve balra folytassuk utunkat és menjünk be a műtőbe, ahol a holttestet találjuk, majd a ránk rontó ellenségünket könnyűszerrel intézzük el. Menjünk el a recepció fele és szálljunk be a liftbe. Csupán annyi dolgunk maradt, hogy bemegyünk Wintersonhoz.
Chapter One: Elevator Doors
Mivel a raktárajtók zárva vannak, kerüljük meg az épületet és menjünk el a hátsó ajtóig. Itt szaladjunk végig, amikor beengedett minket a takarító, lőjük le, mert ha nem, akkor ezt ő teszi meg, vagy a barátja, úgyhogy végezzünk vele is… Továbbjutva a raktárokon fussunk fel a lépcsőn és a fenn beszélgető arcokat is lőjük fejbe néhány golyóval. Az üzenetünk lehallgatása után, menjünk be balra, ahol is a sarki szobából furcsa hangok szűrődnek át, nézzünk csak meg mi is az, az ajtóhoz lopakodva és ott erősen fülelve meghallhatjuk, hogy benn vitatkoznak, a videó végén ugorjunk hátra egy kellemes bullet time-mal, és lightosan eresszük tele golyókkal felebarátainkat, majd az ő felebarátaikkal is. Innen kimenve jobbra folytassuk utunkat, és lőjük ki a 3 őrt, majd kinn menjünk végig. Nyomjuk meg a lift hívógombját, és amikor felér, menjünk le vele. Visszaértünk oda, ahol bejöttünk, menjünk el tovább jobbra, Gyilkoljuk le az embereket, aztán pedig menjünk ki.
Chapter Two: A Criminal Mastermind
Ennek a pályának többnyire az lesz a lényege, hogy felfele menjünk, de mielőtt nekilendülnétek a lépcsőnek célszerű bemenni a jobb sarokba, mert találunk 2 painkillert. Most már mehetünk is felfele, a látszat ellenére senkire nem kell vigyáznunk mindenkit, lőhetünk. A tetőtérbe érve szinte már-már megkönnyebbülésnek számít, amikor meglátunk egy lefele vezető fapados lépcsőt. Menjünk ki az állványzatra és irtsuk ki az emberkéket, - Itt egy kicsit nehezebb rész következik - majd le és be az ajtón. Itt írtsuk ki az emberkéket, majd menjünk lejjebb egy szinttel és itt is, öljünk meg mindenkit. Ezek után nincs más dolgunk, mint a beérkező arcokat lelőni, és ha kinyitódik az ajtó, akkor átmenni a másik szobába, ahol rendőrhaver tartózkodik.
Chapter Three: The Dephts of my Brain
Ez talán egyik legkönnyebb és veszélytelenebb küldetésünk lesz – hmm az ilyeneket szeretem :) -. Mindössze annyi dolgunk van, hogy elmegyünk a fürdőszobánkig, majd ott balra, ki az ajtón és végig a folyosón. Az elágazásnál forduljunk balra és menjünk le a lépcsőn. Benn csekély mászkálás után megtaláljuk a csaj holttestét, amihez odamenve feléled. Miután újból odamegyünk a csajhoz, beszél néhány szót, majd vegyük fel a telefont. Már nem kell mást tennünk, mint a kihallgató szobában szépen golyót ereszteni kötekedők fejébe.
Chapter Four: No 'Us' in This
Menjünk ki a lakásunkból majd a folyosó végén újból balra. Menjünk be a kedves öreg néni lakásába és az első barna szekrényben, találhatunk egy fájdalomcsillapítót. Ugorjunk ki a párkányra, majd a szökkenjünk át a másik oldalra innen gyorsan vissza és aztán másszunk be az ablakon, innen könnyűszerrel el lehet intézni a furgonos fickókat. Ha az öregurat fel akarjuk ébreszteni, kapcsoljuk ki a tévét egy jól irányzott golyóval. Megint jöhet egy rövid párkányjelenet és máris a folyosón, találjuk magunkat. Pár rosszakarónkat leirtva menjünk oda egy öreg nénéhez, aki amúgy balra található a folyosó leágazásának végén. Ő kedvesen betessékel minket, másszunk ki az ablakán. Ha már kinn vagyunk, könnyítsük meg a dolgunkat annyival, hogy átugrunk az állványzatra, és itt felmegyünk a szobába. Menjünk ki a csávesz lakásából és öljünk le mindenkit, majd egyenesen tovább és menjünk fel a csigalépcsőn, amíg csak lehet, majd szálljunk be a liftbe. A csigalépcső alján mentsük meg a csövest, majd tovább a folyosón, mindig amerre a nyíl mutatja. Amikor bemegyünk az ajtón, menjünk le és megtudjuk a takarítótól a 7. emeleti ajtó kódját. Irányuljunk is vissza a lifthez, amivel felmehetünk a 7. emeletre. Ha már ott vagyunk, nézzünk be balra. A forradalmár takarítókat legyilkolva menjünk be oda, ahonnan jöttek. Ott, pedig jobbra, és villámgyors mozdulattal pusztítsuk el a benn sétafikáló őrt. Most már kimehetünk a megint a párkányra. Itt menjünk végig majd, ha elfogy az út, lágyan ugorjunk le, ha megfordulunk és lenézünk, akkor onnan lő ránk egy csávesz, őt kapjuk ki az ablakból, majd még egy szinttel ugorjunk lejjebb és be a lakásba.
Tovább |