A maga idejében a Max Payne első része korszakalkotó volt. Mindezt a különleges Bullet Time-nak köszönheti, ami lelassítja az időt, így a golyók lassabban közelednek felénk, akár el is lehet ugrani előlük! Az első rész fanatikusok ezreit vonzotta, akik kiéhezve várták két éven keresztül a második részt.
A játék úgy gondolom senkiben sem okoz csalódást, aki pedig az első részt szerette, az ezt is fogja. A játék szinte semmit sem változott, úgy látszik a Rockstar nem kockáztatta meg, hogy esetleg csalódást okoz valakiben ha a játékstílust kicsit megváltoztatja. Így minden maradt a régiben. Ugyanazok a lassítási módok, csak kicsit jobban lelassítják az időt. Sajnos a történet is maradt ugyanúgy rövid, ahogyan az első részben volt.
A történet vázlatosan annyi, hogy Max beleszeret egy az első részből halottnak hitt bűnözőnőbe, aki Max sajnálatára ténylegesen meghal ennek az epizódnak a végére (ha végigjátszuk nehezebb fokozatokban a játékot, megtudhatjuk mi is lesz a történet "boldog vége").
Grafikailag két év alatt nem tudott túl sokat dolgozni a Rockstar, mivel szinte maradt tök ugyanolyan az összes textúra, ami mondjuk nem akkora baj, mert a textúrák az első részben is nagyon jók voltak, azonban az ember egy 2003-as játéktól, amin a készítők két évet dolgoztak várna egy jobb, szebb, változatosabb textúrát. A karakterek elég jól meg lettek oldva, sok különböző karakter van.
A játék pozitív pontja még a rongybaba effektus, ami annyit jelent, ha egy embert megölsz, akkor úgy esik le a földre, mint egy "rongybaba". Azaz a lábai úgy mozognak, tehát minden testrésze igazodik a (pl.) székhez, amire esett. Igaz néha előfordulnak nagyon kemény hibák, mondjuk, mikor beleesik a földbe a főszereplő, és abban forog körbe körbe...
Nos, a zene nem kap nagy meghatározó szerepet a játékban. Nem hagyott bennem se mély nyomokat, így nem is tudok túl sokat mondani róla. Az emberek hangja persze jó, a golyóké is, de önmagában valami rock, vagy hasonló nem kerül hangsúlyba. Esetleg a komolyabb, pörgősebb jeleneteknél erősödik be valami "zúzós" zene.
A játék rövidsége miatt készült sok-sok kiegészítő mod. Ilyen például a Matrix mod (letölthető INNEN), ami az egész játék stílusát mátrixossá varázsolja. A golyó után a levegő jellegzetesen mátrixos formában fog megjelenni. Hősünk napszemüveget kap, örök Bullet Time-ot stb. Letölthető még a játék hivatalos oldaláról egy kisebb kiegészítő, amit a készítők csináltak, ezek a Dead Man walking részben találhatóak, miután végigvittük az alaptörténetet.
Élvezhetőség: 9.5
Grafika: 9.8
Hang: 9.6
Nehézség: Változó
Miután végigjátszottuk a játékot alapfokozaton új lehetőségek nyilnak meg előttünk, így újra meg újra végigjátszhatjuk a játékot nehezebb fokozatokban.
Átlagosan: 9.6
Régebbi cikk: Max Payne 2
Rencsényi Dávid
2003.12.30. |