A nagy szökés. A játék ihletője az azonos című film, mely 1963-ban keletkezett. A játék lényege pár katona kiszabadítása, akik fogságba estek a II. világháború alatt. A 18 küldetésből álló játék egyszerre több szálon fut. Hőseink nem bírnak meglenni egy helyben, nem bírják, ha parancsolgatnak nekik, így szökésen törik a fejüket. Van, hogy többször kell próbálkozniuk, mert elkapják őket.
Küldetések lényege a lopakodás, az ellenség kijátszása. Aki töménytelen akcióra vágyik, akkor az térjen át a Mafiára, vagy valami hasonló játékra, aki viszont hihetetlen izgalmakat akar átélni, annak ez a játék kell. Első végigjátaszáskor hihetetlen izgalmas. Az ember teljesen beleéli magát a játékba, ugyanez másodjára csak nehezebb fokozattal érezhető. Rengeteg különböző szökési terv van, melyek remekül megszervezettek. Van, hogy egy vonat tetején kell végigrohannunk, vagy motorral száguldozni, csakhogy az izgalmasabb küldetéseket említsem.

Grafikailag az emberek nincsenek annyira kidilgozva, viszont az épületek és a járművek egész jóra sikerültek. A járművek irányítása kicsit nehézkes, a kamera nagyon kapaszkodik az autó hátuljához (Igaz nem is kell sokszor járműbe ülnünk). A játékban lehet guggolni, hason kúszni, lopakodni, mindent meg lehet csinálni, ami egy "Nagy szökéshez" szükséges.
A hangok is nagyon szépek, hallatszika a kúszás, lopakodás. Az ellenfél ha észleli a zajt felénk fordul, ilyenkor vagy nem szabad megmozdulni, vagy gyorsan le kell hasalni, ha nem akarjuk, hogy kiszúrjanak. Eltelik pár másodperc csönd, a vérnyomásunk már 400nál jár, és akkor, ha szerencsénk van a katona megfordul és továbbmegy, persze előbb hangosan jelzi, hogy valószínűleg csak képzelődött (hisz minden katona skizofrén :)).
Élvezhetőség: 9.5
Grafika: 8.5
Hang: 8.5
Nehézség: Választható fokozatok
Átlagosan: 8.5
Kiegészítés:
The Great Escape Movie:
Hilts a drótok közé ragadva
Nos miután a játék nagyon megfogott és csupa jót hallottam a filmről, úgy döntöttem, megnézem. Manapság már sokkal több filmet csinálnak, viszont amennyivel több filmet csinálnak, annyival kevesebb jó, értékes van közöttük. Régen ez nem így volt. A film 1963-ban készült és bizony elég hosszú (165 perc).
 |
A történet sokszor hasonlít a játékra, vagy inkább a játék hasonlít a filmre. Azonban csak az alapok egyeznek meg. A film arról szól, hogy egy új táborba összeszedték a legrafináltabb hadifoglyokat. Hilts, a vagány amerikai már az első napon összetűzésbe kerül az őrökkel, így kapásból mehetett a fogdába. A "Nagy X" egy terven törte a fejét, miszerint alagutakkal kiássák magukat. Miután ez megtörténik, sokan (76-an) elindulnak főleg Svájc irányába, ahogyan a játékban is, a különbség csak az, hogy itt majdnem mindenki meghal. Meghal a vaksi Blythe, a Nagy X, szinte mindenki. Hilts sem jut túl a határvonalon lévő drótkerítésen, hanem visszakerül a fogdába. Ő még a szerencsésebbek közé tartozik, mivel 50 embert a gestapó legyilkolt.
Összehasonlítva a játékkal azt kell mondanom, hogy a játék a film akciósabb, és happy end-es változata.
Az alagútban
Egy példát megemlítek: a filmben nincs egyetlen lövés sem, ami egy fogoly pisztolyából származott volna, így az egész jelenet, ami a vonat tetején, lövöldözve játszódik, az a filmben nincs (valószínűleg akkoriban ezt nem lehetett megoldani).
A játék első 3 küldetése egyáltalán nincs benne a filmben. A tábort, ahol a szökés játszódik, a játék készítői tökéletes pontossággal másolták le (jó felfedezni néhány ismerős helyet)!
Élvezet: 10.0
Grafika: 8.0
Sokkal élethűbb, mint a többi játék, azonban kicsit elmosódott a kép :-D
|