Szegedi Ökumenikus Dicsőítő Csoport
2004. szeptember 28. | Hazai előadókBeszélgetés Horváth Edével, a csoport koordinátorával
A hazai keresztény életet figyelemmel kisérők számára bizonyára feltűnt, hogy az elmúlt években Debrecenben egyre nagyobb ébredés bontakozott ki. A cívis város után úgy tűnik Szeged sem szeretne lemaradni, hiszen egyre több hír érkezik onnan is keresztények összefogásáról, az evangélium terjedéséről. Ennek egyik jele a nemrégiben megalakult Szegedi Ökümenikus Dicsőítő Csoport feltűnése is. Létrejöttükről, terveikről a csoport koordinátora, Horváth Ede beszélt.- Mikor és milyen célokkal jött létre a zenekar?
- Egy látványos megújulási folyamat részeként 2004. év tavaszán jött létre a csoport. Fontos, hogy részletesen beszéljek erről a folyamatról, mert ennek bemutatása nélkül kevésbé értelmezhetőek a célkitűzéseink.
Az év elején, a felsővárosi plébánián működő “Szövetség Fiai” Katolikus Karizmatikus Közösségben egy dokumentumfilmről beszélgettünk, melynek a címe: “Átalakulások” volt. A film azt mutatta be, hogy Isten milyen hatalmas dolgokat művelt a közelmúltban néhány amerikai, afrikai keresztény közösség, sőt, egész városok életében.
Ezek a távoli vidékeken létrejött “Ébredések” rengeteg pozitív gyümölcsöt teremtek!
- Mit értesz pozitív gyümölcsök alatt?
- Isten, mint élő, ható valóság lépett fel az ottani emberek életében, ami megváltoztatta a róla alkotott képüket, végül is élővé tette a hitüket. Egy hagyományos, erőtlen, távol lévő, Isten helyét az ÉLŐ ISTEN - a szeretettel felénk hajoló, gyógyító, szabadító, csodatevő - az ERŐTELJES ISTEN foglalta el.
Az “Ébredést” csodák, gyógyulások, tömeges megtérések kisérték, rengetegen szabadultak meg különböző kötöttségeikből. Isten hatalma erőteljesen megnyilvánult!
- Említenél egy példát az általatok megismert dokumentumfilmből?
- Örömmel. A kolumbiai Cali városában a tömeges méretű evangelizációkat követően drasztikusan csökkent a gyilkosságok száma és néhány hét múlva elfogták a világméretű kábítószer - hálózat vezetőit is. A bibliai méretű és mértékű események a hitetlen világ figyelmét is felkeltették. Egy közép-amerikai kisvárosban az “Ébredést” megelőzően heti négykamionnyi árú termett meg a közeli földeken. A város a börtöneiről és a szörnyű közállapotairól volt híres. Amikor az ott élők befogadták Jézust az életükbe, Isten megáldotta őket. A börtönöket hamarosan be kellett zárni és eltűntek az utak széléről a saját vizeletükben fetrengő részegek is. Az egykori börtönök helyén imaházak épültek és ma Istent dicsőítő, megújult emberekkel vannak tele. Isten áldása kiterjedt a földjükre is és azóta hatalmas méretűre nőnek a termések és heti negyven kamion szükséges azok elszállításához!
Isten ezeken a helyeken maga volt a válasz az égető szükségekre és megmutatta önzetlen szeretetét. A film nagy hatást gyakorolt ránk és imában Isten elé vittük a dolgot: mindez miért csak ilyen távoli helyeken jön létre!? Istentől ezt a választ kaptuk: Azért, mert azok az emberek képesek voltak ellentéteiket, megosztottságaikat félretenni.
- Mi a folytatás?
- A szívünkben ekkor új vágy született: Tégy bennünket is egyekké! Tégy csodákat, mutasd meg az erődet itt is, hogy a mi hitünk is a Te erős jobbod tetteinek valóságán nyugodjék. Szeretnénk utat készíteni Isten számára Szegeden is! Így imádkoztunk: Uram, jöjj el Szegedre pünkösd erejével! Űzd ki innen is a gonoszt, szabadítsd meg az itteni megkötözötteket is, engedd, hogy mi is megtanuljunk Téged “lélekben és Igazságban imádni, mert az Atya ilyen imádókat akar”.
Felkerestük a szegedi felekezetek vezetőit, megosztottuk velük tapasztalatainkat, a látásunkat és meghívtuk őket, hogy üljünk le, keressük együtt Isten akaratát, dicsőítsük Őt egy szívvel és egy lélekkel. Hamarosan létrejött egy böjtölő, imádkozó, dicsőítő csoport. A csoport célja: Isten akaratának keresése, Teremtőnk dicsőítése.
Pár hét múlva gyakorlati feladatokat is kaptunk az Úrtól. A városban különböző felekezetek szerevezésében számos evangelizációs és dicsőítő rendezvény (Keresztény Ifjúsági Találkozó, Baptista Ifjúsági Találkozó, “Ez az a nap Road-SÓ”, Pünkösdi Ökumenikus Dicsőítő Találkozó, stb.) került megrendezésre és ezek lebonyolításába lelkesen bekapcsolódtunk. Így történt meg az, hogy katolikus, pünkösdi és baptista együtt imádkozott és járt közben közösen, böjttel az evangélium terjesztése érdekében.
- Ha jól tudom, akkor a filmben látottakból már van, ami köztetek is megvalósult!
- Nos, ennek a dinamikus, látványos megújulási, ébredési folyamatnak egy hajtása a Szegedi Ökumenikus Dicsőítő Csoport létrejötte. Konkrétan jó barátunk, Arden Campbell pünkösdi misszionárius kérésére az április 24-i Keresztény Ifjúsági Találkozóra állt össze a csoport.
• Szegedi, mivel szegediek vagyunk. Imádkozunk és tesszük a dolgunkat a város lelki megújulásáért.
• Ökumenikus, mivel arra figyelünk, ami összeköt bennünket, Isten megáldja “a testvérek egységét” , valamint megjövendölte, hogy hamarosan újra “egy akol lesz és egy pásztor” . Jelenleg katolikusok, pünkösdiek, és a “Szegletkő Gyülekezetének” tagjai alkotják a csoportot.
• Dicsőítő, mert meg akarjuk hozni Isten számára a hódolat és a dicséret áldozatát. Hisszük, hogy szellemi harcot vívunk abban az értelemben, melyről Szent Pál ír az efezusi hívek számára.
“Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen.” Ef 6.12
Így nem egy énekkar, vagy egy újabb keresztény rock zenekar vagyunk, hanem hiszünk benne, hogy Isten eszköze a lelkekért folytatott küzdelemben. • Csoport, mivel közösségben tudjuk és akarjuk mindazt megélni, amire Isten meghív.
- Milyen terveitek, céljaitok vannak?
- Szeretnénk egy állandó, rendszeres ökumenikus dicsőítő alkalmat szervezni, ahová mindenkit - aki szeretné szívéből dicsőíteni Mennyei Atyánkat - szeretettel hívunk és várunk. Elképzeléseink szerint ez a rendezvény az “Alsóvárosi Ferences Művelődési Házban” kerülne megrendezésre. Az első alkalom október 15-én, pénteken lesz, egy ifjúsági találkozó keretében. Bővebb információt a hamarosan megjelenő plakátokról szerezhetnek az érdeklődők.
Itt szeretném megemlíteni, hogy Noé Zoli barátunk - a csoportunk egyik énekese - a közelmúltban létrehozott egy levelezőlistát. Ennek az ökumenikus listának célja többek között az ilyen rendezvények propagálása, eszmecsere a szegedi “Ébredés” jelenlegi helyzetéről, ötletek, javaslatok, bizonyságtételek megosztása. Várjuk a kedves érdeklődők jelentkezését az revival-szeged-owner@yahoogroups.com címen egy bemutatkozó levél formájában.
- Lehet-e még jelentkezni a csoportotokba és, ha igen milyen feltételekkel?
- Természetesen keresünk még jelentkezőket, elsősorban a hangszeres területen vannak még hiányosságaink (basszusgitár, dob), de énekeseket is várunk, sőt néhány lelkes technikusra is szükségünk lenne.
A csoport tagjai közül többen is évek óta szolgáljuk énekünkkel, zenénkkel az Urat. Sok mindent láttunk és átéltünk, több zenekarban zenéltünk, ezért határozott elképzeléseink vannak arról, hogy kikkel szeretnénk ezt a szolgálatot végezni. Bízunk benne, hogy a Szentlélek olyan új tagokat küld majd hozzánk, akik építeni (és nem rombolni) fogják mindazt, ami eddig létrejött.
- Hol lehet jelentkezni, ha valaki be szeretne bekapcsolódni a Csoport munkájába?
- Az esetleges jelentkezők rövid bemutatkozó levelét várjuk az szodcs@freemail.hu e-mail címre.