Egy hosszú hétvége kalandjai
2003. október 28. | BeszámolókBudapest, Gödöllő, 2003. október 21-23.
Az október 23-i ünnep miatt négynapos munkaszüneti napot rendelt el a kormány, a hosszú hétvégét pedig sokan kihasználták különböző programok, konferenciák szervezésére. Én is részt vettem ezek közül többön is, úgy mint a Deep Insight koncerten, a Lendület konferencián és a Jubál fesztiválon. A következő sorokban ezekről írom le teljesen szubjektív véleményemet.
A csütörtöki napon először a Golgota gyülekezetbe terveztem ellátogatni, hogy benézzek az itt rendezett dicsőítő konferenciára, ám mivel az elhatározást tettek már nem követték, így erről beszámolni nem tudok. Az első esemény amin viszont ott voltam az esti koncert volt, melyen a finn Deep Insight nevű emo banda lépett fel. A Pesti Est Caféban rendezett hangversenyen előzenekarként egy magyar banda próbálkozott a zenéléssel. Az együttes jelenlévő rajongói szemlátomást élvezték is a produkciót, mi azonban egyöntetűen a “borzasztó”, “szánalmas” valamint a “katasztrofálisan rossz” jelzőket használtuk a legtöbbet.
Hosszú kínszenvedés után aztán végül következett a várva várt finn csapat is. A közönség némileg megfogyatkozott, így könnyen foglalhattuk el helyünket az első sorokban, s nem is tágítottunk onnan a koncert végéig. A kicsit rövidre sikerült műsor után (bő fél óra) rögtönzött közvélemény-kutatást végeztem, hogy kinek mennyire tetszettek a látottak, s körülbelül egy közepes átlag jött ki belőle. Mivel azonban - ahogy az elején is említettem - ez egy szubjektív beszámoló, meg különben is a cikkíró véleménye számít, így én azt mondom, hogy egy nagyon jó koncerten lehettünk ott. Bár azt elismerem, ha egy Further Seems Forevert vagy a Juliana Theoryt láthattuk volna élőben akkor egész más lenne a véleményem, de a Magyarországon látható zenekarok közül szerintem kimagasló volt. Az éjszakába nyúló előadás után a sűrű hóesésben bandukoltam haza, hogy kipihenjem magam a következő napra.
A második napot arra szántam, hogy pestlőrinci Agape gyülekezetbe látogassak el, ahol a Lendület konferenciát tartották. A tavalyi, debreceni konfi folytatásaként meghirdetett háromnapos rendezvényen szép számmal jelentek meg érdeklődők, így a későn érkezők már helyet nem igen találtak (mint például én, bár egy szünetben gyorsan lecsaptam egy felszabaduló székre :-). A nap felépítése egyszerű volt dicsőítés-tanítás-szünet blokkok váltották egymást. Különböző témákban hallhattunk prédikációkat, bátorításokat. Érdekesség, hogy rengeteg helyről érkeztek a konferenciára, az este folyamán egyenként fel is lettek sorolva a gyülekezetek - körülbelül 60. A nap gyorsan elszállt, s jött egy újabb érdekesnek ígérkező program, a Jubál fesztivál.
Sokat gondolkodtam, hogy mit írjak az idei Jubálról, mivel a tavalyi beszámolóm is kavart némi vitát. Már ott is hangsúlyoztam, hogy semmi bajom magával a fesztivállal, sőt jónak és szükségesnek tartok egy ilyen jellegű rendezvényt. Az már az én bajom, hogy zeneileg nem tetszettek a fellépők, és a szervezők pechje, hogy mindezt meg is írtam. Mivel azonban nem szeretném, ha idén is hasonló indulatokat kavarnék, ezért úgy döntöttem, hogy nem részletezem különösebben a látottakat. Csupán egy mondatot írnék a fesztiválról: A 2003-as gödöllői Jubál fesztiválon a fellépett az Éden, az Életmentők, az Alberti és Aszódi Gimnáziumok fiataljai, a Talitha Kúmi, a Szövétnek, a Vekker, a Large Room, a Tandem, a Gyökerek, a Lumen Christi, a Canify Singers és a Psalmus. Remélhetőleg nem hagytam ki senkit.
Rencsényi Áron