Vájtfül Archívum

Napjaink egyik legismertebb keresztény zenekara, a Third Day története a 90-es évek elejére nyúlik vissza. Mac Powell (ének, gitár) és Mark Lee (gitár) először 1991-ben kezdett együtt dolgozni, miután a középiskolában egy bandában játszottak. 1993 kezdetén David Carr (dob) és Tai Anderson (basszusgitár) is csatlakozott, és 1995-ben Brad Avery is belépett gitárosként.

“Amióta az eszemet tudom énekelek,” - emlékszik vissza Mac énekes pályafutása kezdetére - “a zene körülvett már kiskorom óta, hiszen szüleim is zenészek voltak. Amikor más kissrácok még különféle gyermekdalokat dúdoltak én már a Creedance Clearwater Revival dalait tanultam.” Powell fiatal kora óta a déli gospel klasszikusokat is rendszeresen énekelte a helyi gyülekezet kórusában, majd a gitár mellett a trombitával is megismerkedett, így tényleg komoly zenei előélete volt már akkor, amikor Markkal találkozott. “Mark és én játszottunk egy amatőr középiskolai bandában, mely a “Nuclear Hoedown” nevet viselte. Nem voltunk valami jók, de szerettük a zenét.” - folytatja a kezdetek mesélését Mac.

“Isten mindkettőnk szívében nagyjából azonos időben kezdett munkálkodni. Hosszas vívódások után kiléptem a bandából, mert úgy éreztem Isten máshol akar látni. Ez egy elég nehéz döntés volt számomra, hiszen mindig is az volt a vágyam, hogy egy zenekarban játszhassak. Körülbelül egy héttel később Mark azzal fordult hozzám, hogy nem akarok-e egy keresztény zenekart indítani? Nem igazán tudtam túl sokat a keresztény zenéről, de igennel válaszoltam. Elkezdtünk dolgozni néhány dalon, melyek a személyes hitünkről szóltak és játszottunk mindenhol, ahol csak tudtunk. A vasárnapi iskolai óráktól kezdve a kis gyülekezeteken át a középiskolákig nagyon sok helyen megfordultunk, igyekeztünk kihasználni minden lehetőséget, ami a fellépésre adódott.” Nagyjából így kezdődött a zenekar élete. Egy évvel később találkoztak a fiúk Tai-al és Dave-el, néhány évre rá pedig Brad is csatlakozott az együtteshez. Ezzel teljessé vált a Third Day felállása, ami a mai napig sem változott.

Hasonlóan emlékszik a korai időszakra Mark is: “Az egész édesanyám hibája volt. Sohasem felejtem el, amikor egy nap megkérdezte tőlem, nem volna-e kedvem hegedű-órákat venni. Hat éves voltam ekkor, és ezzel kezdődött az egész életemre szóló zeneszeretetem. Amikor középiskolás lettem rájöttem, hogy a lányokra nincs nagy hatással, ha hegedűn játszom - így gitárra váltottam :-) Két év múlva találkoztam Mac-el és elindult a világhírű “Nuclear Hoedown” pályája, melyet néhány barátunkkal csináltunk a suliból. Egy este azonban mikor Mac-nél voltam, arról beszélgettünk, hogy hogyan tudnánk olyan zenét készíteni, melyen tükröződik a Krisztusba vetett hitünk is. Ez a beszélgetés volt a kezdete annak, amit később Third Day-ként ismert meg a közönség.”

Amikor először vonultak be a stúdióba, nem volt szándékukban, hogy egy demo kazettát állítsanak össze a lemezkiadó cégek számára. A fiúk csak egy kazettát akartak felvenni, amit a koncertjeiken tudtak volna árulni. Fáradozásuk hamarosan egy szerződés aláírásában végződött, és a csapat elkezdte olyan albumok elkészítését, amely megalapította különleges hangzásukat, Powell hangja köré épülve, habár tudatosan elkerülve az ismétlődést az albumaikon. A csapat 1996-ban adta ki első nagylemezét “Third Day” címmel, majd egy évre rá jött a következő, mely a “Conspiracy No. 5″ elnevezést kapta. Újabb két év elteltével került a lemezboltokba a “Time”, majd 2000-ben az “Offerings - The Worship Experience”.

Az Offerings eredetileg csak egy mellék-projektként lett betervezve a lelkes rajongók számára, mégis hatalmas sikert aratott, s ez állhat a mögött, hogy 2003-ban megjelent ennek a dicsőítő albumnak a folytatása “Offerings II” címmel és “All I Have To Give” alcímmel. A két lemez között azonban mindenképpen meg kell említeni a 2001-ben megjelent “Come Together” korongot is. Ezek után következett a legújabb, “Wire” című album 2004 májusában. Az utolsó három album tette egyre ismertebbé a Third Day-t, és mindez akarva-akaratlanul magával hozta a slágerlistákon való jó helyezéseket valamint a számos különböző díjat, melyben a csapat részesült. Mindig fontos azonban keresztény zenekaroknál, hogy a sikerhez kellőképpen álljon a csapat, s ne tegye túl elbizakodottá, vagy ne felejtse el kit illet az igazi köszönet.

“Mindig azt hittem, hogy van egy keresztény zenei főáram, és mi valahol ott vagyunk a szélén, csak a saját dolgunkkal elfoglalva,” - vallott egy nyilatkozatban a helyzetről Lee. “De ahogy megnyeri az ember az Év Zenésze díjat, az azt jelenti, hogy hirtelen az előtérbe kerül a keresztény zenei színtéren, és azt hiszem, hogy mi rájöttünk arra, hogy ez egy nagyszerű dolog. De ugyanakkor felelősség is, mert az emberek felénk fordulnak, hogy lássák mi következik, és ez meghatározza, hogy merrefelé halad a keresztény zene, ami főleg fontos, mert olyan embereket is el tud érni, akik nem a gyülekezeten belül nőttek fel. Szóval azt hiszem, hogy felelősek vagyunk azért, hogy ne csak mindig azt csináljuk, ami népszerű. Mi bele lettünk helyezve ebbe a szituációba, és ezért tennünk is kell valamit, hogy pozitívan tudjuk befolyásolni a keresztény zenét.”

Az együttes hozzáállása a saját zenéjükhöz példaként szolgál a kommunikáció és csapatmunka terén. Sok együttes demokráciával indul, de aztán ahogy berobbannak, egy vagy két tag kezdi el irányítani a csapatot. A Third Day is demokratikus alapon indult, és az idők során ez csak fejlődött. A zeneírás hitele egyre jobban szétterjedt az együttesen belül, és az egyéni zenészek következetesen félretették a személyes törekvéseiket az együttes javulása érekében. Ezt az eszményt jól szemlélteti a két vezető gitáros Lee és Avery, akik olyan természetesen vegyülnek bele a zenébe, hogy hónapokkal az egyik album elkészítése után nem is tudták megmondani, hogy ki melyik gitáron játszik.

Az Essential Records-nál lévő Third Day stílusát tekintve a könnyed rock kategóriába sorolható, de ötvözve a pop és a folk zenével, valamint erőteljes akusztikus jelleggel fűszerezve. A szövegekre pillantva - főleg az utóbbi albumokat tekintve - pedig egyértelműen a dicsőítő dalok a jellemzőek. Ha hasonló együtteseket kellene felsorolni, talán a The Black Crowes-t, a Hootie & The Blowfish-t, a The Wallflowers-t, vagy a Pearl Jam-et lehetne említeni; a keresztény előadók közül pedig a Daily Planethez, a Big Daddy Weave-hez, a The Waitinghez, vagy a Smalltown Poets-hez hasonlítható Mac Powell csapata.

Rencsényi Áron