Christafari
2003. június 6. | Külföldi együttesekMark Mohr keresztény családban nőtt fel, de kamasz korában eltávolodott Urától. Évekig az életét a banda, a drogok, a csajok és a “rasztafarianizmus” határozta meg. 17 éves volt, amikor egy bibliaiskolában rádöbbent bűnösségére és átadta magát Krisztusnak.
Mark új életet nyert, ám megmaradt néhány dolog a régiből is. Például a reggae iránti szeretete. Hamarosan meg is született benne az elhatározás: létrehozza Amerika első keresztény reggae csapatát. 1989-ben megalakult a Christafari. A banda neve a görög Christafaroi szóból származik, mely az Újszövetségben olyan emberek csoportját jelenti, akik Krisztust képviselik.
Mark mellett nagy szerepet játszik az együttesben felesége, Vanessa is. A hölgy - mint énekes és táncos - 1992 óta tagja a zenekarnak. Az évek alatt számos kitüntetést és elismerést szereztek mind keresztény, mind világi zenei körökben. Megkapták Dove-díjat, elnyerték az év reggae albuma címet, videóklipjeik kitüntetéseket kaptak, s a slágerlistákon is előkelő helyezéseket értek el dalaik. Sőt, a Christafari az egyetlen keresztény zenekar, mely fellépési lehetőséget kapott az amerikai elnök beiktatási bálján (1997-ben).
A világ legnagyobb reggae fesztiválján, a “Reggae on the River” elnevezésű rendezvényen Mark (akit időközben lelkésszé avattak), először beszélhetett nagy, világi közönség előtt Jézus Krisztusról, és az evangéliumról. Sőt, abban a kiváltságban is részesülhetett, hogy a folyóban, melyről a fesztivált is elnevezték, három újjászületett fiatalt rögtön be is meríthetett.
Az elmúlt években a Christafari rengeteg különböző országban megfordult, így koncerteztek többek között Jamaicában, a Kajmán-szigeteken, Puerto Ricóban, Costa Ricában, Guatemalába, Kenyában, Ugandában, Kanadába, Trinidad és Tobagón vagy Arubán is.
Mark Mohr 1990-ben létrehozott egy missziói társaságot “Jamaica for Jesus” elnevezéssel. Ennek keretében csoportokat küldenek a szigetre, akik utcai evangélizációkat tartanak, zenei programok, színdarabok szerveznek és bibliaiskolát üzemeltetnek. A zenekar afrikai látogatása során megfogalmazódott Markban és Vanessában egy újabb cél: az éhezők megsegítése. Az elhatározást tettek követték: “Food for the Hungry” névvel újabb szervezetet hoztak létre.
Rencsényi Áron