Vájtfül Archívum

Keresztény zenei és hitéleti írások

Infó

A Vájtfül Magazinban 2001 és 2006 között megjelent cikkek archívuma. Keresztény zene, interjúk, beszámolók, hitéleti írások, érdekességek, és ki tudja mi még?

Életmentők

2003. április 27. | Hazai előadók

Az Életmentők a hazai keresztény rap színtér egyik fiatal, tehetséges tagja. A szegedi rapperek már több nagy sikerű koncertet is adtak, például a tavalyi bükkszéki táborban vagy a néhány hétre rá rendezett SOZO Fesztiválon. Az együttes frontemberével, Kübler Danival beszélgettünk a legfontosabb dolgokról.

- Mikor alakultatok?

- Az első rapszöveg 2000 nyarán született egy táborban, ahol versíró-verseny volt. A következő nyáron Tahiban léptem fel - szintén egy keresztény ifjúsági táborban - egy barátommal, Szabó Balázzsal, aki újabban ismét az együttes tagja. Ekkor azonban még csak egy “egykoncertes” dologról volt szó. Két-három hónapos szünet következett a rap terén, mert mondjuk úgy, hogy elbátortalanodtam. Ezután 2001 decemberében új erővel, új lendülettel kezdtem el ismét csinálni és a szegedi ifjúsági szilveszter alkalmán, hajnali négy körül, 40 ember előtt lefolyt az első sikeres koncert, négy számmal. 2002 februárjában megalakult az akkor kéttagú Életmentők együttes (Martin Ági, Kübler Dani). A csapat felállása a hónapok során többször változott, mire kialakult a jelenlegi helyzet.

- Kikből áll a csapat most és kinek mi a feladata?

- Kübler Ágota - vokál, Martin Ági - vokál & rap, Takács gábor - rap, Szabó Balázs - rap, Kübler Dani - rap, szöveg & zenei alapok.

- Miért az “Életmentők” nevet választottátok?

- Nem a nagyhatású tengerparti sorozat adta az ötletet, egyszerűen csak egy ifjúsági óra után valaki mondta, hogy ez ideális lenne egy keresztény rap együttesnek…

- Azoknak, akik még nem hallottak benneteket, mondanál pár szót a zenétekről?

- Mindig törekszem arra a számok írásánál, hogy ne legyen túl monoton és legyen benne vokál. Azt viszont szeretném elkerülni, hogy populáris zene legyen.

- Hol lehet titeket látni, hallani?

- Keresztény kávéházakban, fesztiválokon, táborokban és konferenciákon szoktunk általában fellépni.

- Mikorra várható album?

- Biztosat nem tudok mondani, de reményeink szerint augusztus környékén hallhattok róla.

- A számokat egyedül írod, vagy közösen készülnek?

- A dalok szövegét egyedül írom, bár a srácok gyakran kicsit átalakítva adják elő, de ez egyáltalán nem zavar. A vokálok dallamát általában az adott vokalista találja ki, de néha ez a feladat is rám hárul. A zenében nagy segítség a húgom (Kübler Ágota), aki az akkordokban van otthon.

- Milyen célokat tűztetek ki?

- Az együttes elsődleges célja az evangélizáció, de szeretnénk még szólni egy-két számon keresztül a már megtért, velünk egy cipőben járó fiatalokhoz.

- Legközelebbi fellépésetek?

- Fiksz időpontunk még nincs, de valószínűleg Dunaharasztiban az EgyKisKlubban lépünk fel legközelebb.

Lázi Dóra