August Burns Red: Thrill Seeker
2006. május 8. | Lemezajánlók“A ‘Thrill Seeker’-nek simán a tavalyi év legjobb lemezei között a helye; metalcore-ban legalábbis mindenképpen. A The Dillinger Escape Plan-féle kaotikus bandák és a göteborgi hangzás ötvözéséből igazi remekmű született.
Ott volt ugye a Norma Jean második (kvázi-harmadik, ha a Luti-Kriss érát is számítjuk) albuma, aztán az As Cities Burn meglepően jó és a számomra különösen kedves Becoming The Archetype bemutatkozó korongja, majd ősszel jött még egy szemtelenül fiatal banda, az August Burns Red debütalbuma, jelen analízisünk tárgya is.
Ránézésre nem volt olyan bizalomgerjesztő a csapat, túlságosan is trendinek tűnt, de a Solid State-nél ez nem jelent semmit, ott kötelező a trendi kinézet, attól még tudnak jó zenét csinálni az ottani bandák. Ott volt aztán még a kortényező is, de hát láttunk már korukat meghazudtolóan tehetséges fiatalokat a Solid State-nél - lásd Extol -, így önmagában ez sem jelenthetett még semmit. És milyen jó, hogy nem az előítéleteimre hallgattam, hanem az August Burns Red lemezére, a ‘Thrill Seeker’-re! Ennek ugyanis simán a tavalyi év legjobb lemezei között a helye! Metalcore-ban legalábbis mindenképpen! Tudom, sokaknak - velem ellentétben - már a könyökén jön ki a stílus, de szerintem ők is jól teszik, ha adnak egy esélyt a fiataloknak, ugyanis az August Burns Rednek van egyénisége, nem egy kópiabanda a sok közül. Az egyéniség a The Dillinger Escape Plan-féle kaotikus bandák és a göteborgi hangzás ötvözéséből jött létre többé-kevésbé. Vannak tehát ikergitár-témák, breakdownok, meg metalos hangzás - eddig a trend -, de a csapkodós, kaotikus témák elveszik a produkció klisé-jellegét, a dallamos ének meg hiányzik, ezen a téren se hódolt hát be az aktuális hóbortoknak a banda. Ráadásul valahogy hihetetlenül magával ragad az anyag, ahogy hallgatom, leköti a figyelmemet, de nem fárasztó. Nyilván nem hátrány, hogy a Killswitch-mastermind Adam Dutkiewitz volt a lemez producere, így a megszólalás hibátlan, és csak jobban kihangsúlyozza, milyen jó zenészek már ilyen fiatalon is az August Burns Red tagjai. Számomra különösen a dobos Matt Greiner játéka tűnik kiemelkedőnek, de a többiek is rendesen teszik a dolgukat. A vokalista Josh McManness tevékenysége a melódiák hiányával együtt sem monoton, érzelemmentes, ő is jól együtt él a produkcióval, és jól bánik a hangjával.
Ha valamibe bele akarnék kötni, az a borító lenne; nem is tetszik, másrészt erősen emlékeztet a The Dillinger Escape Plan 2004-es lemezének, a ‘Miss Machine’-nek a borítójára. Na de ez legyen a legnagyobb baj egy albummal. Úgy érzem, az August Burns Red igazán jó példát mutatott arra nézve, hogy milyennek is kell lennie egy debütáló lemeznek a XXI. század első évtizedének derekán.
Kovács Gergely