Vájtfül Archívum

A dél-kaliforniai régisulis HC-banda a 2001-es ‘Tipping The Scales’ után nemcsak hogy többéves szünetet tartott a lemezgyártásban, de még fel is oszlott. Az énekes Jason Moody country-projectjével, a The Regal Line-nal kötötte le magát, a dobos Jason Dunn kiadóját, a Facedown Records-ot igazgatta, Corey Edelmann gitáros sem tétlenkedett, ő Thieves And Liars néven alapított új bandát.

Ha jól emlékszem, úgy másfél éve, a 2004-es amerikai Cornerstone fesztivál után kezdtek szállingózni a hírek, hogy a NIV újra aktív, és még talán lemezt is csinál megint. Egyébként ha valaki nem hallotta volna, a fent említett Corey Edelmann kiszállt a csapatból, helyére Dave Quiggle (xDisciplex/Jesus Wept) érkezett, meg itt van az újjáalakulás óta állandó tag, a második gitáros Tim Mason. A basszusgitáros csóka szintén az xDisciplex-ből lehet ismerős, Neil Hartman ott dörmögtette hangszerét korábban.

2005 novemberére realitássá vált a lemez, a ‘To Burn Again’ című album 8-án került piacra. Noha nálunk nem sokan ismerik a bandát, jellemző, hogy pl. a lemezmegjelenési bulin is fellépő As I Lay Dying frontembere, Tim Lambesis a rá legnagyobb hatással lévő együttesek közé sorolja. Na nem zeneileg, hiszen a NIV mindig is old school hardcore-t játszott, nincs ez másként a ‘To Burn Again’-en sem. Annyira nincs, hogy a tizennégy szám közé elrejtettek három ‘kakukktojást’, azaz három régi nótát, amelyek eredetileg a ‘96-os ‘No Compromise’-on, a brigád második nagylemezén szerepeltek. A három dalt természetesen újra felvették, így aki nem ismeri őket, nem hiszem, hogy rájön, melyikek azok, annyira beleillenek az új anyagba is. Jó kérdés, hogy miért kellett újra felvenni ezeket a nótákat, hiszen nélkülük is lenne darabra elég, a NIV-et meg soha nem zavarta, ha egy lemezének a hossza elmarad még a harminc perctől is. (Megjegyzem, így is elmarad.) Valószínűleg arról lehet szó, hogy koncerten szeretik játszani ezeket a számokat, de mivel a második lemez már régóta nem hozzáférhető, így igyekeznek biztosítani, hogy a közönség ismerje a dalokat, és aktívan be is tudjon kapcsolódni az előadásukba. Tény, hogy hatásos szerzeményekről van szó, a ‘Stand’-et például már egy német, egész konkrétan kasseli banda, a Today Forever feldolgozásában is hallottam, föl is dobta a hangulatot egykettőre.

A ‘To Burn Again’ a NIV hagyományait ápolja tehát, vagyis aki szereti az ilyesfajta muzsikát, kizárt, hogy befürödjön vele. Bevallom, jómagam már nem sok ilyen jellegű hardcore-t hallgatok, de ha igen, akkor is inkább olyasmit, amit már régen is szerettem, és sok kellemes emlékem fűződik hozzá. Azaz a ‘To Burn Again’ túlzottan nem dobogtatja meg a szívemet, ahogy hallgatom, leszámítva a három régi nótát. Ugyanakkor a ‘99-es ‘Flesh And Blood’ ma is felvillanyoz, az új lemez meg szerintem valójában nem rosszabb nála, szóval ha nem kapok mattot tőle, az nem a zenekar hibája, hanem én változtam. Röviden: a maga nemében ez egy jó album, a műfaj rajongóinak tudom ajánlani. Én viszont most már élőben lennék inkább kíváncsi a bandára.

Kovács Gergely