Stryper: Reborn
2006. január 28. | LemezajánlókModernebb a megszólalás, gitárszólók nélkül is kerek egész a produkció. Michael Sweet hangja is csak érettebb, jobb lett az évek múltával. A Stryper csakugyan újjászületett, és talán fiatalosabb, mint a ‘Lound And Clear’ óta valaha is volt.
A Stryper régi nagy sikerei idején még csak hírből sem ismertem a bandát, jópár évvel később tudtam meg, hogy egyáltalán miről is van (volt) szó. Aztán - még ha jól emlékszem, tavalyelőtt - kezdtek szállingózni a hírek a zenekar körüli mozgolódásról. Úgy értem, együttes mozgolódásról, hiszen külön-külön nem hagytak fel a zenéléssel a tagok a Stryper feloszlása után sem. Az együttes munka végül két új nótában manifesztálódott metafizikailag, amik egy új ‘best of’-on váltak hallhatóvá, majd jött a turnézás és egy jól sikerült koncertalbum. Erre annyira belelkesedtek a fiúk, hogy nekiálltak új stúdióalbumot is készíteni, ennek eredménye lett a ‘Reborn’.
Emlékszem, mikor a Living Sacrifice hasonló című albuma megjelent, nagyon csalódott voltam (igaz, később nagyon megszerettem azt a lemezt). Most hasonló előjelekkel kezdtem meghallgatni az új Strypert, hiszen a kritikák itt is modernizációról beszéltek. Mit mondjak, első hallásra ez az anyag sem fogott meg. Na de másodikra! Meg utána újra és újra… Hiszen ez a Stryper eddigi legjobb lemeze! Úgy értem, nekem a régi albumok egyike se tetszik igazán; ugyan a slágerszámok nagy részét szeretem, ám az übernyálas ballada-borzalmak elviselhetetlenek rajtuk, és valahogy az össz-fíling sem teljesen kompatíbilis velem. Itt ezekbe a hibákba nem kellett beleütköznöm.
Tény, hogy valóban modernebb a megszólalás, na de ez soha nem is baj önmagában. A régi jó gitárszólók itt nem okoznak örömöt - mert nincsenek -, de valahogy nem is hiányoznak, valahogy nélkülük is kerek egész a produkció. Azt hiszem, a refrének viszik el leginkább a zenét megint, a fogós, erőteljes, markáns énektémák szabnak fazont a zenének. A versszakrészek se rosszak, de egyértelműen a refrénekre vannak kihegyezve a dalok, a ritmusok, gitárriffek is ennek vannak alárendelve. Michael Sweet hangja is csak érettebb, jobb lett az évek múltával, a vokál meg nagyon rendben van most is. A viszonylag nyers gitár- és dobsound is jól áll a lemeznek, a Stryper csakugyan újjászületett, és talán fiatalosabb, mint a ‘Lound And Clear’ óta valaha is volt.
Hogy azért negatívumot is említsek: a borítóból a szövegeket kifelejtették (úgy az európai, mint az amerikai verzióból), ráadásul egy helyen a számsorrendet is rosszul tűntették fel (az amerikai változaton biztosan, de tudomásom szerint az európain is). Mindez persze apró bosszúság - a szövegek amúgy is végig érthetőek -, és mit sem von le a remek muzsika értékéből.
Kovács Gergely