Vájtfül Archívum

Az ausztráliai illetőségű Paramaecium egy négyszámos death metal demóval - ‘Silent Carnage’ - hallatott magáról először, még 1991-ben. Ezután átment némi tagcserén, például érkezett a dobos Jayson Sherlock egy másik metal trióból, a Mortification-ből. Ha másért nem, már csak ezért is érdemes picit foglalkozni a Paramaecium első lemezével.

Az ‘Exhumed Of The Earth’ két évvel a demo után jött ki, először a banda magánkiadásában, majd több kis kiadó is felkapta, nekem az európai, Witchhunt Records-os változat van meg. Ha jól tudom, összesen tízezer példány fogyott a lemezből, ami nem is rossz egy ismeretlen underground metal banda magánkiadású debütalbumától, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy az együttes gyakorlatilag nem is turnézott. A lemezt meghallgatva persze érthetővé válik, minek is volt köszönhető a siker: annak, hogy az ‘Exhumed Of The Earth’ nagyon jó album!

Lassú, nemritkán egyenesen monotonitásba hajló, ám valahogy mégsem unalmas témák, hosszú nóták - ez itt már nem a demón megismert death metal, hanem száraz, súlyos doom. Ami maradt a death metalból, az a bőgős Andrew Tompkins jellegzetes hörgése, na meg a szigorúság. Megpakolták viszont a lemezt komolyzenei hangszerekkel, fuvolával, vonósokkal, és rendszeres visszatérő szereplő egy szoprán operaénekesnő is. Szimfonikus metalnak ezzel együtt nem nevezném, amit a Paramaecium csinált, mivel a klasszikus hangszerek nincsenek állandóan jelen, gyakran magukra hagyják a metal-triót. Érdekelt, vajon a Mortification grindosabb lemezein maradandót alkotó Jayson Sherlock mihez kezd magával egy ilyen iszonyúan belassult zenével, ami az ‘Exhumed Of The Earth’-t nagyrészt jellemzi, de nem csalódtam emberemben. Itt is kitesz magáért, és a körülményekhez képest igen színesen, élvezetesen játszik. Persze annyira nem idegen neki a terület, hiszen a klasszikus Morti-album, a ‘Scrolls Of The Megilloth’ záródala, amit ő írt, is egy ideillően lassacskás, hosszúra nyúló doom opusz. Jason De Ron száraz, rideg, továbbá igen súlyos gitárhangzása is nagyban meghatározza a lemez karakterét. Szólók nincsenek, de a riffelés is elviszi a produkciót.

A szövegek alapján egyfajta konceptalbumnak tekinthető az ‘Exhumed’, gyakorlatilag a bibliai ‘Újszövetség’ üzenetét igyekszik összefoglalni: Jézus Krisztus születése, elárultatása, halála, feltámadása, mennybemenetele, a hívők kitartása az üldöztetések közepette is, majd a végén a halottak feltámadása és az örök élet a Szellem által. Így dióhéjban.

Szép a borító is, bár úgy vettem észre, a különböző verziók nem teljesen egyformák - ugyanazokból az elemekből állnak, csak némileg más elrendezéssel. Egyébként ahogy a Mortification esetében, itt is leginkább Jayson Sherlock keze munkáját dicséri a design.

Az ‘Exhumed Of The Earth’ white metal gyűjtők számára alap, ahogy a korai Anathema, My Dying Bride, és egyéb death/doom bandák kedvelői számára is értékes részét képezheti a gyűjteménynek. Nyitottabb death metal fanatikusok is próbálkozhatnak vele, van elég súly ebben a lemezben az alacsony átlagtempó ellenére is.

Kovács Gergely