Vájtfül Archívum

A Sinai Beach 2002-es demóját ismerve nem értettem, miért nevezi a bandát metal-zenekarnak a kiadója, nekem ugyanis egyértelműen hardcore-nak tűnt a zenéjük, még ha volt is benne valami metalos.

Aztán az együttes egyik 2003-as koncertjét látva, majd az albumot hallva mindent megértettem. A Sinai Beach valóban jóval metalosabb lett a demo óta eltelt időben; a változás talán az új gitáros, Mike Risinger érkezésének is köszönhető. A SB jóval technikásabb, éppen ezért nehezebben követhető, de valamivel súlyosabb is lett zeneileg. Kevesebb az első hallásra feldolgozható dallamos rész, így nem is kedveltem meg olyan gyorsan a bemutatkozó nagylemezt, mint a demót korábban. Többször áthallgatva azonban egyre nagyobb arányban kezdett értelmet nyerni a muzsika a számomra, ma pedig már az egyik kedvencem a ‘When Breath Escapes’. Azért nem ártana bele több dallamos betét, már csak azért sem, mert az énekes Courtney Alderson sikeresen birkózik meg a dallamokkal is, nem korlátozódik a tudománya a teli torokból történő ordibálásra. Nem ártana egyáltalán több zene sem a CD-re, mivel nem valami hosszú, ráadásul a kilencedik track csupán a tizedik hosszúra nyúlt intrója gyakorlatilag. Akár a demóról is rátehettek volna pár dalt az albumra, vagy akár az összeset. Ugyan az ‘…Of A Man’ címe ismerős régebbről, ám a dal teljesen más, mint amit a demón ilyen címmel hallhattunk.

Már csak azért is jó lenne, ha hosszabb lenne a korong (hoppá, egy korongnak van egyáltalán hossza?!), mert amúgy tényleg nagyon jó a zene! Mély gitárok, zúzás, reszelés, kétlábdob, szigorúság, pörgés, merész váltások, ‘megcsonkított’, ‘megerőszakolt’ ritmusok, ami csak egy metal/hardcore rajongó szem-szájának, de legfőképp fülének ingere. És dallamok is előfordulnak azért mindeközben, csak picit ritkábban és nem annyira dominánsan, mint régebben. A hangzás viszont a zenével ellentétben lehetne jobb is valamivel. Nem kifejezetten rossz, de nem is igazán tökéletes, hosszú távon kicsit fárasztóan kásás, elmosódott. Lehet, hogy valami ilyesmi volt a cél a stúdióban, de ez már talán akkor is túlzás.

A szövegekből hamar kiderül, hogy keresztény zenekar a Sinai Beach, de CJ igyekezett intelligensen, klisémentesen megfogalmazni mondanivalóját, ami többé-kevésbé sikerült is neki. Az pedig vitathatatlan, hogy amilyen intenzitással előadja őket, mindent hajlamosak vagyunk elhinni neki.

Ugyan nem állt el a lélegzetem a ‘When Breath Escapes’-től, de egyre jobban kezdem megszeretni az albumot, ahogy hallgatom. És ez feltétlenül bíztató, valamint kétségkívül szerencsésebb, mintha fordítva lenne, nem igaz?

Kovács Gergely