Vájtfül Archívum

Fura egy csapat ez a Seventh Day Slumber. Mintegy tízéves pályafutása során most jutott el odáig, hogy valamely kiadónál jelent meg nagylemeze. Persze ne gondoljuk a csapat neve alapján, hogy ennek a lustaság, a pihengetés lenne az oka. Távolról sem. A zenekar évek óta minden áldott esztendőben 200-nál több koncertet ad, ráadásul már két nagylemezt megjelentetett mindenkitől függetlenül.

A banda összetétele is szót érdemel: a frontember Joseph Rojas meglehetősen komplikált körülmények között érte el a felnőttkort, komoly (400 $/nap) kokainfüggősége miatt dílerként kereste a kenyerét (vagy inkább ‘a kokóját’?) - feltéve, hogy szabadlábon volt. Húszévesen, harmadik túladagolása után - amely csak édesanyjának korai hazaérkezése miatt nem végződött halállal -, a mentőautóban tért meg Jézushoz, Akit azóta is szolgál - többek között a Seventh Day Slumber énekes/dalszerzőjeként. A dobos ‘Rhino’ becenevét utcai harcos korában érdemelte ki; talán kis fantáziával rendelkező emberek is képesek megsejteni, miért. Miután megkezdte nagy értékű (10 000 $) rablásáért kiszabott börtönbüntetésének letöltését, a börtönben tért meg. Csodával határos módon tízéves büntetéséből mintegy kilenc hónapot letöltve szabadulhatott, így ma már ténylegesen szabad emberként püfölheti a dobokat - most éppen a SDS-ben. A bőgős Josh a többiekkel szemben igazi mintacsaládban nőtt fel malaysiai misszionáriusszülők gyermekeként. Jeremy is keresztény családban nevelkedett, ám szülei válása okozott némi átmeneti zavart az életében. Ezen azonban túltette magát, és már egy ideje ő is a Seventh Day Slumbert erősíti. Ennyit a tagok múltjáról, lássuk a lemezt.

A borító alapján már tudtam, hogy valószínűleg egy újabb poszt-grunge, úgymond ‘alternatív’ rock albummal lesz dolgom. (Hogy miért nevezik ‘alternatívnak’ azt, ami a legtisztább ‘mainstream’, azt igazából nem tudom, de azt hiszem, nem is feladatom megérteni.) Arra számítottam a kiadó alapján, hogy egy bombasztikus hangzású, súlyos dobokkal meg gitárokkal megpakolt CD-t fogok hallani, és tartottam tőle, hogy a zene színvonala nagyban el fog maradni a hangzásétól. Rémálmaimban egy izzadtságszagban vergődő Creed-klón képei sejlettek fel, ám igyekeztem őket optimistán elhessegetni magamtól.

És hogy mit találtam a CD-n valójában? Először is a vártnál jóval vékonyabb hangzást. A pergődob az általam várt mázsás súly helyett meglehetősen barátságos hangot kapott a mixben, és a gitárok is jóval melegebben szólnak, mint előzőleg gondoltam. A stílus viszont csakugyan a Creed-re emlékeztet, ám ezt nem bánom, hiszen az utóbbi időben igencsak megkedveltem Scott Stapps-ék muzsikáját. Joseph Rojas hangja is emlékeztet Scott-éra, ám csak a felszínen; valójában jól megkülönböztethető orgánummal rendelkezik. A daloknak is saját karakterük van, a Seventh Day Slumber nem egy ‘rip-off’, nem mások munkáját és kreativitását szeretné készpénzre váltani, ezt a nyilvánvaló hasonlóságok ellenére is kijelenthetjük. Akárcsak a Creed esetében, itt is szinte minden dal sláger. Nekem egyedül az ‘Innocence’ okoz némi fejfájást, pedig ez a legszigorúbb dal a lemezen. Mégis, ezúttal a ’slágerek’ látszanak jobban beválni. Mint például a ‘Candy’ és a ‘My Struggle’, amelyek már korábban is megjelentek a banda független CD-in, és nagy sikerré váltak a rádiónak köszönhetően. A záró ballada, a ‘When The Children Cry’ sem új szerzemény, sőt, még csak nem is a zenekar sajátja; egy régi nótát dolgoztak fel Josephék, ám remekül adoptálták azt a saját egyéniségüknek megfelelően. A még nem említettek közül a nyitó ‘I Know’, a ‘Spiraling’, a Bob Dylan-es ‘More’, a ‘Something’, és a címadó ‘Picking Up The Pieces’ a kedvencem. A figyelmes szemlélőnek bizonyára feltűnt, hogy voltaképpen csak a ‘Running’ maradt ki a felsorolásból. De hát mit tegyek, ha tényleg csupán ez utóbbi nóta nem nyerte el a tetszésemet a már korábban ‘feketelistára’ került ‘Innocence’-en kívül? (Hogy-hogy mit?! Hülye kérdés. Hát hallgassam meg a lemezt még egyszer! De inkább többször.)

A szövegek gondolatébresztőek, és mindazokhoz kívánnak szólni, akiknek az életében nem minden szép és jó, de szeretnék, ha szebb és jobb lenne, viszont nem vágynak üres, semmitmondó közhelyekre. Valós megoldásra annál inkább, és ez az, amit (Akit) megtalálnak intelligens, mégis közérthető módon megfogalmazva a lemezen.

A Seventh Day Slumber igazi kikapcsolódást (vagy éppen ellenkezőleg: bekapcsolódást, feltöltődést) nyújt, de szigorúan csak a hetedik napon. Ám hogy mitől számítva a hetedik az a nap, azt már hála Istennek mindenki maga döntheti el. Kijelenthetem, a közelmúltban nekem minden nap hetedik volt, de úgy néz ki, egy darabig még ez is lesz a helyzet.

Kovács Gergely