Vájtfül Archívum

Neal Morse neve bizonyára ismerősen cseng a progresszív muzsika híveinek fülében, hiszen a kitűnő muzsikus egészen a közelmúltig napjaink egyik legjelentősebb progresszív zenekarának, a Spock’s Beard-nek az alapítója, énekese, és fő dalszerzője volt. (A háromból már csak az első mondhatja el magáról.) Neal Morse emellett a ‘Testimony’ előtt már két szólólemezt is kiadott, továbbá tagja a Transatlantic nevű progresszív ’szupergrupnak’.

A ‘Testimony’ azonban jelentősen eltér Neal Morse eddigi szólóanyagaitól, lévén dupla konceptalbum, amelyet kiváló muzsikusok seregével készített el az ambiciózus zenész. Köztük Mike Portnoy-jal, a Dream Theater már-már emberfeletti képességű dobosával, akivel mellesleg a Transatlanticben is együtt zenélnek, no meg a jó öreg Kerry Livgrennel, a Kansas egykori tagjával. Hogy ne ömlesztve kapjuk az arcunkba az egész - több, mint két óra hosszú! - műsort, és így ne kelljen attól tartani, hogy az maga alá temet, öt részre osztották a anyagot, amelyek közül az első kettő az első, a többi a második lemezen kapott helyet. Az első korongot a ‘The Land Of Beginning Again’ vezeti be, és ugyanennek a rövidített változata zárja másodikat, tehát egyfajta keretes szerkezetről beszélhetünk. Nem ez lesz egyébként az egyetlen visszatérő téma, a későbbiekben akadnak még többször használatos elemek, amikor a cselekmény úgy kívánja.

A ‘Land Of Beginning Again’ egyfajta prológusként gyakorlatilag arra szolgál, hogy megadja az alaphangot az albumhoz; rögtön utána következik az ‘Overture No. 1′, vagyis az ‘Egyes számú nyitány’, egy majd’ hatperces instrumentális intro, amellyel ténylegesen kezdetét veszi a koncepció kidolgozása. Az ezután jövő ‘California Nights’ itt-ott emlékeztet a ’tiszteletbeli fekete’ énekes, Joe Cocker némely anyagaira, elsősorban a refrénben, ahol csodás női vokalistákat is alkalmunk nyílik hallani. A vége pedig gyönyörű szimfonikus muzsika, ami után a ‘Colder In The Sun’, a ‘Testimony’ egyik leglendületesebb nótája kezdődik. A ‘Colder In The Sun’ refrénje is egyike azoknak a témáknak, amelyek még máshol is fel fognak majd bukkanni. A ‘Sleeping Jesus’, mint címe is utal rá, egy álmodozóbb hangulatú dal, jófajta akusztikus steel gitárral, atmoszférikus billentyűkkel, mindenféle egzotikus ütős ketyerével. A ‘Sleeping Jesus’-t a ‘The Prince Of The Power In The Air’-be átvezető ‘Interlude’ sem szűkölködik a majd visszaköszönő témákban, de szimfonikus hangszerekben sem. A viszonylag rövidebb - annál hosszabb című - ‘The Prince Of The Power In The Air’ hallatán egy név ugrott be azonnal: Pink Floyd. Az alig hosszabb ‘The Promise’ viszont már ismét egész más, hiszen egy latinos track-ről van szó, amelynek fő motívuma ugyancsak elő fog kerülni még a későbbiekben. A ‘Wasted Life’ egy lírai, magasztos hangvételű dal, szuper, mondhatni ’sírós’ gitárszólóval a vége felé.

A második részt nyitó ‘Overture No. 2′ érdekes módon egy egészen más műfajú együttest juttatott eszembe: a Believert. Mindez a vonósok témájának köszönhető, amely a Believer ‘Trilogy Of Knowledge’ című remekművére emlékezet egy csöppet. De előkerül újra a Pink Floyd-os téma, és azért fért még egy s más ebbe a különben nem is hosszú tételbe. A ‘Break Of Day’, amint a címe jelzi, egy napfényesebb, vidámabb hangulatú nóta. A ‘Power In The Day’ megint egy könnyed darab, ugyanakkor jóval lendületesebb, ami nem csoda, hiszen zeneileg nagy vonalakban a ‘Colder In The Sun’ tér vissza benne. A ‘Somber Days’ is egy beszédes című szerzemény, magyarul nem a ‘Testimony’ legvidámabb hangvételű dalához van szerencsénk, viszont az egyik legszebbhez, ami részben a benne hallható fuvolának is köszönhető. A keményebb ‘Long Story’-ban jut szerephez a már említett Kerry Livgren, aki gitárszólót játszik a dalban. Az introvertált ‘It’s All I Can Do’ zárja a második részt és egyúttal az első lemezt. Idáig mintegy egy és negyed órán vagyunk túl, de nyoma sincs unalomnak vagy fáradtságnak, az ember alig várja a folytatást.

A folytatást, amely az instrumentális ‘Transformations’-szel veszi kezdetét, majd a ‘Ready To Try’-jal halad tovább. A ‘Sing It High’ azonban a harmadik rész csúcspontja - és egyben záródala is -, amely erősen country-ízű, tempós, mindezt pedig akkora akusztikusgitár-szólóval fejelték meg, hogy már csak ezért is örülhetünk, hogy nem hagytuk abba a hallgatást az első lemez vége után. A következő részt nyitó ‘Moving In My Heart’ is vidám, könnyed nóta, újra leporolva a ‘Colder In The Sun’ által felvezetett és a ‘Power In The Day’-ben felidézett témát, az ‘I Am Willing’ ellenben egy emelkedett hangvételű önvallomás. Az ‘In The Middle’-ben főszerephez jut egy olyan hangszer, amelyről eddig nem sok szó esett, most viszont kikövetelte magának a figyelmet, ez pedig a zongora, ami uralja nagyjából a dal első egyharmadát, a hátralévő időt pedig jó kis progresszív muzsika tölti ki - ami mondjuk nem meglepő ezen a lemezen. A ‘The Storm Before The Calm’ is merít a múltból, de ezúttal a zongora hoz a már ismert témába egy eddig nem látott színt parádés szólója révén. A zongora után fúvósok versengenek egymással a vezető pozícióért, a versenyből viszont sem egyik, sem másik, hanem a hallgató kerül ki győztesen. Van azonban ez a dal annyira hosszú, hogy sor kerüljön némi a capellára, szintiszólóra, elcsendesedésre, s végül vonósokra is. Az ‘Oh, To Feel Him’ az ‘I Am Willing’-re emlékeztető önvallomás jellegű kompozíció, amely lágyan úszik át a negyedik részt záró, instrumentális ‘God’s Theme’-be.

Az ötödik, befejező részt a hármas számú nyitány, a szimfonikus ‘Overture No. 3′ kezdi meg. A mennyei atmoszférájú ‘Rejoice’-ban újra jelentős szerepet kap az angyali hangú női vokál. Az ‘Oh Lord My God’ ismét egy boldog darab, a ‘God’s Theme 2′ nyilvánvaló, hogy micsoda, s a lemez végén visszatér szűk egy perc erejéig az egész anyagot nyitó dal, a ‘The Land Of Beginning Again’ fő motívuma.

A ‘Testimony’-t kétféle kiszereléssel hozták forgalomba, amelyek közül mindegyiknek része a dupla CD műanyag tokját fedő papírtok és az ízléses, igényes, informatív borító. A nem is sokkal drágább ‘kiterjesztett’ verzió azonban tartalmaz még egy bónusz CD-t két track-kel, Neal Morse jegyzeteit a projecttel kapcsolatban, valamint egy keménypapír-dobozt, amelybe az egész cuccot becsomagolhatjuk. A plusz lemez első track-je komolytalan danolászást takar, a második azonban egy remek, változatos, több, mint tizenhárom perc hosszúságú dal. Vagyis tulajdonképpen kettő: ‘Tuesday Afternoon / Find My Way Back Home’. Felszabadult örömzene a legmagasabb szinten.

A ‘testimony’ egyébként ‘tanúvallomást’, vagy ahogyan a magyar keresztény szakzsargonban mondani szokás, ‘bizonyságtételt’ jelent, a (dupla) albumon Neal Morse gyakorlatilag arról mesél, hogyan változott meg élete az Istennel való személyes találkozás hatására. Érződik is az anyagon a szerző élményének frissessége, életszerűsége, hitelessége, örömtelisége, mondhatni gyermeki tisztasága. Bárcsak minél többen követnék Neal Morse példáját, és képviselnék zenéjükkel az életet, az Életet a szakmára olyannyira jellemző destruktív filozófiák helyett.

Be kell vallanom, nem vagyok egy expert progresszív zenei téren, de amit a ‘Testimony’-n hallottam, az kétségtelenül a műfaj - és úgy általában a zenei világ, mint olyan - élvonalába sorolja Neal Morse ambiciózus vállalkozását. Maximális elismeréssel adózom Neal Morse-nak és csapatának, no meg azoknak a kiadóknak, akik lehetővé tették, hogy eljusson hozzánk az anyag. Csak aztán jusson is el minél többekhez.

Kovács Gergely