Vájtfül Archívum

Németország, Chemnitz, CV Bunker, 2003. március 7.

A nem is oly régen még Marx Károlyról elnevezett kelet-német Chemnitzben került sor 2003 első negyedévének egyik legjelentősebb keresztény szigorú zenei eseményére, a holland Fear Dark kiadó nevét magán viselő minifesztiválra. Az este négy fellépője sorrendben: Lightmare (német), Brain[FAQ] (német), Slechtvalk (holland), Immortal Souls (finn).

A rendezvénynek helyt adó objektum a nevéhez méltóan föld alatti, szinte világháborús állapotban leledző kis klubhelyiség volt, a résztvevők számához mérten csekély befogadó- és szellőzőképességgel. (Ha jól értettem, eredetileg máshová szerették volna szervezni az eseményt, ám különböző okok miatt mégis a Bunkerben kellett sort keríteni rá.) Mindenesetre a szervezők segítőkészségére nem lehetett panasz, hiszen a három magyar látogató számára ingyen szállást biztosítottak. (Sőt, e sorok írójának pihe-puha, vetett ágyikó is jutott.)

Az este nyolcra meghirdetett kapunyitást többé-kevésbé tartották a rendezők, ám mire mintegy szűk félórával korábban odaértünk a bejárathoz, már javában gyülekeztek a kikapcsolódni vágyó fiatalok. A sorban egy ismerős arcot is sikerült megpillantani, mégpedig a brazil Metal Mission magazin német munkatársát, Olaf Beckert. (Vele mellesleg egy ízben mondhatni kollégák is voltunk, amikor az akkor még létező ‘Turn Or Burn?!‘ című német keresztény extrém metal fanzine-be írtunk mindketten vendégként. OB ettől függetlenül a jelek szerint nem egy nosztalgikus típus - az orrom előtt vette meg az utolsó darabot az Immortal Souls előző CD-jéből. Ez bizony nem volt szép…)

A bejutást követően nem sok idő maradt a nézelődésre, CD- illetve ereklyevásárlásra, mivel kisvártatva kezdődött is a buli.
A frankfurti dallamos power metal banda, a Lightmare nyitotta a sort. Előzőleg le mertem volna fogadni, hogy a ‘Bachtro’-val fognak kezdeni a ‘Vampires’ EP-ről. Az elvi okok mellett a tapasztalat is a szerencsejátékoktól való tartózkodásra bátorít, mivel az első nóta a ‘Fool’ című nagylemez talán legerősebb dala, a ‘Terrion’ volt. A nagy tömeg miatt sajnos mintegy három-négy dalba telt, mire előreküzdöttem magam a frontvonalba, hogy valamit azért lássak is, ha már ott voltam. Élmény volt közelről látni Andi Gutjahr-t, aki a legkisebb erőlködés nélkül ontotta magából füstölgő ujjakkal a szólókat, miközben időnként a vokálba is besegített, és a zenekar mozgásteljesítményéhez is jócskán hozzátett. Akárcsak bőgős kollégája, akinek szemmel láthatóan szűkös volt a színpadként funkcionáló kis dobogó. Az énekes Timon jól hozta a magas témákat is, ám a dalok közötti interaktivitásra nem adott annyit, inkább Andi volt a szószóló. Az együttes hölgytagja, Marion nagyon aranyos volt a szintetizátorok mögött, nem igazán emlékeztetett egy hiteles ‘true metal arcra’. Zenei teljesítménye azonban elismerést érdemel; mind billentyűsként, mind vokalistaként biztos pontja volt a gárdának.

Német speed-metal zenekarként nagy szerep és felelősség hárult a dobosra, aki mindvégig magabiztosan kezelte le a gyorsabb kétlábdobos témákat is, kiváltva ezzel a rajongók elismerését és odaadó szeretetét a koncert végére. A sors iróniája, hogy a teljes ‘Vampires’-anyag lement végül a ‘Bachtro’ kivételével… A show egyik fénypontja számomra a ‘Take A Stand’ volt, amelyben a Chemnitz feletti sötétség fejedelme kapott néhány verbális jobbhorgot a zenekartól illetve a közönség szöveget ismerő tagjaitól. Az egyetlen szomorú pillanat a vége volt; elhallgattuk/-nézegettük volna a bandát még egy ideig. A koncertet egy igazi klasszikus, a Bloodgood nyolcvanas évekbeli slágere, a ‘Messiah’ zárta. A dalt olyannyira hitelesen adták elő, mintha csak kézzel tapinthatóan közöttünk lett volna a címszereplő. Fantasztikus élmény volt!

Míg a színpadon folytak az átszerelési munkák, kiderült, hogy a tömegben ott van valahol a Sacrifcium énekese, Claudio, akit rögtön le is kapcsoltam némi eszmecserére. Tőle aztán megtudtam, hogy rajta kívül az egyik gitáros, Ulrike (úgy bizony, egy lányról volt szó) is a helyszínen tartózkodik, akivel szintén váltottam néhány mondatot. Idetartozik még, hogy a szervezők még arról is gondoskodtak, hogy a szünetben is ‘normális’, az alkalomhoz illő muzsika szóljon, és egy Tooth & Nail-es válogatás CD-vel szórakoztatták a nagyérdeműt.

Aztán következett a helyi fiatalokból álló, ebből kifolyólag a közönség soraiból nagy ovációt kiváltó Brain[FAQ], amelyből hiányzott a basszusgitáros Silvi, akit ez alkalommal egy vendégmuzsikus helyettesített. A koncertig bezárólag hajlamos voltam korábbi benyomásaim alapján ‘nu metal’-ként aposztrofálni a stílusukat, ám szinte rögtön az első hangok után kénytelen voltam revizionálni ilyen irányú nézeteimet. Ez már nem az a ‘tinicsapat’ volt, akit én ismertem. Az ‘új’ Brain[FAQ] olyan súlyos muzsikát nyomott, ami még az amerikai elitnek is dicsőségére vált volna. Az általa kiváltott hatás is másmilyen volt; a régi nóták sokkal inkább mozgásra ingereltek, míg az újak nyomán inkább földbe gyökerezett a lábam.

A közönség mindenesetre nem zavartatta magát, és több esetben szinte a fizika törvényszerűségeivel is dacolnom kellett, hogy talpon maradhassak, úgy örvénylett-kavargott-hömpölygött az embermassza körülöttem, pedig a küzdőtér szélénél álltam, távol a ‘kemény magtól’. A régi slágereknél, a ‘Rulers’-nél, az ‘Explode’-nál, a ‘Be Free’-nél pedig sikerült a lehetetlen, azaz a hangulat további fokozása is. Nem múlt el nyomtalanul a közös Brain[FAQ]/Sacrificium turné sem: az egyik nótában Andi fölinvitálta kollégáját, Claudiót is a színpadra. A Brain[FAQ]-en látszott, hogy lendületben van, jól megkoreografálták és összegyakorolták, összecsiszolták a show-t, mindössze a kölcsönbőgős lógott ki érthetően a sorból, ő egy kicsit visszafogottabban vette ki a részét az előadásból, inkább a hangokra koncentrált.

A harmadik fellépő volt egyben az első külföldi, illetve az első Fear Dark-os érdekeltségű banda. A Slechtvalk sem legerősebb összeállításában érkezett, hiszen nemrég vált meg billentyűsétől, akit időközben nem sikerült pótolni. Ennek következtében a basszusgitáros szerepkör néha vándorolt a tagok között, hiszen fiatal bőgős barátunk időnként kénytelen volt a pengetést megszakítva a billentyűket nyomogatni. Becsületére váljék, jól látta el mindkét feladatát, de a többi ‘multifunkciós’ tag, a két énekes/gitáros is megállta a helyét mindkét fronton. Előkerültek az új album, a ‘The War That Plagues The Land’ slágerei, de hallhattunk korábbi szerzeményeket is, leginkább a koncert második felében, ahol az operaénekesnőre már nem is volt szükség. Ám hogy ő se érezze esetleg mellőzöttnek magát, a ráadásban ismét lehetősége nyílott tehetsége csillogtatására.

Merthogy nem engedtük el Shamgarékat ráadás, pontosabban ráadásOK nélkül. Mint a black metal képviselői közül sokan vallják, a műfaj leginkább a harcról, a háborúról szól. A Slechtvalk központi témája is pontosan ez, amint ezt Shamgar több ízben ki is fejtette röviden két dal között. Mint ahogy azt is, hogy a háttérben már folynak az előkészületek a sárkány uralmának megdöntésére. Hála Istennek a bandában volt annyi kreativitás, hogy a műfajban szokásos fekete-fehér-vér kombináció helyett egész másféle, szép színes sminkkel léptek színre. Az egyes színek jelentését is megtudhattam a koncert után a dobos Grimboldtól, ám fájdalom, de a fáradtság miatt az információ csupán meglehetősen rövid ideig élvezte szürkeállományom vendégszeretetét, majd sietve távozott…

Az est, pontosabban az éj utolsó fellépője a Lightmare-hez hasonlóan szintén ‘régi motoros’, a finn Immortal Souls volt. A basszusgitáros/énekes Akit először alig ismertem meg, így kopaszon és szemüveg nélkül kissé az Emperor frontemberére emlékeztetett. Az Immortal Souls nem az a kimondott koncertező típus, ráadásul most jelent meg az új lemez, így a fiúk nyilván alig várták, hogy élőben is megmutathassák, mit tudnak. Hát erre sajnos nem nyílt igazán alkalmuk. Hiába igyekeztek, sajnos a keverést teljesen elszúrták, aminek következményeként a szólógitárból szinte egy hangot sem hallhattunk, ami egy dallamos death metal csapat esetében meglehetősen nagy érvágás… Pedig a szólógitáros Esa szemmel láthatóan mindent elkövetett azért, hogy a hallgatóság a szívébe zárja, ám hiába, még a kedvenc slágereim is élvezhetetlennek bizonyultak a keverés miatt. Talán majd legközelebb… Annyit még hozzátennék, hogy a ritmusgitáros fiú viszont rendkívül jó benyomást tett rám: nemcsak jól játszott, de a lazasága is megfogott. (Csak az énekléssel ne kísérletezett volna… Hála Istennek erre is csak egy ízben került sor, akkor sem hosszú ideig.). A show vége után még pár szót váltottam pár muzsikussal, aztán követtük szállásadónkat, hogy mielőbb megkezdhessük jól megérdemelt pihenésünket.

A csalódást okozó zárókoncert ellenére is úgy vélem, megérte elutazni a rendezvényre. Jó volt látni, hogy a Lightmare az immár többévesre nyúló hallgatás ellenére is él és virul, a Brain[FAQ] felnőtt, a Slechtvalk (a banda nevének jelentése ‘vándorsólyom’) minden nehézség dacára kitartóan nyomul és űzi a zsákmányt (a sárkányt), és hogy ‘az ezer tó országában’ is van élet.

Kovács Gergely