Five Iron Frenzy: The End Is Here
2004. december 21. | Lemezajánlók(Egyik) kedvenc ska-zenekarom, a Five Iron Frenzy tehát beadta a kulcsot. A csapat immár az égi vadászmezőkön fújja a kürtöt, ám távozása cseppet sem volt angolosnak nevezhető. Nem, hiszen már tavaly év elején bejelentették a dolgot, és búcsúzóul még kiadtak két lemezt, továbbá turnéztak is egy nagyot. A két lemez egyike, a ‘Cheeses…’ addig kiadatlan nótákat tartalmazott, a másik azonban vadonatúj stúdióalbum volt ‘The End Is Near’ címmel. Az album akkor kereskedelmi forgalomba nem került, csak a búcsúturné állomásain lehetett hozzáférni.
2004-ben azonban a FIF kiadója, a 5 Minute Walk Records is megjelentette a korongot, és gondja volt rá, hogy méltóképpen búcsúzzon a bő hétéves karriert befutó gárdától. A ‘The End Is Here’ című kiadvány valójában dupla album, amely a stúdióalbum mellett tartalmazza a csapat búcsúkoncertjének felvételét, továbbá egy poszter-szerűséget, rogyásig tele az eseményen készült fotókkal. (Ja, és mindezt egy CD árán!) Bevallom, eredetileg csupán a koncert miatt szereztem be az anyagot, de azóta a ‘The End Is Near’ is nagyon bejött, sokat hallgatom újabban, pedig nem vagyok egy kimondott ska-rajongó. Igaz, a FIF zenéje sem az a kimondott ska. Persze, ott van a kötelező fúvósszekció, meg a vidám, táncolható muzsika, és ezúttal sem hanyagolták el a latinos hatásokat sem, mégis azt hiszem, ha egy autentikus jamaikai arc meghallgatná a CD-t, - néhány nótát leszámítva - nem a ’ska’ kifejezés lenne az első, ami beugrana neki. Sokkal inkább afféle felszabadult, pörgős rock-zene váltakozik a valódi ska és reggae hatásokkal, előtérben az előbbiekkel.
A legautentikusabb nóta talán a ‘See The Flames Begin To Crawl’, amiben nem fukarkodnak a reggae-s elemekkel. Aztán ott van az - eredetileg - záró ‘On Distant Shores’, ami gyakorlatilag nem más zenei szempontból, mint egy korábbi FIF-szerzemény, az ‘Every New Day’ mollosított változata. Óriási! A végén, egy katartikus pillanatban aztán visszatér az eredeti dúr téma, az eredeti dal szövegének egy részletével egyetemben. A dal azért csupán eredetileg záró, mivel az újrakiadáshoz kaptunk két bónuszt is: az egyik a ‘The Cross Of St. Andrew’ című dal, a másik a búcsúkoncerten elhangzott köszönetnyilvánítások tömkelege. A korong legkomolytalanabb nótája a ‘Wizard Needs Food, Badly’, ami nélkül boldogan eléldegéltem volna, ha esetleg véletlenül kihagyták volna; nem maradtam volna le sok mindenről. Azért a jó dalok erősen túlsúlyban vannak nálam, hiszen nagyjából az összes többi ebbe a kategóriába tartozik. Hiába, a FIF - bölcsen - a csúcson hagyta abba.
Pár szó a koncertről anélkül, hogy a poénokat lelőném: az új album mellett a régiekről is válogattak bőven, úgyhogy azt hiszem, minden rajongó talál kedvenceket a tizennyolc dal között. Jómagam különösen a ‘Handbook For The Sellout’, a ‘New Hope’, és az ‘Every New Day’ szerepeltetésének örültem. Sajnos a ‘Solidarity’ kimaradt, sőt, első ránézésre a ‘Flowery Song’ is, de utóbbiról kiderült, hogy a ‘Medley’-be befért azért. Természetesen az átvezető szövegekből kiviláglik, hogy nem teljesen százas társulattal van (pontosabban sajnos csak volt) dolgunk.
Kár, hogy Five Ironék letették a lantot, de azért nem hagytak magunkra minket, hiszen többen közülük a jelek szerint nem élhetnek muzsikaszó nélkül, és különféle projectekben folytatják a zenélést. Ami pedig a búcsút illeti, több mint korrektek voltak velünk. Azt hiszem, a FIF gárdája ill. a kiadó maximálisan kitett magáért, hogy kedvében járjon a rajongóknak, akik ennél többet aligha kívánhatnak.
Kovács Gergely