God Given Joy
2003. február 28. | Hazai előadókA magyar zenekarokat bemutató sorozatunk következő csapata a békéscsabai God Given Joy együttes. A kellemes rock zenét játszó banda történetéről, elképzeléseikről az énekes gitáros Fekete Csabával és a dobos Andelic Dáviddal beszélgettünk.
A csapat megalakulását Dávid kezdte el mesélni:
“Édesapámnak (Andelic János) is volt egy csapata (DOREA) és a tagokkal sűrűn eljártunk kirándulni. Egy alkalommal beszélgettek és én azt hallottam, hogy nem igazán nyitottak a hallgatók Isten felé, meg ilyesmiket. Egyik barátunk fia már egy ideje dobolt és vele beszélgettem. A történet vége az volt, hogy Isten jelenlétét elég erőteljesen éreztem és azt mondtam, hogy Magyarországon is lehet csinálni “magyar” Petrát és “magyar” Ausztrál dicsi csoportot. Hát, mit ne mondjak, megmosolyogtak. De én tudtam, hogy egyszer Istennek fogok szolgálni zenével is. Rövidesen, amikor már elfelejtettem, hogy mit mondtam, dobolni kezdtem, majd Robi barátom gitározni. Egy másik haverommal elkezdtem együtt játszani kettesben. Eleinte autodidakta módon tanultam dobolni, majd tanárhoz is jártam, ugyanígy Robi. (Isten érdekes módon vezetett bennünket ebben is.) Majd több próbálkozás után Robival ketten maradtunk és ketten játszottuk az előző csapat készítette számokat, meg dicsi számokat.”
“Nagyon jól összeszoktunk és én nagyon szeretem, ahogy játszik, mert úgy érzem mintha én lennék, csak gitárosban. Mindig azt csinálja, amit én is csinálnék. Jó érzés, főleg, hogy érzem Isten jelenlétét a játékában. Én csak pedzegetem a gitározást. Semmit sem tudok komolyabbat. Én is szoktam számokat írni és ennek akkor van jelentősége. Bár a fiúk mindig egy kicsit megbütykölik zeneileg, de hála Istennek, különben elég gyengén szólna :) Aztán Csabi barátom megtért, megtudtuk, hogy gitározgatott és azt mondtam Robinak, hogy ha azonnal beleegyezik, akkor Istentől megkaptuk a választ a hosszú imánkra. És így is történt. Amint megkérdeztük, hogy játszana-e velünk, bele is egyezett és eléggé egységes volt a látás. De ez látható is a csapat munkáját kísérve. Hárman gyéren szólt a dolog, így a dicsi csapatból beszéltünk a basszusgitárossal és így ő is csatlakozott.” - vázolja fel a kezdeti dolgokat Dávid.
A történetet Csaba egészíti ki, megemlítve, hogy merre voltak az első fellépések: “Mindannyian a békéscsabai EPK gyülibe járunk és az első próba olyan 2000 szeptembere körül lehetett, nagy buzgósággal, akkor még hárman. Írtunk saját számokat, átdolgozásokat, és fellépegettünk először a gyüliben, majd alkalmunk nyílt a világban is megpróbálni magunkat. Dave iskolájában felléptünk, ill. egy világi szervezésű rockfesztiválon is. Hál Istennek, megteremtek azok a feltételek (főleg emberi és részint anyagi), amelyek egy Úrban sikeres munkához elengedhetetlenek, a legfontosabb, hogy mindig próbáltuk Isten akaratának alárendelni a zenekar munkáját. Csatlakozott hozzánk kedves barátunk - a világ legjobb basszusgitárosa - Pasó Man, szintén Szent Szellemtől átitatott harcos, aki basszusgitáron játszik. Nemsokára elkészítettük a csak saját számokból álló öt számos demót, kritikán aluli énekteljesítménnyel, már ami engem illet … eheh :o). Szóval nagyon hálásak vagyunk az Úrnak, hogy ezt is be tudtuk vállalni. Több helyen (világi és keresztény) azóta megfordultunk, tagcserék nem voltak. Isten összetartja a bandát!”
- Honnan jött a csapat elnevezése, mit jelent a “God Given Joy”?
- FCS: Ez is egy jó történet. Voltunk már minden, legalábbis, ami a kezdeti időszakot illeti, ugyanis nem találtunk megfelelő nevet és mindenfélének elkereszteltek bennünket: Szőlőtő (ez Gy. Janitól származik) + ilyesmi, aztán jött egy tényleg Istentől származó gondolat, ami mindannyiunk szívén volt: Öröm. Az Istentől származó öröm kell, hogy megjelenjen közöttünk, ha Istent dicsőítjük vagy ha imádattal jövünk elé. Sokszor ez persze iszonyú nehéz, de a megváltottak öröme mindenek fölött való örömnek kell, hogy legyen és az Úr öröme a mi erősségünk, hát örüljünk vele. God Given Joy. Nem mondok többet erről, el kell jönni egy GGJ koncertre és meglátod! :o)
- Milyen gyakran szoktatok fellépni, és merre vannak koncertjeitek? Világi vagy keresztény közönség előtt koncerteztek inkább?
- FCS: két dicsivezető is van a csapatban és mindannyian komoly zenei szolgálatot vállalunk hetente a gyülekezetünkben. Ami a koncertjeinket illeti keresztény közönség előtt és világi közönség előtt is játszunk és játszottunk. Itt a környékben és távolabb is több gyülekezetben és testvéri találkozókon, táborokban zenélünk koncertekkel és dicsőítéssel. Szívesen vesszük a meghívásokat és örömmel elmegyünk, ha Isten is úgy akarja. A világban több helyen evangelizációs jelleggel felléptünk már itt helyben Békéscsabán, Sarkadon, Gyulán, Kétsopronyban, Mezőberényben ill. egy nagy fesztiválon Zentán. Dicsőség Istennek, hogy használ minket és a zenénket az evangelizációban. Szeretnénk eljutni a Sozora, már fel is vettük a kapcsolat, remélem sikerül.
- Melyek a kedvenc zenekaraitok, miket hallgattok szívesen, s mik vannak hatással a ti zenétekre?
- FCS: én vagyok a legfiatalabb hívő a csapatban. Hadd mondjak egy bizonyságot ezzel kapcsolatban: régebben nagyon odavoltam és halkan mondom zeneileg még mindig nagyon szeretem egy két zenekar zenéjét. Ilyen zenekar a Dream Theater, amely szerintem progresszív rock téren abszolút Nr. 1. a világban. Amúgy én klasszikusokon nevelkedtem, mint a Led Zeppelin és a Deep Purple, Aerosmith majd a kicsit későbbi időszakból a G ‘n’ Rosest és a Poisont hallgattam. Majd 90-től teljesen elmentem a grunge irányában a seattle-i muzsikák nagyon bejöttek (kivéve a Nirvanat). Amikor láttam rockegyütteseket Istent dicsőíteni nem hittem a szememnek és a fülemnek. Aztán elgondolkoztam, hogy Isten vajon olyan Isten-e, aki átformálja vajon ezeket az embereket, hogy szépen csak egy kis gitárral és rövid hajjal, csendben dicsérjék őt. Rá kellett jönnöm, hogy Isten gyönyörködik az ilyen fajta dicsőítésben is, hiszen ő nem a torzított gitár hangját nézi, hanem annak a gitárosnak a szívét és lelkét, hogy tényleg neki játszik-e. Összetörik most már a szívem, ha látok tehetséges zenészeket, tálentumaiknak elfecsérlésével, hogy az ördögnek ajánlják fel mindazt, amilyük van. Na szóval én nem akarok ilyen lenni azzal a kevéssel sem, amim van.
- AD: Hát én elég sokáig hallgattam a Vengeance-t, a Living Sacrifice-t, meg hasonlókat. Majd rájöttem, hogy ezek a zenék kifejezetten evangélizációs jellegűek és nem igazán a keresztények lelki épülését szolgálják. Így finomítottam és Bloodgood, Petrát mindig szerettem és hallgattam, máig is. Az újat nem szeretem. Három négy albumuk tetszik. A pályafutásuk elejéről. Szeretem Ken Tamplint is, meg a P.O.D.-t, Lerry Howard, Phil Discrol, és még nagyon sok mindent hallgatok. Szeretem a jó zenét és dicsit minden mennyiségben hallgatok!
- Hogyan definiálnátok a stílust, melyet játszatok?
- FCS : Rockzene.
- AD: Így van
- Mi a célotok a zenéléssel?
- FCS : Máté 28, 19-20.
- AD: Egyetértek Lukács 16, 15-17.
- Eddig egy demótok jelent meg. Terveztek-e teljes album kiadását a közeljövőben?
- FCS : Igen, de még titok, annyit, hogy elég nagy teológiai és zenei fába vágtuk a fejszét. Az Úr megáldja …. bízunk Benne.
- AD: Én is bízok benne :)
- Végül van még valami amit el szeretnétek mondani?
- FCS : Isten áldja a Vájtfülűeket!
- AD: Ja. Egyetértek a föntiekkel. És ha Isten megsegít és ha élünk és ráérünk, bárki meghívását szívesen elfogadjuk, és várjuk.
A zenekar elérhetőségei:
Levél cím: EPK Teljes Evangéliumi Gyülekezet Békéscsaba, 5600 Békéscsaba, Berényi út 25. Kérjük írjátok rá: GGJ.
Email címünk: godgivenjoy@hello.hu
Weblapunk címe : ggj.fw.hu (ez részint üzemel, nemsokára pedig teljes gőzzel).
Rencsényi Áron