Az alvinci anabaptisták
2005. október 12. | Anabaptista történelemBethlen 1622-es kiváltságlevele
A törvényi védelem mellett a legnagyobb jelentőséggel az 1622. július 4-én adományozott birtoklevél bírt, melyben részletesen rögzítették a nekik jutatott területeket. A Bethlen által kiállított dokumentum újabb megerősítése annak, hogy gazdasági okai voltak az anabaptisták betelepítésének:
„Szükségesnek találtunk mindenféle kézművesség és foglalkozás ismételt meghonosítását. Mikor ezen a dolgon fáradoztunk, megértettük, hogy a testvéreket (morvaiaknak is nevezik őket) az elmúlt években a háború borzalmai elűzték Morvaországból, a lakhelyükről, mindig szétszóródtak, s hogy az említett foglalkozásoknak különösen jó mesterei.”
A birtoklevél a folytatásban kifejti, hogy Bethlen parancsára felkeresték ezeket a csoportokat, majd Erdélybe vezették őket. „Ezért mi ezeket a morva testvéreket, örököseiket és utódaikat mind különböző kegyes jóakaratunkból a nemzetség egész alapját és udvarát mezővárosunkban, Alvincen (…) letelepítjük.”
A következőkben a kiváltságlevél részletesen leírja az adományozott földeket, azoknak elhelyezkedését, pontosan meghatározva, hogy milyen természetes határig, vagy kinek a birtokáig terjed ki egy-egy terület. A leírás szerint a házhelyek mellett hét szántó- illetve termőföldet, három szőlőt, valamint két mezőt kaptak az újkeresztények. Az adománylevél kerteket nem említ, de a Werner Jakab vezette telekkönyv feljegyzi, hogy kaptak három kertet is, melyek közül az elsőt maga Károlyi Zsuzsanna adományozta 1622. szeptember 22-i látogatása alkalmával. „Amikor a királyné a majorságot átadta, átment utána a mellette lévő kertbe, és azt mondta a testvéreknek, hogy nézzétek, ezt a kertet nektek ajándékozzuk ehhez a majorsághoz.” Szintén a telekkönyv említi meg, hogy két sóbányát is ajándékozott a királyné.
A kiváltságlevél kifejti, hogy „ezeket a földeket (…) jóságosan és kegyesen osztogattuk, adtuk, saját megfontolásból” , de természetesen ez nem jelentette azt, hogy az újonnan érkezett kézművesek ne tartoztak volna semmilyen ellenszolgáltatással. Bethlen három pontban foglalta össze a kötelességeiket. Ezek szerint egyrészt az egész gazdaságnak tizedet kell adnia; másrészt az általuk készített termékeket a fejedelemnek és utódainak fél áron kell adni; harmadrészt pedig, ha bármilyen kézműves munkára lenne szüksége a fejedelemnek, akkor ezt a morva testvérek mindig kötelesek azonnal, de szintén fél áron elkészíteni. A következő részben az irat külön kihangsúlyozza, hogy kizárólag a tized fizetése kötelező, a többi adófajta nem vonatkozik az anabaptistákra:
„…töröltetnek és leíratnak minden adónk, sarcunk és vámunk alól, amit rendesen vagy különlegesen kirovunk, minden dézsmánk, a szaporulatok fele, minden paraszti és polgári kötelesség és szolgalom alól (…) mentesek, semmi mást, csak a tizedet kötelesek befizetni. Igen, mi kivételt teszünk velük, átruházzuk őket és felszabadítjuk őket minden fent említett dologban.”
A kiváltságlevél befejező szakaszában Bethlen felhívja a figyelmét minden nemesnek, alispánnak, bírónak, vámszedőnek, adóbehajtónak stb., hogy szigorúan tartsák be a levélben leírtakat, s hagyják szabadon az Alvincra betelepült mesterembereket.