Az alvinci anabaptisták
2005. október 12. | Anabaptista történelemBerendezkedés az új otthonban
Több hónapos utazás után 1621. augusztus 31-én érkeztek meg a kézművesek Alvincra. Ekkorra már gondosan elő voltak készítve a beköltözésükhöz szükséges legfontosabb feltételek. Már a vándorlásuk alatt kérvényezték, hogy istállókat kaphassanak, melyben meg tudnak szállni, amíg saját házakat építenek maguknak. „Lakjanak benne szegények addig, míg magoknak csinálhatnak házakat.” – írja Bethlen feleségének július 26-án kelt levelében. Szintén ebből a levélből tudjuk, hogy a fejedelem az építkezéshez nemcsak hozzájárulását, hanem konkrét segítséget is adott: „Jövendő télen, ha ki azt éri, az udvarbíró hordasson elegendő fát, mindenfélét nekik és csináltasson házakat, úgy amint ők kívánják.”
Bethlen augusztus 22-i levelében kitér egy adománylevél szükségességére is, valamint további kedvezmények biztosítására:
„Vinczen telepítsd meg mindenféle míves emberit, nem csak kőmíveseket, hanem valamennyin vadnak, adass házhelyeket, puszta szőlőket nekik, adjanak szabadságot nekik levéllel, hogy semmi paraszti szolgálattal ne tartozzanak szolgálni, valamíg élnek, hanem csak mesterségekkel, és az se szintén ingyen, hanem felényit fizessenek nekik, a mikor míveltetnek vélek, mit az idegeneknek szoktak fizetni, és ételt, italt adjanak ilyenkor. (…) Fejős tehenet 10, ökröt 12, egy néhány disznót adass nekik.”
A levélben leírtaknak megfelelően a királyné azonnal hozzálátott a szükséges teendők elvégzéséhez, sőt még egy hónap sem telt el az anabaptisták megérkezésétől, amikor „Zsuzsanna királyné Alvincra látogatott, és amikor látta, hogy már ott vagyunk három osztott tömegben, igyekezett egy majorságot mutatni nekünk.” A szeptember 22-i látogatáson a királyné két helyi lakos, Fodor György udvarbíró és Szakács Mihály vásárbíró jelenlétében mutatta meg a jövevényeknek „a majorságot, amin most is élünk.” A birtokot hivatalosan 1622. március 12-én adták át a testvéreket képviselő Albrecht Seillnek, maga az építkezés pedig árpilis 25-én kezdődött meg.
A kor egyik legjelentősebb történetírója, Szalárdi János is ír az anabaptisták letelepítéséről és berendezkedéséről. „Siralmas magyar krónikájából” megtudjuk, hogy a Maros fordulatában kaptak területet, valamint a hegyekben egy várat is adományozott nekik a fejedelem. Szalárdi kitér arra is, hogy különböző kiváltságokat is kaptak:
„Az országba idegen országokból nagy költséggel mindenféle jó mesterembereket, tudós fundálókat, kőmíveseket behozat vala. Magyarországból az új keresztyének közül majd kétszázig való mindenféle mesterembereket (ha nem többet) mind feleségekkel, gyermekekkel behozatván, és azokat Alvincen, az Maros fordulatjában igen alkalmatos kis helyre bizonyos privilégiumokkal, szabadságokkal megtelepítvén, azhol az hegyek között igen magas kőszikla tetőn, nagy erős helyen egy puszta várat is adván nekik, azt is idővel megépítették, s alatt is az említett helyen olly igen nagy kiterjedt udvart, mindenféle mesterembereknek különféle műhelyeket, lakóházakat, sok szép szőlőket, különb-különb majorkodásokhoz való kerteket építvén.”
Még az építkezés legelején tartottak a Morvaországból érkezett idegenek, amikor május folyamán összeült az erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. Ezen a korábbi ígéreteknek megfelelően törvényben biztosították számukra a nyugodt munkavégzést, valamint szabad vallásgyakorlatot is engedélyeztek:
„…az új keresztyéneknek és az kiket magok mellé ezután behozhatnának is ez országban, minden névvel nevezendő mesterségek szerint való munkájukat szabadon végezhessék. (…) …religiójukat is az ő szokásuk szerint szabadon gyakorolhassák és senki őket abban meg ne háborítsa.”