Vájtfül Archívum

A fehérhegyi ütközetet, majd a nikolsburgi békekötést követően tömegével indultak meg az anabaptisták a magyar területekre. Elsőként a Morvaországhoz legközelebb eső megyékbe költöztek át, ahol már korábban is éltek hittestvéreik, majd fokozatosan húzódtak egyre beljebb az országban. Erdélybe érkezésükben is szerepet játszott ez a menekülés, mégis elsődlegesen tudatos telepítés eredményeként jutottak el Alvincra. Bethlen Gábor (1613-1629), Erdély aranykorának fejedelme ugyanis főként gazdasági okok miatt hívta be országába a szorgos munkájukról ismert újrakeresztelőket.

A protestantizmus helyzete Erdélyben

A korhoz mérten szokatlanul nagy volt a vallási türelem Erdélyben. Már az 1568. évi tordai országgyűlés teljes szabadságot biztosított arra, hogy minden szószéken bármilyen reformációs irány – azaz a lutheránus, a kálvinista és az unitárius – szabadon hirdethesse az evangéliumot. Maga Bethlen emlékezete is úgy maradt meg a történelemben, mint egy komolyan hívő személyiségé. Udvari prédikátora, Keserűi Dajka János így jellemzi „Bethlen Gábor nemzetsége, jelleme és tettei” című írásában:

„Az igaz hitben annyira jártas volt, hogy bármely másvallásúnak, amilyen az ország törvényei értelmében elég sok volt környezetében még a tanácsosok között is, a hit bármely cikkelyében könnyen meg tudott felelni. S tudom, hogy semmi sem kellemesebb, semmi sem kedvesebb őnagyságának, mintha valaki akár az asztalnál, akár bármely időben bölcsen értekezik teológiai dolgokról.”

Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy az 1618-tól református püspökként tevékenykedő Keserűi Dajka János értekezése elsősorban a külföldi és a hazai közvélemény befolyásolására készült propagandamű volt, mégis összevetve a fejedelemről szóló más forrásokkal, valamint saját levelezésével, egyértelművé válik, hogy fontos helyet töltött be életében a hit.

Bethlen valláspolitikáját ennek megfelelően a „recepta religió”-k, azaz a bevett vallásfelekezetek jogainak tiszteletben tartása jellemezte. Az 1615. évi országgyűlés megkezdte a vallási kérdések rendezését is, meghagyta, hogy „a hol melyik fél többen vagyon, az olyané legyen az templum” . Az országban élő katolikusok megfelelő irányítására Padovából jezsuita szerzeteseket hívott, valamint támogatta a Biblia román nyelvre fordítását is. A szombatosokkal szemben azonban nem volt elnéző, mivel ezt szektának és nem vallásfelekezetnek tartotta. Az 1618-as országgyűlésen a rendek betiltották a szombatosságot, bár azok élén a nagy tekintélyű, művelt kancellár, Péchy Simon állt. Általában hasonló elbírálás alá kerültek az anabaptisták is, hogy Bethlen mégis más politikát alkalmazott velük szemben, annak elsősorban gazdasági okai voltak.

A gazdasági helyzet Bethlen Gábor alatt

Báthori Gábor (1608-1613) lemondatása, majd meggyilkolása után meglehetősen nehéz feladat várt az új uralkodóra, mivel a kül- és belpolitikai viszályok mellett a gazdasági helyzet is meglehetősen rossz volt. Bethlen számára az egyedüli megoldást a hatalom gyors megerősítése jelentette, amihez mindenekelőtt szilárd gazdasági alapokra volt szükség. Elrendelte a birtokok összeírását és a korábbi adományozások és elzálogosítások felülvizsgálását. Ez nem csak azért volt előnyös, mert az „érdemtelenektől” vissza lehetett szerezni a birtokokat, hanem azért is, mert a megmaradt fejedelmi adománybirtokok is zálogbirtokká váltak, így Bethlen azokat is bármikor visszaválthatta. A korábban elhanyagolt uralkodói jövedelmek rendezésére is nagy figyelmet fordított. A városok adóhátralékait beszedette, a harmincadvámokat és bányákat fokozottan ellenőrzése alá vonta. A vámjövedelmekhez természetesen a kereskedelem, ahhoz pedig az ipar fejlesztésére volt szükség. Az egészséges versenyt idegen kereskedők és iparosok betelepítésével növelte. Európa számos országából kiváló építészeket, művészeket, mesterembereket hívott, őket kiváltságokkal látta el. Közéjük tartoztak az Alvincen letelepített anabaptista kézművesek is. A behozataluk beváltotta a hozzá fűzött reményeket, erre mutat rá Szalárdi János történetírói munkájában, amikor arról ír, hogy „mind telepedésektül fogva minémű nagy alkalmatosságára, hasznára voltak mind fejedelmeknek, s mind az országnak, az mindennapi próba mutatja.”

Anabaptista mozgalmak Erdélyben Bethlen előtt

Kétségtelen, hogy szervezetten 1621-től, Bethlen alvinci telepítésétől kezdve jelennek meg az anabaptisták Erdélyben, ám több forrás is utal arra, hogy már a 16. században eljutottak kisebb csoportjaik a térségbe. 1552-ben a radnai bányászok között említenek először forrásaink újrakeresztelőket, akik valószínűleg Morvaországból kerültek ide. Az anabaptizmus egyes tanításai még ennél is korábban megjelenhettek Erdélyben, erre utal az a tény, hogy Heltai Gáspár 1533-ban, majd 1570-ben megjelent könyvében meglehetősen nagy teret szentel a tanok cáfolatának. Az anabaptizmus egyes tételei Dávid Ferenc és követőinél is megtalálhatóak.

Sokáig élt a történetírásban az a nézet, hogy az 1569-70-es Karácsony György-féle parasztfelkelés ideológiai hátterében is anabaptista tanok álltak. A Tisza vidékén Karácsony György ugyanis Isten nevében „szent háborút” hirdetett a törökök s minden elnyomó hatalom ellen, az „ezeréves birodalom” keretei közt paraszturalmat és társadalmi egyenlőséget ígérve követőinek. A felkelőkhöz nagy számban csatlakoztak a parasztok, végvári katonák és városi szegények, s előbb a törököket támadták meg sikertelenül, majd a földesurak ellen fordultak, s megsarcolták Debrecent. Végül a vezért a debreceni tanács elfogatta és kivégeztette, a „szent hadat” pedig a királyi csapatok verték le. Heckenast Gusztáv mutatott rá arra, hogy a felkelés mögött álló vallási nézetek számos különféle elemből tevődtek össze, s teológiailag nem kapcsolható egyértelműen egyik reformációs irányzathoz sem. Hasonló következtetésre jutott Benda Kálmán a magyarországi reformációról szóló tanulmányában: antifeudális népi felkelés volt, de nem állt anabaptista alapokon.

Rencsényi Áron