Vájtfül Archívum

Az anabaptista mozgalom európai megjelenése után alig pár évvel elértek hazánkba is az újkeresztény csoportok. Néhány évtized alatt már jelentős befolyásra is szert tettek, jól mutatja ezt, hogy már 1550-ben, az első magyarországi lutheránus zsinaton született Confessio Pentapolitanában három fejezet is az anabaptista tanok cáfolatáról szól. Védelmébe vette a Confessio a csecsemőkeresztséget és a lelkészek megfogadták, hogy a jövőben a gyülekezet előtt, nyilvánosan fogják a kereszteléseket végezni. 1570-ben már nyomtatásban is megjelent egy anabaptista kiadvány Dávid Ferenc tollából „Könyvecske az igazi keresztyén keresztségről” címmel, Heltai Gáspár kolozsvári nyomdájában.

Az új hit és életforma képviselői az erdélyi betelepülést megelőző időszakban a Felvidéken és Nyugat-Magyarországon jelentek meg, így mielőtt rátérnénk az alvinci közösség bemutatására, érdemes röviden áttekinteni az ezeken a területeken letelepült anabaptisták történetét.

Fischer András, az első magyar anabaptista mártír

A reformáció elindulása után nem sokkal Magyarországon is megjelentek az anabaptista tanokat hirdető prédikátorok. Eperjesen már az 1520-as évek elején feltűnt két újkeresztény igehirdető, Schröter Kristóf és Kisszebeni János. Róluk keveset tudunk, ám az első magyar anabaptista mártírról, Fischer Andrásról már sokkal több forrás maradt fenn. Fischer (?-1540) Körmöcbányán működött 1529-ig, majd Lőcsére tette át székhelyét. A Lőcsei Krónika így számol be érkezéséről:

„1529. évben Szt. György napja körül valami Fischer András nevű ember Körmöcbányáról Lőcsére jött és titkos összejöveteleket tartván, a városon kívül fekvő kegyúri malomban, valamint bent a városban is, téves tanaival az újrakeresztelők eretnekségével sokakat megfertőzött.”

A városi tanács hamarosan megvonta tőle a tartózkodás jogát, ezért rövid időre – amíg újból engedélyezték lőcsei tevékenységét – Svédlerbe ment. A lőcseiek közül sokan követték, hogy meghallgassák prédikációit. Fischer hangsúlyozta, hogy csak felnőtteket szabad megkeresztelni, közülük is csak azokat, akik betöltötték a harmincadik évüket. Ebben a szellemben tevékenykedett maga is, Svédlerben még 70 éves férfiakat is bemerített. Lőcse bírája, Mild Gergely szimpatizált a reformátorral, ezért hamarosan visszahívatta a városba.

A felső-magyarországi főkapitány, Katzianer 1529 májusában elfogatta Fischert és a csicsvai várban bebörtönözte. Félévi raboskodás után szabadult, s még nagyobb elszántsággal folytatta hittérítő tevékenységét. Szepes és Sáros megyék mellett Gömörben is sorba látogatta a településeket. 1530-ban sikerült megnyernie egy nemes családot, a Csetnekyeket, akiknek az oltalma alatt zsinatot is tartott. A hithű katolikus Bebek Ferenc, a megye főispánja 1532-ben ezért megtámadta a csetneki várat, s bár nem tudta bevenni, Fischer jobbnak látta, ha távozik. A következő éveket Morvaországban a Liechteinstein hercegek oltalma alatt töltötte. 1540-ben az üldözések felerősödésével visszatért Gömör megyébe, ahol azonban Bebek elfogatta és Krasznahorka várából a mélységbe taszította. A magyarországi baptisták Fischer András munkásságát nagyra becsülik. Kirner A. Bertalan kutatta ki a róla szóló levéltári anyagot és 1940-ben megjelentette életrajzát. A mártír halálának 400. és 450. évfordulóján pedig emlékünnepet tartottak a krasznahorkai vár mellett.

Fischer halála után sem tűntek el az általa képviselt tanok a térségből, jól mutatja ezt, hogy Ferdinánd 1546. december 26-án rendeletben szólította fel Szepes vármegyét, hogy lépjen fel az anabaptisták ellen:

„Meggyőződtünk, hogy a lutheránus, baptista és más veszélyes szekta nemcsak Szepes vármegyében terjedt el, hanem a szomszédos vármegyékbe is belopakodott és az ő mérgező érintkezésével a régebbi keresztyének lelkét megmérgezi, miért is ezeket az eretnekeket gyökeresen kiirtani tartoztok.”

Andreas Ehrenpreis püspök

A 16. század közepétől egyre nagyobb számban érkeztek a hutterita testvérek Pozony, Nyitra valamint Trencsén megyébe. Az első csoportokat Nyáry Ferenc és Bakyth Péter 1546-ban telepítette át. Az 1540-es években az anabaptista migráció célpontja egyértelműen Magyarország lett. A hutteriek telepítésének és a gyülekezetek folyamatos növekedésének elsődleges oka kiváló szakértelmükben keresendő. Főleg fazekasságuk emelkedett ki, de szorgalmas munkájuk más iparágakban is megmutatkozott, így a földbirtokosoknak érdekükké vált védelmük biztosítása. Szükséges is volt erre, hiszen Ferdinánd már 1548-ban törvényt adott ki ellenük:

„Az ország rendei és karai, a királyi felség figyelmeztetéséhez képest megállapították, hogy az újrakeresztelők és kálvinisták, a kik az országban még fennmaradtak, mindenkinek a fekvő jószágaiból kiűzendők.”

Az 1620-as fehérhegyi ütközet és az ezzel járó vallási türelem megszűnése után tömegesen kezdtek menekülni a morvaországi anabaptisták a Felvidékre. A legfontosabb központjuk Szobotist (Ószombat) lett, ahol már évtizedekkel korábban letelepedett több csoport. Itt tevékenykedett Andreas Ehrenpreis (1589-1662), akit 1621-ben az „Ige szolgálójává” , 1639-ben pedig „valamennyi gyülekezet elöljárójává” , azaz püspökké választották. Ehrenpreis jelentősége a ránk maradt nagy számú írásaiból egyértelműen kitűnik: tekintélyes dogmatikus, író és költő. Rendszeresen levelezett, többek között buzdítást írt az alvinci gyülekezethez is, hogy az ottani testvérek az eredeti hitnek mértékéhez tartsák magukat. 1651-ben szabályzatot készített „Megbízott testvérek évenkénti intelme” címmel, melyet Szebeni Olivér szerint időnként még ma is felolvasnak az amerikai hutteri gyülekezetekben. 1654-ben 32 pontban foglalta össze a gyógyfürdők kezelőinek a tennivalóit, az iratból jól megismerhető, hogy milyen alázatos életmódra tanították a hutteriek egymást:

„Akinek ez a feladata, imádkozzák, hogy Isten adjon kegyelmet a betegeknek, olvassa a Szentírást és az orvosi könyveket, amelyeket a gyógyfürdőkkel foglalkoznak. Köszöntse szívélyesen az érkezőket, és ne tekintse azt, hogy ki úr, ki paraszt, vagy ki ad több pénzt. A testvérektől egyáltalán nem fogadhat el semmiféle pénzt. Dolgozzon szorgalmasan.”

A püspök hitvitákba is belebonyolódott, legjelentősebb ilyen jellegű levele a még 1604-ben Christof Osterroth által írt „A hutterita vagy morvaországi kommunista iratok ellen” című értekezésére való válaszadása volt. Ehrenpreis-nek fontos szerepe volt a hutterita dogmatika fő pontjainak kialakításában is, melyet öt cikkelyben foglalt össze: keresztség, úrvacsora, gyülekezet, felsőbbség, házasság.

Lapozás: 1 2