Vájtfül Archívum

Thomas Münzer és a német parasztháború

Zwickau városába 1519-1520 fordulóján érkeztek meg a reformált tanok. A Szent Katalin templomban ekkor tűnt fel két iparoslegény, Thomas Mark Stübner és Nikolaus Storch. Hamarosan Münzer is csatlakozott a „zwickaui prófétákhoz”. Thomas Münzer (1490-1525) művelt, egyetemet végzett teológus volt. Amint tudomást szerzet Luther tanairól társult hozzá, de hamarosan több kérdésben vitába szállt vele. Szemére vetette, hogy csak a Szentírás tekintélyét hangsúlyozza, s nem veszi észre, hogy a gazdagok hogyan fosztják ki a népet. Münzer egyik fő törekvése ezek után az lett, hogy a társadalmat igazságosabbá tegye az evangélium szellemében.

Megnyilvánulásai egyre radikálisabbá váltak, ezért 1521-ben el kellett hagynia a várost. Prágába érkezése után véglegesen szakított Lutherrel. Tanait kissé nyers, szókimondó formában fogalmazta meg a „Prágai Kiáltvány”-ában, majd felszólította a cseheket, hogy fegyverrel forduljanak szembe a nép elnyomóival. Münzer azt remélte, hogy a huszitizmus szülőföldjén elfogadják nézeteit, ám elképzelései nem váltak valóra, hamarosan innen is kiutasították. A Harz-hegységben található kis faluban, Alstedtben lelkészkedett ezután (1523-1524). Itteni tevékenykedésének legnagyobb eredménye a mise liturgiájának reformja volt. Münzer volt az első – Luthert is megelőzve – aki alkalmazta a nemzeti nyelvet az egyházi liturgiában.

Alstedtben már sokkal eredményesebben hirdette nézeteit, a városi polgárság mellett a kisnemesek egy része is szimpatizált a radikális reformációval. Mégis Münzer tábora elsősorban munkások, bányászok és parasztok köréből állt. 1524 augusztusában innen is távoznia kellett. Megfordult Mühlhausenben, Nürnbergben, sőt rövid ideig Svájcban is. 1525 januárjában ismét Türingiába érkezett, ahol fegyveres parasztokkal találkozott, akik a „Tizenkét cikkely” alapján új társadalmat akartak felállítani. A cikkelyek Münzer tanai alapján készültek, de a reformátor nem ismerte el, hogy ő maga írta volna. Hamarosan felgyorsultak az események, a parasztok 1525. március 17-én átvették a mühlhauseni úri tanácstól a hatalmat. A felkelés élére nem Münzer, hanem egy helyi lelkész, Pfeiffer Heinrich állt. A reformátor inkább a lelkesítésben vállalt jelentős szerepet, magával ragadó prédikációi feltüzelték a parasztokat. A forradalomra felhívó kiáltványában így szól a néphez:

„Itt az idő (…) Most aztán rajta, rajta, rajta, itt az idő, a gonosztevők elcsüggedtek, mint a kutyák (…) Rajta, rajta, rajta! Ne legyetek irgalmasok (…) Ne tekintsetek az istentelenek nyomorúságára! (…) Rajta, rajta, amíg lobog a tűz! Ne hagyjátok kardotokat kihűlni, ne bénuljatok meg! (…) Rajta, rajta, ameddig itt az alkalom; Isten előttetek halad, kövessétek, kövessétek!”

Münzer ugyanakkor nem tartózkodott sokáig a városban, május 12-én 300 fegyveres élén a közeli Frankenhausenbe távozott. A felkelő seregek zöme széttagolt, elszigetelt táborokban élő bányászokból és parasztokból állt. Műveleteiket nem hangolták össze, nem rendelkeztek egységes stratégiával. A Luther vezette nemesi seregek így könnyűszerrel zárhatták körül a legveszélyesebbnek ítélt tábort, Frankenhausent. A híres reformátor kíméletlen fellépésre szólította fel katonáit a parasztokkal szemben.

„Aprítsátok, fojtsátok, szúrjátok és vágjátok őket, nyíltan és titokban, ahol éritek, és arra kell gondolni, hogy nincs mérgezőbb, ártalmasabb és ördögibb valami, mint a lázadó ember. Agyon kell verni, mint a veszett kutyát; ha nem ütöd agyon, akkor ő ver agyon téged és az egész országot. (…) Itt nem lehet szó sem türelemről, sem irgalomról; a pallosnak és a haragnak az ideje ez, nem pedig a kegyelem ideje. (…) Üssétek, vágjátok, döfjétek, fojtsátok, ahogy csak tudjátok. Ha belévesztek is, ne bánjátok, üdvözítőbb halál nem is érhet.”

Május 15-én az egyesített lutheránus-katolikus seregek (Fülöp hesseni őrgróf, Albert mansfeldi gróf, Henrik brandenburgi herceg és György szász herceg csapatai) összehangolt támadást indítottak a parasztok ellen, s fölényes győzelmet arattak. Münzert azonnal elfogták, kínvallatásnak vetettél alá, de tanaiból nem volt vissza semmit, hanem fenntartotta, hogy helyesen cselekedett, amikor a fejedelmeket „meg akarta büntetni”. 1525. május 27-én lefejezték.

Lapozás: 1 2