Vájtfül Archívum

Sokáig kerestem, hogy tulajdonképpen mi a különbség a homo sapiens, az eszes ember és a homo christianus, a keresztyén ember között. Előadás-sorozatot is tartottam erről, amelynek a végén valaki megkért arra, hogy ne huszonhét igehirdetésben, hanem egy mondatban mondjam meg, mi a különbség? - Mostanra már egyetlen szóval tudom érzékeltetni a különbséget; ez a szó: a HÁLA.

Elolvasásra: Mk 6,30-44.

Sok-sok ember haladt Jeruzsálem felé és ezek a vándorok, zarándokok találkoztak Jézussal, körülvették Őt és hallgatták Igéjét, egész nap. Nem nézte senki az “óráját”, hogy de sokáig prédikál; bizony rájuk esteledett. A tanítványok nyugtalankodni kezdtek, mert megvolt a maguk reális elképzelése, hogy kenyeret kellene szerezni: ha már tápláltuk őket Igével, adjunk nekik enni is. De hol lehet ilyen későn kenyérhez jutni?

- Hány kenyeretek van? Nézzétek meg! - kérdezi Jézus a tanítványoktól.

Gondoljuk végig mi is, hány kenyerünk van? Nyilván azt mondjuk, hogy amennyire szükség van. Annyi kenyerünk van, amennyi kell. Nem éhezünk. Van a boltban fehér meg barna kenyér, és zsemle, kifli, kalács is. Hála Istennek!

Mindig volt? Akik velem együtt megérték a háborús, pincében bujkáló időket, azok emlékeznek, milyen nagyszerű volt, ha kenyeret ehettünk héjával. Hátha még egy kicsit meg is sóztuk! Cukor nem volt, de egy kis só még akadt. A megmaradt kenyér héját megpirítottuk és “kávét” csináltunk belőle a gyerekeknek. De jó, hogy a fiatalok ma már erre csak azt mondják: igaz se volt talán. Igaz volt, gyermekeim. Adja Isten, hogy sose éljétek meg. Hogy arra a kérdésre: “hány kenyeretek van?”, mindig azt tudjátok mondani: annyi van, amennyi kell. Jézus nem a mindennapi zsák lisztünket ígérte, hanem a mindennapi kenyerünket. Megevésre ígérte, nem a disznóknak, az embereknek, nem is a csirkéknek, nekünk ígérte.

Mindenütt van? Bizony nincs mindenütt. Nagyon-nagyon sok helyen nincs kenyér. Láttam valamelyik nap a televízióban, hogy egyik dél-amerikai országban leszáll egy repülő és odaszaladnak az emberek, mert a kis kannájukba belemérnek egy kevés lisztet, hogy éhen ne haljanak. Ma, a huszadik században. Istennek hála, hogy nekünk még van, még másnak is tudunk szelni belőle.

Nagyon szép élményem volt a hét elején. Egyik kedves barátom elmesélte, hogy különös dolog történt vele és a feleségével. Elmentek sétálni - Budapest kellős közepén laknak - és egy összeroncsolt autót láttak, felcsúszva a fára, mellette egy házaspárt, két riadt gyerekkel. Tudtak valamit németül, megszólították őket, kiderült, hogy karamboloztak, a vezető édesapa, egy NDK-s német ember, elfáradt, egy pillanatra elvesztette az uralmát az autó felett, így történt a baleset.

Akkor ez a két sétáló közösség-tagunk az asszonyt elvitte a kórházba, a férfit különböző helyekre, hogy elintézhesse az ügyeit. Három vagy négy napig mindennel ellátták az egész családot, közben engem is levittek vidékre, visszahoztak, ott hagyták az idegeneket a lakásban. Budapestet is megmutatták, megutaztatták őket, hogy valahogy kimossák a kínos élményt belőlük.

Nem csodálom, hogy az a pórul járt német ember, amikor már negyedik napja voltak egy számukra vadidegen ember lakásában, megkérdezte:

- Mondja meg már uram, hogyan van ez? Hallottunk már a magyar vendéglátásról, de hát ilyet még nem!

A közösségi tagunk pedig ezt felelte:

- Éppen előző nap kértük Istent, hogy küldjön nekünk valakit, akinek szolgálhatunk. Hát magukat szedtük le a fáról, hogy Istentől kapott kenyerünket megoszthassuk magukkal.

Azt hiszem, hogy ez a négy ember egy életen át fog emlékezni arra, hogy egyik legszörnyűbb élményük Budapesten történt velük - de egyik legcsodálatosabb is! A kettő együtt. Hogy akadt egy család, aki mindent az asztalra rakott, nem nézte, hogy drágább lett a benzin, szaladgáltak, jöttek-mentek az érdekükben, segítettek. És csak akkor mondták, hogy miért, amikor kérdezték őket. Tudniillik eljött az az idő, hogy a keresztyének akkor beszélnek, amikor kérdezik. Mivel megkérdezték őket, hogy miért, megmondták. Különben nem mondták volna meg.

Sokáig kerestem, hogy tulajdonképpen mi a különbség a homo sapiens, az eszes ember és a homo christianus, a keresztyén ember között. Előadás-sorozatot is tartottam erről, amelynek a végén valaki megkért arra, hogy ne huszonhét igehirdetésben, hanem egy mondatban mondjam meg, mi a különbség? - Mostanra már egyetlen szóval tudom érzékeltetni a különbséget; ez a szó: a HÁLA.

A homo sapiens úgy gondolja: dolgozom érte, jár nekem, sőt, nagyobb jár, minden jár nekem. Kevés munka mellett is sok minden jár. A homo christianus ott kezdődik, hogy maga se tudja, hogyan, de egyszer csak elkezd melegedni a szíve és megköszöni, hogy süt a nap, hogy nem esik az eső, megköszöni a kenyeret. Jézus mindig megköszönte. Soha nem törte úgy meg, hogy égre ne nézett volna, és hálát ne adott volna. Az Isten Fia megköszönte. - Egy régen elporladt kis eres, öreges nagyanyai kézre emlékezem, ahogy a nagy falusi kenyeret magához fogta, és mielőtt megszegte volna (katolikus volt), kis keresztet rajzolt rá a kés hegyével. A hála.

Itt eldől, hogy csak homo sapiensek vagyunk-e, vagy van valami közünk a homo christianushoz. - Van-e hála a szívünkben, hogy voltak munkás magyar kezek, akik szántottak, vetettek, arattak? Van-e hála a szívünkben, hogy van még, akivel együtt törjük meg, együtt esszük meg: van férjünk, feleségünk, gyermekünk? Olyan természetes ez? Nem. Hálás vagy-e az Úrnak, hogy van akivel együtt eszed a kenyeret? Hogy van hol megenni a kenyeret? Fedél van a fejed fölött. Olyan kicsi lett a világ, szörnyű látni, hány sarkán ég, lobog, omlanak össze a házak, halnak meg az emberek, nincs már hol megenni a kenyerüket, vagy a rizsüket. Borzasztó dolog.

Hálás vagy-e, hogy még meg tudod enni a kenyeredet? Van, aki nem tudja. Infúzióval táplálják, tűket szúrnak bele, nem tud kenyeret enni. Megköszönjük, hálásak vagyunk-e azért, hogy van hol megenni, meg tudjuk még enni, békességben tudjuk megenni? - Itt kezdődik a homo christianus, amikor azt mondjuk: hála Istennek!

Jézus azt kérdezi: Hány kenyeretek van? Nézzétek meg! - A görög nyelv rendkívül finom árnyalattal fejezi ki a látást. Három szava van a látásra. Más-más igét használ:
- észrevenni;
- jobban figyelni;
- a dolgok mögé is nézni. - És itt ez a szó van! Nézzétek meg úgy a kenyereteket, hogy lássatok mögé. Így szaporodik meg a kenyér, így lesz több, ha meglátják mögötte azt a titokzatos erőt, aki maga Jézus Krisztus. Nem csoda a csoda! Jézus a csoda! Ahol Jézus megjelenik, ott mindig csodák történnek. Előbb elmondtam egy múlt héten történt konkrét csodát. Nem én találtam ki! A segítés nagy csodája, amikor szaporodik a kenyér és jut másoknak is, és dicsőíttetik Krisztus neve.

Jól nézzétek meg, mögé nézzetek, héja, bele mögé és meglátjátok a megtöretett kenyér misztériumát, amit magyarázni nem lehet, csak a titokba belelátással lehet észrevenni, meglátni. A kenyér mögé, amire azt mondja Jézus: Ez az én testem, amely megtöretett, ez az én vérem, amely kiontatott érettetek. Aki ezt hiszi, aki tudja, hogy megtöretett érettem is, helyettem is, miattam is, az üdvösséget és bocsánatot kap.

Gyökössy Endre