Folk Iván interjú
2003. március 2. | Hazai előadókA hazai keresztény zenei életet figyelemmel kisérők számára minden bizonnnyal ismerősen hangzik Folk Iván neve. A zenésznek nemrégiben jelent meg Sea Of Glass című albuma, ez adta az aprópót, hogy régi hiányosságunkat pótolva meginterjúvoljuk Ivánt.
- Mikor kezdtél el zenélni? Melyek voltak azokat a zenészek, zenekarok, melyek eleinte hatással voltak rád?
- Hatéves koromban, első hangszerem a hegedű volt, mivel akkoriban nem tellett a családnak zongorára. Az első zenei hatás a rádió slágerei és a családi lemeztár volt, főleg komolyzenei lemezek. Hogy néhány nevet említsek a rockzenészek közül: a Beatles, Deep Purple, Uriah Heep, King Crimson, Genessis, Yes, Frank Zappa aztán később jazz-zenészek, pl: Pat Matheny, Jan Garbarek, Ralph Towner, Chick Corea stb.
- Régóta mozogsz a zenei életben. Bemutatnád röviden pályafutásodat? Kikkel zenéltél együtt, milyen csapatokban vettél részt?
- A gimis próbálkozásokat leszámitva a SONG volt az első saját zenekarom,ami 1981-ben alakult, főleg egyetemi klubbokban játszotta elég sajátos, alternativ zenéjét. Emellet néhány évig együtt dolgoztam Dés Lászlóval (pl. a Szerelem első vérig c. film zenéjén) a Bop Art Orchestra-val és felléptem jónéhány jazzfesztiválon, igy San Sebastiano-ban, Dunkerque-ben, Karlovy Vary-ban, stb. A SONG több rádiófelvételt is készitett, még egy kislemezanyag is elkészült, de valószinűleg az akkori politikai vezetésnek nem jött be az “Angol Lány” c. dal. Közben szinfónikus zenekarokban is hegedültem és 4 évig a Sirtos görög népzenekar zenésze voltam.
Megtérésem után még készült két kazetta a SONG-al, melynek további két tagja is az Úr mellett döntött. Később FOLK IVÁN BAND néven léptünk fel, és elkészült az “Első párezer év” c. album.
- Rendszeresen részt veszel közös dicsoítő összejöveteleken, mi a véleményed ezekről az alkalmakról? Hogyan látod a magyarországi “dicsőítés” helyzetét?
- Fontosnak tartom a dicsőitést, számomra a legnagyobb kijelentés a 150. Zsoltár erre nézve: “Minden lélek dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat!”. Hozzáteszem, a dicsőités alatt nem egy jó koncertet, vagy egy jólszervezett tömegdemonstrációt értek. Az a csoda izgat, amikor egyedül, vagy többen együtt be tudunk lépni a Mindenható Isten elé, szabadon, a szivünk mélyéből feltörő énekléssel és zenéléssel. Ezért hoztuk létre az “Olaj a tűzre” összejövetelt, ami nem kiván egyházpolitikai rendezvénnyé válni, arra vágyunk, hogy megmaradjon bensőséges, igazi forró dicsőitőalkalomnak. Nagyon örülök az országban tapasztalható mozgásnak ezen a téren. Kiemelném a Debreceni Dicsőitő Iskolát, de sok más nagyszerű alkalomról is tudok. Úgy gondolom, hatalmas, ma még kiaknázatlan erőforrások, ajándékok vannak Isten népe között.
- Saját hangstúdiód van, a Zafír stúdió. Hogyan jött létre a stúdió és kik voltak azok a főbb zenészek, zenekarok akikkel itt együtt dolgoztál?
- A stúdió elődje a Harmatcsepp stúdió volt, amit Gerendás Péterrel hoztunk létre 1987-ben. A kezdeti egyszerű technikát fokozatosan egyre bonyolultabb váltotta fel. Mikor saját házat épitettünk, a ZAFIR stúdió már sokkal komolyabb formában készült el és mára az egyik legrangosabb magyar zenei műhellyé nőtte ki magát. Ez persze nagyon egyszerűen hangzik, de emögött rengeteg munka, tanulás és tapasztalat rejtőzik és nem utolsó sorban Isten mérhetetlen kegyelme és jósága, hogy mindezt megadta.
Néhány név aki megfordult itt: Másik János, Huzella Péter, Gerendás Péter, Rátonyi Róbert, Varga János Project,Ferenczi György és a Herfli Davidson, Péli Barnabás, Váczi Eszter, Smile, KO, Anette, Friderika, Lelkes Állatok, Ámen, Csiszér Laci, Tenyérnyi felhők stb.
- Nemrég jelent meg instrumentális albumod Sea of Glass címmel. A hírek szerint a lemezt elsősorban a külföldi közönségnek szánod, mi ennek az oka?
- A SEA OF GLASS nem a végletekig elüzletiesedett magyar piacra született, valójában nem is akar megfelelni a piac nyomásának. Külföldön nagyobb érdeklődés mutatkozik az eredeti ötletek iránt és a zene tartalma sem kifejezetten “magyaros”, bár természetesen nem ragadható ki a közegből, amiben létrejött.
- Kik azok a zenésztársaid aki még közreműködnek az albumom?
- Mády Kálmán - ütősök, dob
Kovács Simon János - basszusgitárok
Kedl Ildikó - cselló, ének
Kedl László - szopránszaxofon
Folk Iván - gitárok, hegedű, marimba, virtuális hangszerek, ének
DISZKOGRÁFIA:
Megjelent albumok, kiadványok:
Újjászületés / Rebirth 1989
Menjetek be kapuin /Go In His Gates 1991
Ünnepnapok /Feast Days 1992
Ne menj el / Don’t Go Away 1993
Zsoltárok / Psalms 1994
Első párezer év / First Few Thousand Years 1997
Földbolygó Hotel / Hotel Planet Earth /Anette-el 1998
Üvegtenger /Sea Of Glass 2002
Zenészként, vagy zeneszerzőként:
Horváth Tibor: Hadd énekeljem / Let Me Sing 1991
Horváth Tamás: A hegyek zengik dicséretét / Mountains Sing His Praises 1994
Friderika: Boldog vagyok / I Am Happy 1998
Szeretet / Love 1999
Dicsérettel jövünk eléd /élő felvétel/ 1999
Hangszóró válogatás 2000
Lásd Ő Jön / See He Comes 2000
Ez igen 2001 válogatás 2001
Kiáltó hang szól / Shouting Voice 2001
Csiszér László/ Örökre Veled 2002
Symphonic-Art-Rock From Hungary válogatás 2003
Egyéb felvételek:
Utazom / I’m Travelling 1993
Ábrándok hintáján / Swinging On Daydreams 1993
Gyönyörű háborúm / My Beautiful War 1993
Olyan fiatal vagy / You’re So Young 1993
Angol Lány / English Girl 1986
A kulcs / The Key 1986
Mámor rács / Screen Of Ecstasy 1987
Utazás télen / Winter Travelling 1987
A nyáj / The flock 1987
Rencsényi Áron