Lumen Christi
2002. november 17. | Hazai előadókEgyüttesünk 1989-ben alakult, a budapesti Rákospalota MÁV-telepi Jézus Szíve Plébánián működik. A kb 20 fős négyszólamú kórust 5 hangszeres kíséri (akusztikus gitár, szólógitár, basszusgitár, zongora, dob).
Templomunkban (1155 Budapest, Rákos út 100., tel: 307 66 34) minden hónap utolsó vasárnapján, a 9 órai diákmisén énekelünk. Ezen kívül zenés műsorok összeállításával is foglalkozunk, melyekben olyan témákat dolgozunk fel, mint például a Szeretethimnusz, vagy a Nyolc boldogság. Néhány éve néger spirituálékat is énekelünk. Ebben a műfajban önálló koncerteket
adunk, és idén megjelent első koncertfelvételünk CD formában My Lord címmel.
Hívásra szívesen megyünk vendégszereplésre templomokba, művelődési házakba, iskolákba.