Vájtfül Archívum

Keresztény zenei és hitéleti írások

Infó

A Vájtfül Magazinban 2001 és 2006 között megjelent cikkek archívuma. Keresztény zene, interjúk, beszámolók, hitéleti írások, érdekességek, és ki tudja mi még?

Mike Duó

2003. március 21. | Hazai előadók

A Mike Duó erdélyi és magyarországi tagokból álló keresztyén zene és énekegyüttes, melynek célja Isten Igéjének terjesztése, Jézus Krisztus örömüzenetének továbbítása éneken, zenén és az Ige hirdetésén keresztül. Ezt együtt teszik koncertjeiken, kazettáikon és ezt végzi minden tag a maga környezetében, keresztyén gyülekezetében is.

Talán a nagybányai lelkipásztori lakásban kezdődött, amikor takarítás közben a bátyámmal sokat énekeltünk, kiabáltunk és persze fütyöltünk, úgy, hogy a külső szemlélő számára “bolondok házának” tűnhetett a lakásunk (József rendszerint az emeleten, én pedig a földszinten takarítottam). Miután felnőttünk és megtértünk, gyakran énekeltünk a gyülekezetben. Teológiai tanulmányaim során kapcsolatba kerültem a Falumisszióval, és ezidőtájt ismerkedtem meg Juhász Gáborral, balatonszemesi barátommal is. Ettől kezdve egyre többet zenéltünk együtt a Falumissziós evangélizációkon, és a zenei felkészítők alkalmával József is csatlakozott hozzánk.

Legnagyobb meglepetésünkre 1993-ban meghívtak a békési konferenciára, zenei szolgálatra. Ez volt az első ún. koncertünk, és ekkor találkoztunk először a békési programfüzetben a “Mike Duó” névvel, ami rajtunk ragadt, és amit a békési konferencia szervezőinek köszönhetünk. A”duó” egyébként már akkor is “band” volt, csak éppen a Falumissziós zenészekkel szolgálatunk együtt.

Első kazettánkat 1993-ban adtuk ki, “Szolgálat útja” címmel. A zenekar jelenlegi felállása a második kazettafelvétel (”Ha lenne egy ember”) előtt, 1995-ben alakult ki, egy FAMISZ felvétel során, amikor meghívtam Orbán Dánielt (dob) és Gál Dávidot (basszusgitár), a második album elkészítéséhez. Ez alatt a munka alatt annyira összebarátkoztunk, hogy azóta is együtt zenélünk. A harmadik, legújabb albumunkat 1999-ben adtuk ki. Ekkor bővült ki zenekarunk Balogh Andrással (szólógitár) és Vas Edittel (fuvola), valamint négy énekes is csatlakozott hozzánk: Szappanos Tibor (tenor), Rezsnyák Róbert (basszus), Tóth Erna (alt) és Gönczi Eliza (szoprán).

Zenekarunk célja Isten dicsőítése, az Evangélium hirdetése, és a keresztyének bátorítása. Imádkozunk azért, hogy Isten adjon újabb énekeket a zenekar tagjainak, hogy ha Ő akarja, folytathassuk ezt a szolgálatot.

Mike Sámuel