Vájtfül Archívum

Történt egyszer, hogy volt néhány ember, akik halászoknak nevezték magukat, és íme, sok hal nyüzsgött a környék vizeiben. Az egész vidéket patakok és tavak tarkították, mindegyikben tömérdek a hal, és a halak éhesek voltak.

Azok, akik halászoknak nevezték magukat, heteken, hónapokon, éveken keresztül tanácskozásra ültek össze, és hivatásukról, a halászatról, a bőséges halállományról és arról beszélgettek, hogyan lehetne halászni. Évről évre pontosan megfogalmazták a halászat jelentőségét, hivatásként emlegették a halászatot, és bejelentették, hogy a halász elsődleges feladata mindig is a halfogás. Állandóan új és jobb módszerek, és a halászat új és jobb meghatározásai után kutattak. Ám egy dolgot nem tettek: nem halásztak. Nagy, műgonddal megtervezett és költséges oktatóközpontokat építettek, amelyek eredeti és elsődleges célja az volt, hogy a halászokat megtanítsák a halfogás fortélyaira. Mindezek alatt az évek alatt tanfolyamokat tartottak a halak szükségleteiről, természetéről, osztályozásuk módszereiről, a halak pszichológiai reakcióiról, és arról, hol lehet halakat találni.

Az oktatóknak doktori címük volt a halászat tudományából, ám ezek az oktatók nem halásztak. Kemény, szorgalmas tanulás után évről évre sokan végeztek, és kaptak diplomát halászatból. Egy, a halászat szükségességéről tartott tanácsozás után egy fiatal résztvevő elment halászni. Másnap arról számolt be, hogy két nagyszerű halat fogott. Kiváló fogásáért kitüntették, és felkérték, hogy lehetőség szerint vegyen részt az összes fontosabb tanácskozáson, ahol elmondhatja, hogyan akadt a horgára a két nagy hal. Abbahagyta tehát a halászatot, hogy legyen ideje beszámolni a többi halásznak, és filmet készítsen a nagy fogásról. Jelentős tapasztalata jutalmául beválasztották a halászok szövetségének elnökségébe is.

El kell ismernünk, hogy a “halászok” között sokan valóban odaadó bugalommal végezték a dolgukat, áldozatokat hoztak, és minden nehézséget vállaltak. Hiszen nem mesterüket követték-e, aki azt mondta: “kövessetek engem, és én emberhalászokká teszlek titeket”? Képzeljük el, hogy megsértődtek néhányan, amikor egyszer valaki felállt, és kijelentette, hogy akik nem fognak halat, nem is igazi halászok, akárhogy erősködnek. Megállapítása mégis helyesnek tűnt. Halász-e az az ember, aki évről évre nem fog halat? Követi-e valaki a Mesterét, ha nem halászik?

Ismeretlen szerző