Vájtfül Archívum

A Különvélemény című film több kérdést is felvet, amit a Szentírás mérlegén is megvizsgálhatnánk. Beszélhetnénk arról, mit mond a Biblia a jövőről, de inkább nézzünk meg egy másik izgalmas kérdést: vajon mi irányítjuk életünket, “szabadságra vagyunk ítélve” (Sartre) vagy valamilyen isteni determinizmus működik a világban?

Ha röviden szeretném megválaszolni a kérdést mit ír a Biblia a szabad akaratról, akkor azt írnám, semmit, ugyanis a szabad akarat egy filozófiai, teológiai kifejezés. A témáról mégis rendkívül sok felfogás alakult ki, talán a kereszténység és egyszersmind az emberi megismerés legvitatottabb és legbonyolultabb kérdésévé nőtte ki magát. Most csupán néhány problémát szeretnék bemutatni.

Istent úgy ismerjük meg a Szentírás alapján, mint aki Ura a történelemnek, előre látja az időket és az idők végét is (eszkatológia). Ő mindent tud, Neki semmi sem lehetetlen. Ha emberileg gondolkodunk, akkor azt mondhatnánk, hogy ha vannak teremtett lények, akik szabad akarattal rendelkeznek, akkor ez a szabad akarat korlátozná az Isten hatalmát.

Ha elolvassuk a Római levél 9. fejezetét, akkor olyan problémákkal nézünk szembe, ami több hitelvünket megkérdőjelezi. Evangélizációnk többsége arról szól, hogy minden ember szabadon dönthet arról elfogadja-e Jézus Krisztus kegyelmét, vagy sem. Itt viszont azt mondja Pálon keresztül az Úr, hogy “Könyörülök, akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok.” (Róm.9.15.) Ezt a tételt még inkább kifejti a levél: Isten létrehozta a harag edényeit, amik “pusztulásra készültek”, s létrehozta azokat, amiket az Ő dicsőségének megmutatására formált. A kálvinista teológusoknak van tehát igazuk, akik azt mondják, hogy Isten eleve elrendelt egyesek az üdvösségre, másokat pedig a kárhozatra? Tehát semmi felelősségünk nincs az örök életünket illetően? De ha determinálva van üdvösségünk, akkor minden egyéb dolog is az életben? Hogy ki lesz a feleségünk, férjünk, hány gyermekünk lesz, hol fogunk lakni, mit fogunk dolgozni, kikkel fogunk összeismerkedni…

Gondoljunk bele, ha valóban szabadok lennénk, akkor szüleink akaratától függött az, hogy mi megszületünk vagy sem? Ha történetesen édesapám és édesanyán nem találkoztak volna az életben, akkor én nem vagyok? De hát az ő szüleiknek is meg kellett hozniuk ugyanezt a döntést! Túl sok a bizonytalan tényező, s döntéseim nemcsak saját életemet, hanem a következő nemzedékek sorsát is meghatározzák. Életünk meghatározott génjeinktől, neveltetésünktől, környezetünktől, kultúránktól is. Ha ezekre az érvekre gondolunk, akkor eljuthatunk a legvégső determinista nézetig. Ezek szerint az is előre meg volt írva, hogy ezt a cikket fogom megfogalmazni, pontosan ezekkel a szavakkal. Logikusnak tűnik ez a megoldás, mégis eszembe jut Babits Mihály egyik verse, Az elbocsátott rab:

Nem hiszek az Elrendelésben,
mert van szívemben akarat,
s tán ha kezem máskép legyintem
a világ másfelé halad.

Nem hiszek az Elrendelésben,
mert szabad vagyok: oly szabad,
mint a bolond bogáncs a szélben
vagy vad bozót között a vad.

A Biblia beszél az ember felelősségéről is, de csak azt a teremtményt lehet számon kérni cselekedeteiért, döntéseiért, aki cselekvőképes, aki szabad. Az egész élet csak egy nagy színjáték vagy egy kísérlet lenne akkor, ha az egész történet előre megírt volna, és annak az imádságnak sem lenne sok értelme, hogy “legyen meg a te akaratod” (Mt.6.10). Tele van a Szentírás felszólításokkal, amik csak akkor értelmezhetők, ha lehet nekik engedelmeskedni, és ellene állni. Nem tudom, hogy milyen lett volna az élet akkor ha Ádám és Éva nem szakít a jó és rossz tudásának fájáról, de meggyőződésem, hogy megtehették volna. A Róma 9. ugyan arról beszél, hogy “nem azé” - az üdvösség - “aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené”, de más helyütt így szól a kijelentés: “Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!” (Jel.22.17) Ha nem irányíthatnám szabadon az életemet, nem tudnám értelmezni az efézusi levél felszólítását: “Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak.” (Ef.5.15-16)

Eljutottunk a szabadság paradoxonjához, amit emberi logikával, de még teológiai gondolkodással sem tudunk feloldani. Azt hiszem ez az a pont, ahol meg kell állni. Gondolkodni, elmélkedni lehet a kérdésről, de a Szentírás kijelentésére támaszkodva csak azt mondhatjuk: nincs kielégítő válaszunk.

Merényi Zoltán