Lelki nagyothallás
2006. május 21. | Bandi bácsi üzeneteiEgyszer valakinek annyira tetszett, hogy szóböjtöt kell tartani, hogy öt óra hosszat magyarázta a párjának, mit mondott a pap: hogyan és mint kell fegyelmeznünk magunkat a beszédben. Egy béke-vasárnap után két drága barát, akik szívvel-lélekkel akarták a békét, hazafele az autóbuszon úgy összevesztek a béke értelmezésén, hogy talán azóta se beszélnek.
Elolvasásra: Mk 10,35-45.
A mai bibliai történetünkben Jézus azt mondja meg, hogy miért nem jött. Ebben az is benne van, hogy miért jött, kikhez jött.
Először is olyanokhoz jött, akik süketek a hallásra.
Úgy kezdődik az Ige, hogy Jézus bejelenti szenvedését, hogy majd elfogják, megostorozzák, arculköpik, megkínozzák, és meg fog halni. Ekkor hozzá lép Jakab és János, s azt kérik, hogy Jézus mellett a két főhely legyen az övéké. Világos? Jézus bejelenti, hogy meg fog halni, ők pedig valami kivételes helyet kérnek maguknak.
Különös lélektani dugó van a fülünkben, pontosabban a lelkünk mélyén, hogy csak azt halljuk meg, amit akarunk! A tudomány ezt nevezi kiválasztó odafigyelésnek. Kiszűrjük, ami nekünk kellemetlen. - Volt egy kedves, öreg takarítónőnk, egy kicsit nagyot hallott és mindig mosolyogtunk, mert ha azt mondtuk: - Drága Bözsi, egy kicsit jobban kellene a szőnyegeket kiporszívózni - akkor szemrebbenés nélkül ment el mellettünk, mintha meg se nyikkantunk volna. De ha akármilyen halkan azt mondtuk, hogy készítettünk egy kis karácsonyi csomagot neki, abban a pillanatban ott termett. - Hát ilyenek vagyunk mi is. Amit akarunk, meghalljuk; lelki nagyothallásunk van mindnyájunknak.
Egyszer valakinek annyira tetszett, hogy szóböjtöt kell tartani, hogy öt óra hosszat magyarázta a párjának, mit mondott a pap: hogyan és mint kell fegyelmeznünk magunkat a beszédben.
Egy béke-vasárnap után két drága barát, akik szívvel-lélekkel akarták a békét, hazafele az autóbuszon úgy összevesztek a béke értelmezésén, hogy talán azóta se beszélnek.
Ám nemcsak az érvényesülési vágy hajtotta Jakab és János az, aki lelkileg süket - a többi tanítvány is az! Amikor meghallják, hogy a Zebedeus-fiak kiváltságot kérnek Jézustól, nagyon megharagusznak a testvérpárra. Ez is mennyire emberi! Megharagudtak. Hát miért akar ez a kettő több lenni?! Ők se hallják a keresztet, ők is csak azt hallják, hogy az a kettő mit kér. És néhány nappal a keresztre feszítés előtt azon torzsalkodnak, hogy azok ketten nagyobbak, többek akarnak lenni, közelebb akarnak kerülni Jézushoz, előkelőbb helyre.
Így értem meg azt az ismerősömet, aki hívő ember lévén, nagyon sokat dolgozott, mások helyett is. Megtudta, hogy egy ünnepségen, amikor prémiumot is osztanak, őt külön meg fogják dicsérni és a külön munkáért X összeggel többet fog kapni, mint a többiek. Bement a főosztályvezetőhöz, és - a főnök ilyet még nemigen hallott - könyörögve kérte, hogy egy fillérrel se adjon többet:
- Nagyon szépen kérem ne tegye! Én most igazán jó viszonyban vagyok a munkatársaimmal. Úgy érzem, hogy mindenki szeret, elfogad, de ha most száz forinttal több jutalmat kapok náluk, vége az egésznek! Inkább száz forinttal adjon kevesebbet!
Időbe telt, míg a főosztályvezető megértette. Másképp intézte el az ügyeket, megmaradt a békesség. Igen, plusz száz forint és kész a neheztelés, a harag, a keserűség! Hát ilyenek vagyunk!
És mit tesz Jézus? Valószínűleg sóhajtott egyet és rájött, hogy újra és újra el kell mondania az isteni sorrendet. A tanítványoknak nem most mondja először. Halála előtt közvetlenül meg úgy érzi, hogy be is kell mutatnia a lábmosással.
Figyeljük újra az Igét, a Jézus-i rendet, amit nekünk kétezer év óta újra és újra nemcsak hallgatni, hanem meghallani kellene! Jézus odahívta őket és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy azok, akik a pogányok fejedelmeinek számítanak, uralkodnak rajtunk és nagyjaik hatalmaskodnak rajtunk. De ti köztetek nem ez a rend.” - Valami hallatlanul nagy és új rendre tanítja őket, a homo christianus rendjére: „hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen szolgátok, és aki első akar lenni közöttetek, legyen mindenki rabszolgája.” És akkor megokolja: „Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért.”
Az evangéliumnak szinte minden oldala arról beszél, hogy keresztyén és tanítványi élet nincs szolgálat nélkül. Akkor mit akar itt mondani Jézus ezzel: én nem azért jöttem, hogy nekem szolgáljanak, hanem hogy én szolgáljak? - Újra elmondja a nagy rendet és ez a nagy rend egy sajátos Jézus-i sorrend.
Mi ez a sorrend? Az, hogy nem tudunk valójában igazán, Jézus-i módon szolgálni, ha előbb nem fogadtuk el és be az Ő szolgálatát! Az Igéből! Például: ha nem fogadjuk be az úrasztalnál az Ő megtöretett testének és vérének szent jegyeit; ha nem fogadjuk el, hogy Ő előbb szolgáljon nekünk, amikor a lelkünk mélyén megszólal és mond valamit - akkor nem sokat ér a szolgálatunk.
Ha nincs Jézus-i töltet; ha előbb a Jézus-i sorrendet nem vesszük halálos komolyan: hogy hagytuk, hogy Ő szolgáljon, hagytuk, hogy megmossa a lábunkat, a szívünket, a lelkünket, Igéjével, Szentlelkével, hogy mertünk csöndben maradni és hagyni, hogy Ő beszéljen a lelkünkkel - ha ez nem előzi meg a szolgálatunkat, akkor annak nem lesz Krisztus-i töltése, nem lesz Szentlélek töltése, nem lesz evangéliumi töltése, csak az én töltésem lesz és az nem sokat ér!
Azért csodálkozunk sokszor, hogy jót akarunk, megtesszük ezt meg azt - és mi az eredmény? Nincs semmi. Hát persze! Ember szolgál embernek, valamit próbálgat, fanyalogva, legfeljebb a másik lekötelezettnek érzi magát, hogyan lehetne ezt viszonozni. De ha a Jézus-i sorrend megvan, hogy előbb Ő, akkor egészen mássá válik az a szolgálat.
„Nem azért jöttem, hogy nekem szolgáljanak, hanem, hogy én szolgáljak.” Mintha Jézus azt mondaná, hogy előbb én szolgálok, aztán majd mehettek szolgálni. Majd küld Ő bennünket szolgálatba!
Kedves Atyánk! Köszönjük, hogy újra és újra várhatjuk azt, Aki már eljött és újra eljön, ha befogadjuk. A Világ Világossága be akar világítani az életünkbe, a legmélyebb rétegekbe, lelkünk legsötétebb zugába is.
Köszönjük Urunk, hogy merhetünk tanítványaid lenni, mert ilyen tanítványaid voltak és Te mégsem zavartad el őket. Olyanok, akik csak azt hallották meg, amit akartak, akik mindig nagyobb emberek akartak lenni, sőt még uralkodni is akartak.
Bocsásd meg, hogy újra és újra el kell mondanod nekünk, hogy más a rend mi közöttünk és mi még ezt se nagyon értjük. Állj mellénk, Urunk, és segíts, hogy egyszer mégis megértsük. Ámen.
Gyökössy Endre