Újpest Klezmer Band interjú
2006. április 26. | Hazai előadókA hazai együtteseket bemutató cikksorozatunk következő alanya a klasszikus héber zenét játszó Újpest Klezmer Band. A három éve működő zenekar tagjaival legutóbbi koncertjük után ültünk le beszélgetni, a vidám hangulatú diskurzus összefoglalóját alább olvashatjátok.
- Manapság ha fiatalok zenélésre adják a fejüket, akkor általában valamilyen populáris műfajt választanak, ti mégis egy kevésbé ismert stílus, a klezmer mellett döntöttetek. Hogyan jött erre az ötlet?
- Gyülekezeti énekeskönyveinkben és ifjúsági énekeink között is rengeteg héber dallam található, amit az évek során nagyon megkedveltünk, így számunkra nem is számít akkora különlegességnek ez a stílus, bár nem kifejezetten klezmer zenekarnak indultunk, ez inkább folyamatosan alakult ki.
- Hogyan állt össze a csapat? Voltak változások az elmúlt években, vagy állandó tagokkal játszatok?
- 2003-as megalakulásunk óta elég sok változás volt, de a jelenlegi felállás már véglegesnek tűnik. Korábbi tagjaink a legkülönbözőbb okok miatt nem tudtak velünk zenélni, volt például olyan, aki külföldre költözött, más egyéb elfoglaltságai miatt nem tudta velünk folytatni a zenélést.
- Kikből áll tehát most a végleges csapat?
- Jobbágy Andor – hegedű
- Jobbágy Levente – brácsa
- Juhász Andor – basszusgitár
- Kuba Róbert – zongora
- Nagy Norbert – djembe, zongora
- Takács Péter – klarinét
- Vári Boglárka – gordonka, ének
- Említetted, hogy már három éves a csapat, mégis úgy tudom elég ritkán vannak fellépéseitek, ennek mi az oka?
- Be kell vallanunk ennek egyik oka a lustaságunk, de sokat számít az is, hogy mindannyian nagyon elfoglaltak vagyunk, így mindennapi munkáink mellett nehéz összehozni a próbákat. A koncertekre való készülődést az is lassítja, hogy meglehetősen időigényes az új dalok összegyűjtése és ezek kidolgozása, repertoár bővítésre viszont mindig szükség van.
Hozzá tartozik az igazsághoz az is, hogy – talán mert még kevésbé ismernek bennünket – nem is kérnek fel bennünket túl sűrűn koncertezni, de ezen szeretnénk változtatni, akár úgy, hogy mi magunk keresünk fellépési lehetőségeket. Egyelőre elsősorban egyházi berkeken belül szeretnénk ismeretséget szerezni, mert az eddigi koncertjeink alapján úgy látjuk, hogy van igény az ilyen zenére.
Az eddigi fellépések 90%-a az újpesti baptista gyülekezethez kötődik. Itt minden évben kétszer játszunk és a koncert egyik célja az evangelizálás. Sok fiatalt, kollégát el tudunk hívni ezekre az estékre, így a koncert keretében Istenről is beszélünk mindig más előadón keresztül.
- A klezmer zenén belül mennyire vannak különböző irányvonalak, és ti melyiket képviselitek?
- Elsősorban autentikus klezmert játszunk. Manapság egyre több a különböző modern klezmer irányzat, pl. a jazz klezmer, de mi megmaradunk az igazi klezmernél. Jellemző egyébként, hogy ez a stílus nagyon szabad, sokszor az egyes országok klezmer együtteseinél megjelennek akár az adott ország speciális zenei elemei is.
- Hogyan látjátok az eddigi koncertjeitek alapján, melyik korosztály érdeklődik a zenétek iránt?
- Teljesen vegyes a kép. Úgy látjuk, hogy egy olyan zenéről van amely nem elválasztja a generációkat, hanem ellenkezőleg: összehozza őket. Gyülekezeteinkben például az idősebbek mindig izgatottan várjak az újabb fellépéseinket, mert tetszik nekik a muzsikánk, másrészről pedig felléptünk például ifjúsági táborban, ahol a fiatalok fogadták nagy lelkesedéssel a produkciónkat – sőt, még táncoltak is, ami nem igazán jellemző a koncertjeinkre.
- Tényleg, olyan ambíciótok nincs, hogy a fellépéseitek felpörgessétek kicsit, akár táncot belevonva?
- Inkább a hangszerelés terén szeretnénk beújítani, olyan formában, hogy a szóló hangszerek – elrugaszkodva a megírt kotta követésétől – improvizatívabbak legyenek.
- Mi a helyzet az énekkel?
- Koncertjeink egyelőre szinte kizárólag zenés blokkokból állnak, de ennek nem az az oka, hogy ki akarnánk zárni az éneket, sokkal inkább az, hogy nem találtunk még megfelelő személyt az énekes posztra. Voltak próbálkozások, eddig nem jött össze, de bízunk benne, hogy előbb utóbb megoldódik a kérdés.
- Nézzünk kicsit a jövőbe, milyen további terveitek vannak? Esetleg album kiadását tervezitek?
- Ez már kicsit kézzelfoghatóbb közelségben van, hiszen a nyárra tervezünk egy stúdióalbum elkészítését. Az elmúlt évek során több tucatnyi dalt gyakoroltunk be, így bőven van miből válogatni egy csokorra valót a készülő lemezünkre.
- Köszönöm az interjút, van még valamit amit hozzátennétek az elhangzottakhoz?
- Mi is köszönjük a lehetőséget! Szívesen megyünk bárhova fellépni, ha valaki szeretné velünk felvenni a kapcsolatot, akkor Nagy Norbinak írhat a norb2005@freestart.hu e-mail címre, vagy keresheti a 06-20/886-0371 telefonszámon.
Rencsényi Áron