Vájtfül Archívum

Kedves „névtelen” , aki a paradigmaváltásos Bosch-könyvre örömmel reagáltál itt a Vájtfülön, ajánlom neked ezt a könyvet is! Elolvasásra mindenképp! Hogy egyetértesz-e vele, vagy sem, az majd kiderül…

A pluralistáról azt írja az Idegen szavak szótára: „I. a pluralizmus híve, követője; II. a pluralizmuson alapuló, rá jellemző.” Mi a pluralizmus ? A szótár meghatározásai szerint: „1. többpártrendszer; 2. több azonos vagy hasonló célú szervezet, intézmény párhuzamos működése; 3. azonos elméleten belül is eltérő nézetek, árnyalatok létjogosultságát megengedő irányzat; 4. filozófiai értelemben: a monizmussal szemben a világ egységét tagadó irányzat, amely szerint a világ egymástól független, önálló rendezőelvek sokaságából áll; 5. a szociológiában: a társadalmat több, egymástól lényegében független csoportként tekintő elmélet, amely szerint ez egyben a totalitarizmus kiépítése ellen is hat.”

(Most tovább lehet lapozgatni, hogy mi a monizmus , a totalitarizmus , aztán onnét is tovább, hogy mi a totális állam , és előbb-utóbb képesek vagyunk kihámozni az egymásra épülő fogalmakból a tartalmat. Tanulni semmikor sem szégyen, nézzen bátran utána, akinek kicsit homályosak ezek a dolgok!)

Ez egy nagyon elgondolkodtató mű. Ebben a témában nem hemzsegnek nálunk a könyvek, még az álláspontok sem. Newbigin könyvének eredeti copyrightja 1989-es. Nálunk akkor kezdődött egyáltalán a változás. Politikailag persze.

Newbigin szerint az evangéliumot mindig is pluralista kultúra vette körül, így ez mindig is akadály volt az evangélium megértésében, elfogadásában. Itt jött képbe a hitvédelem. Harc a többi nézet ellen (hadd nevezzem most így őket), és védőbástyák felhúzása a keresztyénség körül.

Na és itt jön be Newbigin valami érdekessel. A neve: párbeszéd. Nem összemosás, hanem egyfajta hídépítés a Krisztusra találáshoz.

Jó darabig olvasva a könyvet (összesen 296 oldal, de kisebb formátumú, mint a paradigmaváltásos, és ugyan nem sorozat, legalábbis nincs sorozati címe, de a borító utal egyfajta sorozatiságra a Bosch-könyv után) egyre nagyobb lett bennem a lelkesedés. Itt jegyzem meg az igazság kedvéért, hogy csak azután, miután átvergődtem az előszón. Minden tiszteletem Szűcs Ferenc rektor úré, de nekem elég rágós volt az az előszó. Amint elkezdődött maga a könyv, mintha meglódultam volna az olvasásban. Igaz, Newbigin szabadkozik is a bevezetőben: „Sem eredetiséggel, sem tudományossággal nem dicsekedhetem.”

Szinte hihetetlen, hogy vannak emberek, akik ezt ki merik jelenteni magukról. Utána meg írnak egy olyan profi munkát, mint Newbigin. Az olvasó meg csodálkozik: Nahát, teljesen megértem azt, amit ír! Szűcs tanár úr utolsó mondata fogalmazódik meg az egyszerű, mezei olvasóban is, de így, hogy ő mondja ki, még nagyobb hitellel bír : „Nélkülözhetetlen olvasmány, sőt kötelező tananyag a XXI. század lelkipásztorainak, teológusainak és minden gondolkodó hívő embernek.” Abszolút egyetértek. Még akkor is, ha nem tudom biztosan, hányadán is állok ezzel a könyvvel. Már írtam, hogy az elején nagyon is belelendültem, és nagyon világosan éreztem magamban az egyetértést, a helyeslést, a szerző gondolatainak teljes elfogadását.

Aztán egyszer kigyulladt bennem egy sárga lámpa (Vigyázz!), és attól kezdve egyre több. Sosem váltottak pirosra. De azóta is küzdök néhány gondolattal. Mi van a vallási pluralizmussal? Ha Jézus Krisztust tartjuk az egyetlen végérvényes kijelentésnek (és őt tartjuk), akkor mihez kezdjünk a többi világvallással? A kérdés sokkal személyesebb, mint amilyennek tűnik, hiszen nem az a gond, hogy gondolatilag mit kezdjünk, hanem emberközelben, hiszen a vallásoknak híveik vannak, és nekünk velük van dolgunk, a hidat nekik kell építenünk, nem a vallásos nézeteiknek. Mondom egyenesebben: bejuthat-e a mennyországba buddhista barátom? (Most csak mondtam egy példát.) Másként: van-e üdvösség az én egyházamon kívül? Hol a határ? Ezek nem olyan egyértelmű kérdések ám, mint elsőre tűnnek. Legalábbis Newbigint olvasva egyáltalán nem olyan egyértelműek.

Most talán valaki azt mondja: jó, akkor én ki se nyitom ezt a könyvet, mert most tudom a választ, ne zavarjon meg benne senki. Nekik kell leginkább kinyitni.

A szerző azt írja: „a keresztyéneknek bizonyos mértékig örömmel kell üdvözölniük a pluralitást, de el kell utasítaniuk a pluralizmust… A pluralizmus ideológiáját nem fogadhatjuk el.” Állítja, hogy veszélyes az a gondolkodás, amiben minden szubjektív és relatív, amiben csak egyének igazsága van, és nincs mindenki számára érvényes igazság. Azt is, hogy a gondolkodás és a szólás szabadsága nem ad eszközöket a tévhitek elleni küzdelemhez. Ilyen helyzetben nem lehet az igazság mellett harcolni, mert a pluralista társadalomban mindig az számít igazságnak, amiben a legtöbben hisznek. És ez nekünk, keresztyéneknek is csapda lehet.

Nagyon elgondolkodtatott mindaz, amiről ír. Ha valaki a mai világban is szeretne bizonyságot tenni Krisztusról (végül is ez lenne a legfontosabb dolgunk…), nem nagyon kerülheti ki sokáig, hogy ezekkel a témákkal szembenézzen. Amiről a szerző 1988-ban előadás-sorozatot tartott a Glasgow-i Egyetemen (ebből született ez a könyv), az most, cirka 20 évvel később növi ki problémává magát nálunk. Foglalkoznunk kell vele!

Az már csak külön érdekes nekünk, magyar olvasóknak, hogy saját bevallása szerint Newbigin elsősorban a magyar származású Polányi Mihály ismeretelméleti munkásságára támaszkodik. (Talán ezért érthetőbb számunkra a gondolatmenete?…)

A néhol kimaradozó ű betűket és az időnként bal oldalon kezdődő fejezeteket meg majd biztosan úgyis javítja a kiadó a könyv következő kiadásánál, mert hát ha tankönyv lesz belőle, akkor vinni fogják, mint a cukrot…

Szommer Hajnalka