Vájtfül Archívum

Jézus járt-kelt, Jeruzsálemben, Galileában és Samáriában. Tanított, csodákat tett és álmélkodtak az Ő beszédén. De felfigyeltünk-e arra, hogy akkor is történtek csodák, amikor Jézus semmit sem szólt? Miben rejlett Jézus hatalma? Csak abban, amit mondott, vagy abból is, ami a személyéből kiáradt?

A fenti gondolatokat számtalan újszövetségi példával alá lehetne támasztani. Jézus egy farizeus hívására bement annak házába, hogy vele egyék. (Lukács 7, 36-38). Ugyanakkor egy bűnös asszony is bement abba a házba és Jézus lábainál sírt, megkente annak lábát. És Jézus semmit sem szólt mindaddig, amíg a farizeus kérdőre nem volta őt? Akkor is a „makulátlan” farizeust leckéztette meg, nem pedig a bűnös asszonyt!

Amikor Zákeus a fővámszedő meghívta Jézust otthonába (Lukács 19, 5-9) mindenki zúgolódott. A közutálatnak „örvendő” Zákeus bűnbánatot gyakorolt, és a megtérés valamennyi jelét kinyilvánította, anélkül, hogy Jézus bármit is mondott volna neki. Csak miután Zákeus nyilvánosan is vallomást tett hitéről, akkor szólalt meg Jézus: „Ma lett üdvössége ennek a háznak…” (Lukács 19, 9).

Jézus néma bizonyságtételének legcsodálatosabb példáját, a keresztre feszítés előtti időszakban láthatjuk. „Pilátus ismét megkérdezte tőle: Nem felelsz semmit? Nézd mennyire, vádolnak! Jézus pedig többé semmit sem válaszolt, úgyhogy Pilátus nagyon elcsodálkozott.” (Márk 15, 4-5). Pilátust, a római helytartót – aki élet és halál ura volt – talán még az sem háborította volna ennyire fel, ha Jézus visszafeleselt volna neki. Talán arra is gondolhatott, hogy a zsidók vádjai, nem is alaptalanok. De mivel Jézus még csak nem is védekezett, valahol tudat alatt érezte, Jézusnak még a hallgatásában is hatalom rejlik!

Heródesnél, szinte pontról pontra megismétlődik az egész jelenet. Ő minden bizonnyal azt hitte, Jézus most végre a kezei közé került. Az majd megijed, félti az életét, csodákat produkál neki, és ő élvezi a helyzetet (Lukács 23, 8). Hiszen ő a király, Jézus pedig egy közönséges halálraítélt. „Hosszasan kérdezgette őt, de Jézus semmit sem válaszolt neki” (Lukács 23, 9).

Egy halálraítélt megtagadta a választ a királytól! Szinte látom, amint a sokaság – ennek láttán – szinte megbénul. Abban az időben a zsidók – elvileg – nem ítélhettek halálra senkit a római helytartó jóváhagyása nélkül. De ugyan ki vonta volna felelősségre Heródest, ha ezt megteszi? Talán Pilátus? Az csak örült volna, ha Heródes elvégzi helyette a piszkos munkát! Úgysem tudott Jézussal mit kezdeni. A főpapok és írástudók pedig egyenesen ünnepelték volna Heródest. Hiszen simán elérték céljukat.

Jézus hallgatása Heródes előtt, olyan fegyver volt, amivel szemben tehetetlen volt. Azzal, hogy megvetően bánt vele és fényes ruhába öltöztette, (Lukács, 23, 11) csak a tehetetlenségét mutatta meg.

*

Sokat foglalkoztatott már a kérdés, milyen gyakran voltam már én is szószátyár, ahelyett, hogy arra törekednék, a Szentlélek szavak nélkül is nyilvánvalóvá váljon az életemben? Szerencsémre volt már alkalmam tanulni olyanoktól, akiknek ebben nagyobb tapasztalatuk van.

A közelmúltban hunyt el egy kedves, keresztény barátom, majd 90 éves korában. A szlovéniai Muraközben élt és egész életében Istent szolgálta. Szerénysége, alázatos viselkedése mindig is példa volt előttem. Tőle személyesen hallottam mi történt vele, egy alkalommal. Muraszombat (Murska Sobota) utcáján sétált, amikor az utca túlsó feléről váratlanul átjött, és elébe toppant egy ismeretlen srác. Megállt előtte és a következőket mondta: Tudod ki vagy te? Egy nagy senki! Barátom, ahelyett, hogy rendre utasította volna a fiút, illetlen viselkedése miatt, szerényen így válaszolt: Igazad van fiam, én tényleg senki vagyok, AZ A VALAKI, AKI BENNEM ÉL! A srác először kővé meredt, majd, mint egy őrült megfutamodott.

Nem a mi dolgunk eldönteni, milyen sötét dolgokkal foglalkozhatott az ismeretlen fiú, az viszont tény, hogy egy Istenfélő kereszténynek még a jelenlétét sem tudta elviselni.

Isten szuverén, és mindenkit olyan módon használ fel a szolgálatban, ahogyan Neki tetszik. Én nagyra értékelem azok szolgálatát is, akik hangos szóval hirdetik az igét, imádkoznak betegekért, űznek démonokat. De fejet hajtok azok előtt, akiknek a puszta jelenlétében is megnyilvánul a Szentlélek ereje. „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! – mondja a Seregek Ura” (Zakariás 4, 6).

Arnold Ernő