Vájtfül Archívum

Keresztény zenei és hitéleti írások

Infó

A Vájtfül Magazinban 2001 és 2006 között megjelent cikkek archívuma. Keresztény zene, interjúk, beszámolók, hitéleti írások, érdekességek, és ki tudja mi még?

Levitra For Sale Evecare No Prescription Buy Lanoxin No Prescription Buy Online Revia Buy Retin-a Online Femcare For Sale Actos No Prescription Buy Gasex No Prescription Buy Online Zantac Buy Serophene Online Styplon For Sale Lipitor No Prescription Buy Cialis Soft No Prescription Buy Online Cialis Soft Tabs Buy Imdur Online Elimite For Sale Cardizem No Prescription Buy Topamax No Prescription Buy Online Levitra Buy Lopid Online Zyban For Sale Trandate No Prescription Buy Viagra Soft Tabs No Prescription Buy Online Desyrel Buy Lariam Online

„Aki leszállt, az fel is ment, feljebb minden égnél, hogy betöltsön mindeneket.”

Álmodtunk-e már olyan szörnyű álmot, hogy üldöztek, szaladtunk, lyukba bújtunk, hátulról belénk döftek, haraptak, zuhantunk, repültünk, menekültünk… És egyszer csak felébredtünk, kinéztünk az ablakon - tavasz van, süt a Nap… de jó, hogy csak álom volt! Aki ráébred Krisztusra, az így ébred föl - hogy, amit eddig éltem, az a rendetlen, menekülő, kaotikus, fojtogató zűrzavar, ami körülöttem, bennem volt, az csak rossz álom már… Fölébredtem!

„Aki leszállt, az fel is ment, feljebb minden égnél, hogy betöltsön mindeneket.” (Ef 4,10)

Ismerjük ezt a mindenséget betöltő Jézus Krisztust, Akiről ez az Ige beszél? Egyáltalán, milyen fogalmunk van a mindenségről? Nem vagyunk egy kicsit hasonlatosak ahhoz a svájci paraszthoz, aki fönt élt egy magas hegytetőn, néhány kis tehénkéjével, fagerendákból összeácsolt házikójában. Egyszer 1945-ben lejött valamiért az egyik hegyi falucskába, és akkor tudta meg, hogy világháború volt - de már vége is van… Erre azt mondjuk: de jó volna így élni! Pedig akár akarjuk, akár nem, hasonlítunk hozzá. Miben? Abban, hogy mi is a magunk kis zárt mindenségében élünk, mint az a svájci paraszt, a maga legelőjén.

Tulajdonképpen a mi életünk is csak néhány kilométeren belül bonyolódik. Száz napunk közül kilencvenkilenc ebben a zárt körben zajlik le. Van egy lakás, ahol élünk… naponként elmegyünk a munkahelyünkre… visszajövünk… oda-vissza, egy-egy üzlet, egy pár barát, egy kis séta, néhány négyzetkilométeren. Ezen belül van egy megrendelt vagy kinézett sírhely a temetőben… Ez a mi lezárt mindenségünk; és talán akad egy évben néhány nap - milyen kis százalék! -, amikor ezen a kis körön kívül töltünk két-három hetet vagy napot. S ha pl. azt halljuk, hogy körülöttünk űrkabinban kering valaki, akkor egy pillanatra felnézünk az égre, és talán azt mondjuk (ennyi közünk van a mindenséghez): - Hű, a „mindenségit”, hát ez már valami! - Majd folytatjuk a magunk zárt életét a zárt körben, amíg le nem pereg a röpke földi lét.

Közben gondolunk-e arra, hogy ez a sárkupac, amin élünk, másodpercenként 30 kilométeres sebességgel száguld a mínusz 250 Celsius-fokos, jéghideg űrben a Nap körül, abszolút sötétben. Egy basutó vadász, aki az egyenlítőn hasal, és azt hiszi, hogy mozdulatlan (még a lélegzetét is visszatartja, amíg lesi az áldozatát), addig másodpercenként 440 métert tesz meg, mert ilyen hihetetlen sebességgel pörög az egyenlítőn az, aki meg se mozdul.

És ez még nem minden! Mert utazunk az egész Naprendszerrel a Tejút középpontja körül átlagosan 220 kilométeres másodpercenkénti sebességgel, a Herkules csillagkép irányában, és az egész Tejúttal együtt rohanunk az űrben - másodpercenként kb. 19,4 kilométert haladva -, miközben azt hisszük, mozdulatlanok vagyunk. Az az izzó gáztömeg, amely körül keringünk (átmérője közel 1400 millió kilométer), másodpercenként kb. négymillió tonna hőt és fényt dob ki magából.

Gondoltunk-e arra, hogy a fény, ami ideérkezik - bejön az ablakon, ajtón -, az nyolc és egyharmad perc alatt ér a Naptól idáig?! Ugyanez a fény, továbbszáguldva a mindenségben (amire nem szoktunk gondolni), egy év alatt 9,46 billió kilométert tesz meg! De hogy a Tejút, azaz a Galaxisunk átmérőjét átfussa, ahhoz 160 ezer fényév kell! És ez a mi Tejutunk csak egy kis Galaxis a sok milliárd közül; a legközelebbi, az Androméda, már több mint kettő millió fényévre van tőlünk.

Ez csak egy-két adat volt a mindenség hozzánk közeleső „kis” részéből. Most ebbe helyezzük bele az Igét, Károli fordítása szerint: „Aki leszállott ugyanaz, mint aki fel is ment, feljebb minden egeknél (Tejútnál, Andromédánál, millió fényéveknél), hogy mindeneket betöltsön.”

Lehet, hogy azt mondjuk: Ez olyan bibliai szólás-mondás, amolyan Pál-apostoli stílus! Az Emberfiát, az Isten Fiát hisszük… de kozmikus Krisztus?! Aki fölment, hogy ezt a határtalan mindenséget betöltse?! Van ennek valami általunk észlelhető bizonyítéka? Van! Mert ugyanaz a szeretet lüktet, él és éltet a mindenségben, Akit mi ezen a néven ismerünk: Jézus Krisztus. Az van az Igénkben: Aki leszállott, ugyanaz, mint Aki fölment. Ugyanaz az agapé irányítja, vezeti, tölti be a mindenséget, mint Akit egyszer ide leküldött hozzánk a Teremtő Isten - a Jézus Krisztusban!

Ugyanaz az agapé vigyáz ránk, hogy bűneinkben el ne égjünk, és rémületeinkben meg ne fagyjunk; ugyanaz vigyáz a mi kis pörgő sárgolyónk milliárdéves precíz és pontos pályájára, hogy se közelebb, se távolabb ne kerüljön a Naptól. Ha olyan közel kerülne, mint a Naphoz legközelebb keringő bolygó, a Merkúr, akkor ezen a Földön több mint 400 Celsius-fok meleg volna - elfüstölögnénk… És ha csak egy kicsit távolabb engedne bennünket - kiengedne a szeretetéből - olyan távol, mint p1. a Jupiter, akkor mínusz 133 Celsius-fok jéghideg lenne, és jégtömbbé változna a Föld. De Ő nem engedi! Ki van jelölve a pályánk: se közelebb, se távolabb! Nem fogunk megégni, és nem fogunk megfagyni! Azért sem, mert ugyanaz a szeretet pörgeti a Földet; e nélkül az egyik fele borzalmas jéghegy, a másik fele lángoló forróság volna.

Ugyanaz az agapé egy bizonyos szögben (66,5 fokos) meghajlította Földünk tengelyét. A tudósok kiszámították, hogy a lehető legkedvezőbb szögben. Ha egyenes tengelyen forogna a Föld, akkor az egyik peremén hónapokig irtózatos hideg, a másikon iszonyú hőség volna. De Ő hűti, melegíti, forgatja, hajlítja - Ő, Aki az Agapé -, hogy meg ne fagyjunk, és ki ne gyulladjunk! Hogy egyenletesen oszoljék el rajta a meleg és a hideg.

Véletlen ez? Vagy ennyi gondolkodó intelligencia volna az anyagban magában? Ez idealizmus! Mi nem vagyunk idealisták - realisták vagyunk. A dolgok mögött érezzük ennek a végtelen intelligenciának az óvó, féltő, ápoló szeretetét.

Ugyanez a szeretet tartja egyensúlyban a légkör nitrogén- és oxigéntartalmát, s indítja el a szeleket; a kettőt összekavarja, hogy meg ne fulladjunk; és ez védi Földünket a kozmikussugárzás és a meteoritok ellen. Egy óra alatt tízmillió meteorit száguld felénk; ha nem volna légkör, ennyi lövedék csapódna be Földünkbe. - Ugyanígy vesz körül Szentlelkével, hogy az Antilélek negatív sugárzása óránként pl. ne egymillió kísértésnek tegyen ki bennünket, legfeljebb csak annyinak, hogy „följebb nem kísértve”, el is tudjuk viselni.

Millió évek óta ki van jelölve a rendjük, pályájuk a halaknak, madaraknak. A gólya sose téveszti el az útját, a fecske ismeri fészkét. Minden a Végtelen Rend ritmusára lüktet - tévedhetetlenül!

Csak egyvalaki teheti meg, hogy azt mondja: Én kivonom magam a Rend alól! Egyetlenegy teremtménynek engedtetett csak meg, hogy ha akar: a Rend szerint él; ha akar: rendetlenül él. Ez a kiváltság - az emberé; és ez a mi tragédiánk is. Mi vagyunk az egyetlenek, akik kijelenthetjük: mi nem törődünk a Renddel! Nekünk szabad és lehet ráhangolódnunk a Rendre - de nem „muszáj”. Tudunk mi külön rendet építeni! Majd mi kialakítjuk a magunk világát - mondjuk.

Nos, alakítjuk. Történelmünk kezdete óta. A méh, a hangya társadalma mindig ugyanaz, mert mindkettő az örök Rend szerint él. Mi viszont már ott tartunk, hogy módunkban van ezt az isteni szeretettel ápolt, melengetett, agapéval pörgetett, irányított, tengelyét-hajlított Földet akár el is pusztítani a mi rendetlen rendünkön belül.

Ezt a Földet, amit a teremtő Isten Paradicsomnak formált. És ha mi emberek nem élnénk rajta - ma is Paradicsom volna! Nem a Teremtő hibázta el, hanem mi; mi, akik a Rendből kilépve saját, külön rendünk szerint akarunk alakítani mindent.

De a kozmikus jóság, a kozmikus Agapé annyira szereti az embert, hogy újjá akar teremteni minket a Krisztusban. Szabad elölről kezdenünk! Szabad Rácsodálkoznunk, szabad megtalálnunk már itt, ezen a Földön, ebben a kis életben azt a nagy Rendet, ami szerint minden él a világmindenségben - rajtunk kívül.

Álmodtunk-e már olyan szörnyű álmot, hogy üldöztek, szaladtunk, lyukba bújtunk - hátulról belénk döftek - haraptak, zuhantunk - repültünk - menekültünk… És egyszer csak felébredtünk, kinéztünk az ablakon - tavasz van, süt a Nap… de jó, hogy csak álom volt! Aki ráébred Krisztusra, az így ébred föl - hogy, amit eddig éltem, az a rendetlen, menekülő, kaotikus, fojtogató zűrzavar, ami körülöttem, bennem volt, az csak rossz álom már… Fölébredtem!

Rád ébredtem, én Uram Jézus Krisztus! Ember lehetek, mert Te vagy az Emberfia! Isten fia lehetek, mert megváltottál; bennem a Mindenség, s én a Mindenségben! Nincs halál, nincs határ; a Végtelennek én is egy szikrája vagyok. Micsoda ébredés a szörnyű álomból! Élek! Végre emberi életet, kozmikus életet, a kozmikus Krisztussal…

Gyökössy Endre