Vájtfül Archívum

Figyelemfelkeltő hír került nyilvánosságra néhány hónapja. Több sajtóorgánum, köztük a Times is arról számolt be, hogy egyes katolikus teológusok helyre akarják állítani Iskariotes Júdás „becsületét”. A Walter Brandmüller által felvetett ötletet vatikáni részéről is komoly bírálatok érték, így minden bizonnyal hosszas teológiai viták fognak indulni. Érdemes azonban a Bibliánál maradni, s ez alapján megvizsgálni a Júdás-ügyet.

Az ötlet alapja egy a közelmúltban felfedezett, IV. századból származó, kopt nyelven írt gnosztikus, apokrif irat, ami a Júdás evangéliuma címet viseli. Szövege szerint Júdás nem lett öngyilkos, ahogy a Biblia írja, hanem Jézus Krisztus megbocsátott neki és a pusztába küldte őt, hogy ott különböző „lelki gyakorlatokkal” megtisztítsa magát. Ezt a tévtanítást angol, német és francia nyelvre lefordítva az idén akarják megjelentetni.

Felszínesen nézve ez a hír akár nevetséges babonának is tűnhet, mert mi értelme lenne egy már kétezer éve halott embernek megbocsátani, hiszen neki ez már úgysem használ semmit? Azonban a valódi mondanivaló már nem is olyan mulatságos, inkább elgondolkodtató és tragikus. Milyen ember volt ez a Júdás, akit fel akarnak menteni a bűne alól? Életéről, személyiségéről, jelleméről annyit tudunk, amit a Biblia ír róla. Jézus Krisztus tizenkét tanítványának egyikeként (Mt.3:14-19, Lk.6:13-16) bizalmi feladata volt, mert ő kezelte az apostolok közös pénzét (Jn.13:29). Amiket ezen kívül közöl róla az Írás, abból sem egy elbotlott, gyarló szent ember képe rajzolódik ki előttünk.

A Jn.12:6 szerint „…tolvaj volt és a nála lévő erszényből elszedegette, amit abba beletettek”. „…egy közületek mégis ördög! Júdás Iskariotesre, Simon fiára mondta ezt (Jézus), mert ez akarta elárulni, pedig egy volt a tizenkettő közül” (Jn.6:70-71). Cinikus volt: a Mt. 26:20-25 szerint amikor Jézus az utolsó vacsorán kijelentette, hogy tanítványai közül az egyik áruló „megszólalt Júdás is, az áruló és ezt kérdezte: ‘Talán csak nem én vagyok az, Mester?’ ‘Te mondtad.’ - felelt neki (Jézus)” (Mt.26:25). Alattomos volt, mert árulásának jele a szeretet egyik bensőséges megnyilvánulási formája, a csók volt. „Megjött Júdás, egy a tizenkettő közül és nagy sokaság jött vele kardokkal és botokkal, a főpapoktól és a nép véneitől. Az árulója ezt az ismertetőjelet adta meg nekik: ‘Akit megcsókolok, az lesz ő, azt fogjátok el!’ Majd egyenest Jézushoz menve így szólt: ‘Üdvözlégy Mester!’ - és megcsókolta őt. Jézus ezt mondta neki: ‘Barátom, hát ezért jöttél’” (Mt.26:47-50). „…csókkal árulod el az Emberfiát?”(Lk.22:48).

Pénzsóvár volt: „Akkor a tizenkettő közül egy, akit Iskariotes Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és így szólt: ‘Mit adtok nekem, ha kezetekbe adom őt (Jézust)?’ Azok 30 ezüstöt állapítottak meg neki. Ettől fogva kereste az alkalmat, hogy elárulja őt” (Mt.26:14-16). Potom összegért árulta el Jézust, mert 30 ezüstpénz egy rabszolga ára volt (2Móz.21:32), vagy egy kisebb földet lehetett rajta vásárolni (Apcs.1:18). Zakariás próféta is megjövendölte ezt az Ószövetségben: „Akkor ezt mondtam nekik: ‘Ha jónak látjátok, adjátok meg a béremet, de ha nem, akkor tartsátok meg!’ Ekkor kifizették a béremet: 30 ezüstöt. Az Úr pedig ezt mondta nekem: ‘Dobd oda a kincsek közé ezt a becses összeget, amire engem becsültek!’” (Zak.11:12-13). Pál apostol is ezt írta az 1Tim.6:10-ben: „Mert minden rossznak a gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek a hittől és sok fájdalmat okoztak maguknak”.

Júdás éveken át tagja volt Jézus Krisztus legbelsőbb bizalmi körének, közvetlenül megismerhette a teljes Igazságot, Jézus valóságos természetét, isteni származását, tanúja volt csodáinak és részt kapott a szolgálatból. Bár Jézus „kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek benne és ki az, aki el fogja árulni őt” (Jn.6:64), mégis szeretetéből és kegyelméből fakadóan, lehetőséget adott Júdásnak, hogy megváltozzon az élete, gondolkodásmódja, hogy megigazuljon egészen az utolsó pillanatokig. Mégis a megtapasztalások és az Úr hosszútűrése ellenére Júdás úgy döntött, hogy Isten ellen fordul, elárulja őt aprópénzért, pedig tisztában volt vele, hogy tette megbocsáthatatlan. Jézus ki is mondta rá az ítéletet: „Az Emberfia ugyan elmegy, ahogy meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja: jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem Születik” (Mt.26:24).

Azzal, hogy véghezvitte a tervét, örökre kizárta magát a kegyelemből és a megtérés lehetőségéből, mert ekkorra már teljesen megkeményedett Istennel szemben. „Akkor bement a sátán Júdásba, akit Iskariotesnek neveztek és egyike volt a tizenkettőnek” (Lk.22:3, Jn.13.27). A Mt.27:3-5 ezt írja: „Amikor pedig Júdás, aki őt (Jézust) elárulta látta, hogy elítélték, megbánta tettét, visszavitte a 30 ezüstöt a főpapoknak és a nép véneinek és ezt mondta: ‘Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el’, de azok azt mondták: ‘Mi közünk hozzá? A te dolgod!’ Erre ő a templomba hajítva az ezüstöket eltávozott, ment és felakasztotta magát”.

A Zsidókhoz írt levél 10:26-31 ezt mondja: „Mert ha szándékosan vétkezünk az igazság teljes megismerése után, nincs többé bűnökért való áldozat, hanem az ítéletnek valami félelmetes várása, amikor tűz lángja fogja megemészteni az ellenszegülőket. Ha valaki elveti Mózes törvényét, az két, vagy három tanú vallomása alapján irgalom nélkül meghal. Mit gondoltok: mennyivel súlyosabb büntetésre lesz méltó az, aki Isten Fiát lábbal tapodja, a szövetség vérét, amellyel megszenteltetett, közönségesnek tartja és a kegyelem Szellemét megcsúfolja? Mert ismerjük őt, aki így szólt: ‘Enyém a bosszúállás, én megfizetek!’ és ismét: ‘Az Úr megítéli az ő népét’. Félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni”.

Ugyanezt példázza e levél 12:15-17. része is: „Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől, hogy a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon és sokakat meg ne fertőzzön. Ne legyen senki parázna, vagy istentelen, mint Ézsau, aki egy tál ételért eladta elsőszülöttségi jogát. Mert tudjátok, hogy később, amikor örökölni akarta az áldást, elutasították, mivel útját nem találta meg, noha könnyek között kereste”.

Brandmüllernek és támogatóinak szándéka ennek ellenére az, hogy a Vatikán megbocsássa Júdás árulását, feloldozza bűne alól, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy igaznak, bűntelennek, feddhetetlennek nyilvánítja őt és nem emlékezik meg bűnéről, elengedi azt. A Példabeszédek könyve erről így szól: „Aki igaznak nyilvánítja a bűnöst… utálja az Úr” (17:15). „Aki igaznak mondja a bűnöst, azt átkozzák a népek és kárhoztatják a nemzetek” (24:24).

Ian