Vájtfül Archívum

Lehet írni regényeket, szórakoztató műveket, receptkönyveket, lehet írni a fecskék visszaköltözéséről, a vidrák védelméről, a matematikáról, nyelvkönyvek az érdeklődőknek stb. Mind hasznos. Mind kell. De van olyan téma, ami nem csupán az érdeklődésünket elégíti ki, nem csupán időtöltés, javaslat, más nézőpont, hanem a szó legszorosabb értelmében húsba vágó, mert a bőrünkről van benne szó, és azokéról is, akiket szeretünk.

Ilyen ez a kis könyv.

Nem tudom, hogy vagytok vele, jön a tavasz, újul a természet, visszaszivárognak belénk a vitaminok, túléltük a telet, ragyog a nap egyre jobban, már melege is van, és az ember azt várná, hogy élet vegye körül, minden szinten minden nyüzsögjön, belül is, kívül is, és gondolom, ez természetes vágy bennünk. Talán ezért is döbbent meg az a hírsorozat (persze csak számomra hír, mások számára esemény), ami mostanában eláraszt. Betegségek és halálos betegségek olyan számban a környezetemben, mint korábban talán egyszer sem. Ezek nem az „életének ideje 120 év, és betelve az élettel őseihez tért” kategóriába tartoznak. Egy barátom nagybátyjáról kiderült: rákos. Egy 43 éves anyuka most halt meg. Egy még meg sem született kicsi élet elvetélt. Egy huszonévest egy hónap alatt elvitt a leukémia. Egy nagyon tevékeny atyafi rákban halt meg most. Egy 45 éves családapa balesetből már nem tért magához. Mindez az elmúlt hetekben, a környezetemben, tehát arc, név, emlékek tartoznak hozzájuk, nem csak egy újságcikk. Az időskori halálozásokat nem is írom, azok fájnak az itt maradottaknak, de talán jobban lehet készülni rá.

Nem tudom, mi az, ami elindult most tavaszt várva az élet helyett, azt sem, mikor kerülünk mi sorra. De azt tudom, hogy amíg vagyunk, feladatunk, ahogy egyik tanárom mondogatni szokta: k. kötelességünk (vagyis keresztyéni), hogy segítsünk a még itt lévőknek, vagy az itt maradtaknak feldolgozni mindazt, ami történik velük.

Talán bennünk van, hogy szeretnénk is segíteni. Nagyon szeretnénk! Mert szeretjük őket. És azért is, mert egyszerűen kényszerünk van rá, hogy valamit tegyünk értük. De mit? Nem mondogathatjuk, hogy „Józsi bácsi, nincs semmi baj, most meg tetszik halni.” Azt sem, hogy „Zsuzsikám, nagyon sajnálom, hogy anyukád ilyen beteg. Gyere, menjük el egy moziba!” De hát mit mondhatnánk? Kerüljük el a „problémás” embereket, mert úgysem tudunk segíteni? Hát sokan ezt teszik. Nem feltétlen nemtörődömségből, csak zavarban vannak, ők is félnek ezektől a dolgoktól, és tényleg úgy érzik, hogy nem tudnak segíteni. Pedig ez nem igaz.

Koch Bélának ez a kis könyve a családi polcra való! Nézzétek, 64 oldal az egész, kicsi alakú, és annyiba kerül, mint egy háromgombócos fagyi. Az értékével összehasonlítva: fillérekbe. Fél óra alatt elolvasható. És milyen jó könyv!

Ha netán olvassák ezeket a sorokat lelkipásztorok, lelkigondozók, szociális munkások, nekik a lehető legkomolyabban és legnagyobb szeretettel írom: vegyétek meg ezt a kis könyvecskét, el kell olvasnotok! Ez munkaköri kötelesség! Ha tetszik: alapvető irodalom. Nem csupán ez a témakör a javasolt, ne értsetek félre, hanem kifejezetten ez a kis könyvecske! Magatokkal lehet vinni, befér a zsebbe is, és nagyon hasznos segédeszköz. Nem kikölcsönzésre való, hanem megvásárlásra, rongyossá olvasásra a sok használatban. A tartalmát (olyan rövid) hadd másoljam ide egészében:

I. A beteg és a család
II. A beteg és a gyülekezet
III. A beteg és a zene
IV. A beteg és a kórház
V. A gyógyíthatatlan beteg
VI. Gondolatok a bűnbocsánatról
VII. Imádkozás a gyógyulásértSegíteni fog mindegyikünknek, akik találkozunk testi-lelki betegekkel, akik vigasztalni, bátorítani szeretnénk beteg vagy gyászoló barátainkat, családtagunkat. Nem csak abban, hogy hogyan értsük meg őket, hanem egészen konkrét dolgokban is.

Az író e témában összegyűjtött kincses gondolatait esettanulmányok egészítik ki. Láthatjuk, hogyan találkozott a keresztyén orvos a beteggel (hívővel avagy ateistával), hogyan kapott lehetőséget a Jóistentől a bizonyságtételre, hogyan segítette a gyógyíthatatlan, haláltól rettegő betegek útját, akik félelmükben családjuk életét is földi pokollá tették már, hogy ne a pokol rémségei várják őket, hanem az örök élet Krisztussal. De nem Koch Béláról szól a könyv, se burkoltan, se direktbe. Ez még csak eszébe sem jut az embernek! Nem emléket akart állítani magának, hanem segíteni abban, hogy mi is segíteni tudjunk, mert rászoruló van bőven, és lesz is mindig…

Van min gondolkodni a család felelősségével kapcsolatban, a kórházi látogatások fontosságáról, szerepéről a beteg életében.

Az istenfélő orvos szerző, aki minden bizonnyal Urának jó szolgája, segít a Bibliából alkalmas részek kiválasztására, akár egy-egy alkalomra, akár hosszasabb tanulmányokra is, a beteg állapotától, helyzetétől, érdeklődésétől függően. Egész igelistát találunk a könyvben a szerző ajánlásával.

A 64 oldalba belefért egy-egy vers vagy próza is, ami számomra még inkább emeli a kis könyv értékét, és láttatja a szerző lelki finomságát. (Kérlek, ne mosolyogjatok ezen, most nem nagyon szépen akartam fogalmazni, hanem egyszerűen ez az igazság: aki foglalkozott már elkeseredett, szomorú, beteg emberekkel, jól tudja, mennyivel fogékonyabb ilyenkor a lélek a zenére, költészetre, és nagyon is értem, miért tette be a szerző ezeket könyvébe, érzékeny a lelke arra, hogy azzal segítse betegét, amivel valóban segíteni tudja.)

Még imádságok is vannak a könyvben. Segítségül, ha nem tudjuk, mit kérhetnénk Istentől ilyenkor, akár mi vagyunk a betegek, akár csak hozzátartozók. (Nem verses, keretes imák, ne ilyenekre gondoljatok, nem a verkli benne a lényeg, csupán példák a mondanivalóra nézve, mankók, egyszerű szavakkal.)

Tudjátok, mi is leszünk betegek, még haldoklók is. Azt tegyétek másokkal, amit veletek szeretnétek, hogy tegyenek!

Szommer Hajnalka