Vájtfül Archívum

„Szenteljétek meg azért magatokat, és szentek legyetek, mert én, az Úr, vagyok a ti Istenetek.” (3 Móz 20,7)

Most nem kifejezetten egy versről szeretnék írni, hanem megnézni, hogy tulajdonképpen mit is jelent szentnek lenni, ill. ezzel kapcsolatban szeretném felhívni a figyelmet néhány dologra.

Van néhány olyan szó, ami leginkább a világi használat során kicsit más jelentést kapott, mint amit tulajdonképpen tartalmaz. Ma a szentségről, mindenki elsősorban valami tisztára, jóra gondol. Ez lett a szó mai jelentése is. Ha megnézzük, hogy az emberek közül kik lettek szentté avatva, vagy akikről azt mondjuk, hogy szentek, azok milyen cselekedeteket vittek végbe, akkor egyértelműen a jóság, tisztaság, valami magasztos erkölcsi érték jut eszünkbe. De maga a szó nem ezt jelenti, és emiatt ma is sokan rossz következtetésre jutnak, amikor olvassák, hogy „legyetek szentek” (3Móz 20,7), mert az ember fejében valami szelíd, csendes, csupa szív ember képe rajzolódik ki, aki senkinek nem tud semmi rosszat mondani, és természetesen semmi rosszat sem tenni. De igazából, a szó jelentése nem ezt takarja.

Isten, szent. Ez vitathatatlan. Az Ő személye tökéletes, ez a kijelentés vitán felül áll. A világi forrásokból, – leginkább úgy mondanám, hogy az istentagadó forrásokból –, sokszor jön olyan üzenet, hogy ha a mi Istenünk ilyen jó, akkor hogyan engedheti meg, hogy bárki is nélkülözzön, szenvedjen, hogyan engedheti meg, hogy betegségek legyen, és a többi, és a többi. De aki ismeri a Bibliát, az is tud olyan történeteket felhozni, hogy betegségek történtek népeken, engedte ugye Izrael leigázását, az egyiptomi tíz csapás is itt van, Kánaán elfoglalása is háborúval történt, méghozzá azzal a kijelentéssel, hogy az ott lévő népeket ki kell irtani. Ha mindezt összeadjuk, akkor már egy más kép kezd kialakulni benne a szentségről, és legkevesebb, hogy kérdések merülnek fel, hogy tényleg, akkor hogyan is van ez. Ha Isten szent, akkor hogyan lehetnek ezek a dolgok. Persze most arra a helyszűke miatt nem vállalkozhatom, hogy ezeket az eseményeket mind megvizsgálom, hogy mikor miért is volt helyes az ami történt. Inkább arra szerettem volna ezekkel a példákkal rámutatni, hogy akire azt mondjuk, hogy szent akkor arról más elvárásaink vannak, mint ami tulajdonképpen a szó mögött van. Kezdjünk is el ebben elmélyedni.

A szent szó, a magyar értelmező szótár szerint vallási szempontból tökéletesnek, példásnak tekintett, halála után ilyennek nyilvánított személyt jelent. A Webster szótár szerint, olyan jóságban és igazságban tökéletes személy, aki méltó az odaadásra és imádásra. A második már egy kicsit közelebb áll ahhoz, ami a Bibliában is áll, de szerintem még sem az igazi, vagy legalábbis nem adja meg a teljes definícióját a szónak. A Bibliában a görög hagios szót találjuk a szentre. Aminek a jelentése elkülönített, elválasztott. Ennél fogva, szentnek lenni azt jelenti, hogy elválasztva, elkülönítve lenni (Isten számára). A szentség, pedig a természete és a minősége a szent létnek. A megszentelődés, pedig a gyakorlati hatása a jellem változásának, ill. a megszentelődés eredményeként keletkező tökéletes állapot. A szentek azok, akik el vannak választva (Isten részére), azok, akiket Isten elkülönített. Ugye milyen más a bibliai kifejezés jelentése? Ha ennek ismeretében indulunk el felfedezni a Bibliában, hogy mit is vár el Isten tőlünk, amikor azt mondja, hogy legyünk szentek, akkor sok érdekességet találunk.

Hogy a képet még szemléletesebbé tegyem, szeretnék egy ószövetségi példán keresztül elindulni. Mindannyian tudjuk, hogy a templom kifejezés az egy helyet takar, amely reprezentálja Isten jelenlétét. Ennél fogva, ahogyan a sátorban, később pedig a jeruzsálemi templomokban, vagy ma a gyermekeiben, ott volt, van Isten jelenléte. Pillantsunk be a sátor felépítésébe egy picit. A sátornak volt két része, amely a szentséggel összefüggött. A szentély, és a szentek szentje. Azért nézzük meg a sátor felépítését, mert ugye arról mondta az Úr Mózesnek, hogy mindenben pontosan az elmondottak szerint járjon el. Tehát, a templom udvarán zajlottak a különböző áldozatok, mosakodások, stb. Minden, ami bűnnel, vagy tisztátalansággal kapcsolatos lehet, az a templom udvarán zajlott. A szentélybe már csak azok a dolgok kerülhettek be, amelyek átestek a tisztulási, vagy áldozati folyamaton, de ide még bemehettek a szolgálatuk révén a papok. De volt a szentélynek egy olyan része, ahol Isten jelenléte is volt, ahová aztán végképp semmi tisztátalan nem kerülhetett.

Ahogyan a Zsidókhoz írt levél tudósít erről – “Annakokáért voltak ugyan az első szövetségnek is istentiszteletei rendtartásai, mint szintén világi szenthelye. Mert sátor építtetett, az első, a melyben vala a gyertyatartó, meg az asztal és a kenyerek felrakása; ezt nevezték szenthelynek. A második kárpiton túl pedig az a sátor, melyet neveztek szentek szentének, melyben vala az arany füstölő oltár és a szövetség ládája beborítva minden felől aranynyal, ebben a mannás aranykorsó és Áron kihajtott vesszeje meg a szövetség táblái, fölötte pedig a dicsőség kérubjai, beárnyékolva a fedelet, a mikről most nem szükséges külön szólani. Ezek pedig ekképen levén elrendezve; az első sátorba ugyan mindenkor bejárnak a papok az istentisztelet elvégzésére, a másodikba azonban egy-egy évben egyszer csak maga a főpap, vérrel, melyet magáért és a nép bűneiért áldoz.” (Zsid 9,1-7)

Ebből az elrendezésből is láthatjuk, hogy Isten nem volt közvetlenül elérhető. Aki eléjárult, annak is olyan szentnek kell lennie, mint Istennek. Szintén innen látszik, hogy Istenben nincs ebből a bukott világból semmi. Kívül áll ezen a világon. Az elválasztott, szent, státusa is gyönyörűen kirajzolódik, hogy mintegy ott volt, de mégsem volt ott jelleggel teljesen el volt választva, és elérhetetlen maradt. Ez a különállás ma sem változott, csak az Istenhez vezető út lett könnyebbé téve Jézus áldozata által. Ma Krisztuson keresztül mindenkinek lehet közvetlen kapcsolata Istennel. De most ne menjünk el ebbe az irányba, hanem maradjunk annál a kérdéskörnél, hogy ez a szentség szempontjából mit is jelent.

Mivel Isten elválasztottan él a világtól, és ma sem férhet közel Hozzá semmi tisztátalan, ezért ma is ugyanúgy figyelembe kell venni néhány olyan dolgot, amit sajnos nem kerülhetünk meg a keresztény életünkben sem, ha Isten elé akarunk járulni. Azt ugye mindenki tudja, hogy Jézus áldozata óta, a kegyelem időszakát éljük. Korábban, sok olyan dolog volt, amikor emberek megsértették, vagy meg akarták sérteni Isten szentségét, de meg kellett ill. kellett volna emiatt halniuk. Ha csak a főpapra gondolunk vissza:

„Arany csengettyű, meg gránátalma legyen a palást peremén köröskörül. És legyen az Áronon, a mikor szolgál, hogy hallassék annak csengése, a mikor bemegy a szenthelybe az Úr eleibe, és mikor kijön, hogy meg ne haljon.” (2Móz 28,34-35)

Fentebb olvastuk ugye, hogy az áldozat bevitele előtt magáért is áldozatot kellett bemutatnia, de amikor bement, akkor sem volt teljes biztonságban. Vagy nézzünk meg egy másik példát, amikor az Úr eljött, és meglátogatta a népét a Sínai-hegyen.

“S legyenek készek harmadnapra; mert harmadnapon leszáll az Úr az egész nép szeme láttára a Sinai hegyre. És vess határt a népnek köröskörül, mondván: Vigyázzatok magatokra, hogy a hegyre fel ne menjetek s még a szélét se érintsétek; mindaz, a mi a hegyet érinti, halállal haljon meg. Ne érintse azt kéz, hanem kővel köveztessék meg, vagy nyíllal nyilaztassék le; akár barom, akár ember, ne éljen.” (2Móz 19,11-13)

Lapozás: 1 2