Konfucianizmus
2005. december 27. | Élő vallásokA kínai világkép főistene Sang-ti (Legfőbb uralkodó), vagy más néven Tien (Ég) volt. Ő teremtette és tartja fenn a világot, de olyan távol van az emberektől, hogy azok nem is törekedtek a vele való személyes kapcsolatra. Néha ugyan személyes istenként képzelték el, de sokkal gyakrabban végzetszerű személytelen hatalomként, vagy pedig természeti jelenségként gondoltak rá.
Az egyszerű nép képzeletét elsősorban a gonosz szellemek foglalkoztatták. Különösen a hegyi, erdei, vízi szellemektől, s persze az öngyilkos, vagy akasztott ősök kísérteteitől rettegtek. Amulettekkel, körmenetekkel, ördögűzésekkel igyekeztek távol tartani maguktól őket, nehogy betegséget, vagy halált hozzanak rájuk. A halál utáni életet nem kötötték a túlvilági jutalom, vagy büntetés gondolatához. Úgy vélték, elhunyt családtagjaik lelke mindörökre a sír közelében marad és védőszellemként oltalmazza utódait. Az animista népekhez hasonlóan az ősök kultusza a kínaiaknál is szoros közösséget kovácsolt az élők és a holtak között. Ebbe a törzsi kultuszra emlékeztető világképbe épült bele a konfucianizmus és termékenyítette meg azt felsőbbrendű erkölcstanával.
Kung Fu-ce és tanítása
A Kr.e. 8. századtól kezdve, évszázadokon át tartó feudális anarchia rázkódtatta meg az akkor már évezredes kínai társadalmat. A központi királyi hatalom fokozatosan gyengült, az ország részekre szakadt, lázadások, háborúk törtek ki. A hagyományos értékek elhomályosodtak: az ősök kultuszára, az Ég és a többi istenség tiszteletére épülő politeizmus már nem tudott belső békét nyújtani az embereknek. A részekre szakadt birodalom tartományainak uralkodói csak erőszakkal tudták úgy-ahogy fenntartani a rendet. Ám ez a zűrzavaros korszak volt a kínai filozófia fénykora. Ekkor – a Kr.e. 6. és 2. századok közötti időszakban – bontakozott ki a hat fő filozófiai rendszer, melyek közül a konfucianizmus bizonyult a legjelentősebbnek és a legtartósabbnak.
A konfucianizmus alapítója, Kung Fu-ce (vagy a jezsuita hittérítők által latinosított nevén: Konfuciusz), egy elszegényedett nemesi család gyermekeként született Kr.e. 551-ben. Apja Lu tartomány egyik főhivatalnoka volt. Mivel az édesapa három évvel legkisebb gyermeke születése után meghalt, Kung Fu-ce, nemesi származása ellenére szegénységben élte le ifjúkorát. Mesterségeket tanult, ami lehetővé tette számára, hogy megismerkedjen az egyszerű néprétegek életével is. Édesanyja azonban mindent megtett annak érdekében, hogy fia megfelelő nevelésben részesüljön. Tanítókat fogadott számára, akiktől Kung Fu-ce klasszikus műveltséget kapott. Tizenhét éves korában már ő maga is magántanítóként kereste kenyerét. Tizenkilenc éves korában megnősült, házasságából több lánya és egy fia született.
Idővel Lu tartomány kormányzója felfigyelt a fiatalember kiváló képességeire, s mikor megtudta, hogy Kung Fu-ce rendkívül jól ismeri a klasszikus műveket a régi szokásokat és szertartásokat, alkalmazta őt az állami közigazgatásban. Ettől kezdve pályafutása egy ideig felfelé ívelt. Tevékenysége oly sikeres volt, hogy igazságügyminiszterré léptették elő. Szilárd fegyelmet vezetett be az országban, amely ennek következményeként megerősödött. Ekkor következtek be azok a politikai gáncsvetések, amelyek arra késztették Kung Fu-cet, hogy elhagyja hazáját. Éveken át járta Kínát, egyik tartományból a másikba vándorolt, abban reménykedve, hogy valamelyik fejedelem elfogadja államigazgatási elméleteit. Miután reményei nem váltak valóra, hazatért Lu államba és élete hátralevő éveiben tanítványai oktatásával foglalkozott. Nagy tisztelettel övezve halt meg Kr.e. 479-ben.
Jóllehet a későbbi kultikus tisztelet életének eseményeit és jellemét számos népies legendával tarkította, a fennmaradt dokumentumok alapján megállapíthatjuk, hogy Kung Fu-ce szerény, egyszerű, a jó erkölcsre és az igazságosságra törekvő ember volt. Sohasem vallotta magát sem vallás, sem filozófiai iskola alapítójának. Előszeretettel hangsúlyozta, hogy ő csak a “régieket” tanulmányozza és tanítványait is a régi erkölcsi ideálokhoz akarja visszavezetni.
A “régiek” idealizált vallását Kung Fu-ce az öt klasszikus műből ismerte meg. Ezek a következők: Si king (Ódák könyve – mintegy háromszáz ősi vallásos ének gyűjteménye); Su king (A Történelem könyve – nagyrészt hamisított történelmi krónikák és más dokumentumok gyűjteménye); Ji king (Változások könyve – a jóslás és a mágia céljait szolgáló, a természetfeletti hatalmakkal és azok egymáshoz való kapcsolatával foglalkozó misztikus mű); Csun Csiu (Tavaszi és őszi krónikák – Lu állam története Kr.e. 720 és 479 között) és Li ki (Szertartások könyve – áldozati és egyéb szertartásokra vonatkozó előírások gyűjteménye).
Nem Kung Fu-ce volt az első, aki ezekhez magyarázatokat fűzött. Már előzőleg is, tanítók és tudósok egész sora oktatta a vallást, a mágiát, a történelmet az öt klasszikus műben lefektetett irányelvek alapján. Kung Fu-ce tehát egy kitaposott tanítói vonalat követett. Nem reformátor volt, mint Buddha, Mohamed, Dzsinna, vagy Jézus. Megfelelőnek tartotta az ősi politeizmust, az Ég és az Égnek alárendelt istenek, szellemek, szellemősök tiszteletét. Nem volt kifogása a császárkultusz, vagy az áldozati szertartások ellen. Éppen ellenkezőleg: azt kifogásolta, hogy korábban – a társadalmi és politikai zűrzavarok időszakában – az emberek egyre jobban eltávolodtak ezektől az ősi hagyományoktól, megfeledkeztek a szertartások értékéről s mindez természetszerűen erkölcsi hanyatlást szült.
Miközben a régiek vallását, szokásait magyarázta, azokhoz hozzáfűzte saját észrevételeit, gondolatait, tapasztalatait. Így alakult ki a nevezetes konfuciánus etika. E rendszer alaptétele az, hogy az ember természeténél fogva jó, csak később, a benne rejlő zavaró tényezők kibontakozása által válik rosszá. Ha azonban a helyes ismereteket kutatja és azokat nem csupán külsőlegesen, hanem ténylegesen is magáévá teszi, akkor elkerüli az önmagával való meghasonulást és jó marad, vagy visszatér eredeti jóságához. A helyes ismeretek megszerzésének eszköze az idealizált kínai múlt eseményeinek és szokásainak tanulmányozása, a megfelelő életmódhoz pedig az idealizált múlt nagy embereinek életpéldája nyújt követendő példákat.
Mivel az ősök harmonikus társadalmának tengelyét a hsziao (gyermeki szeretet) képezte, az embernek elsősorban erre az erényre kell törekednie. A konfuciánus ember nemcsak még életben levő szülei iránt köteles alázatos szeretet-tiszteletet tanúsítani, hanem a többi előd iránt is. A leánygyermek a házasságkötés után férje szüleit és őseit volt köteles szeretni ugyanazzal a szeretettel. Ily módon a hsziao az egész családot, az egész társadalmat és ezenfelül az élők és holtak közösségét összetartó kötelékké vált.
Az ősök iránti gyermeki szeretet az általuk hagyományozott szokások és szertartások következetes megtartására buzdítja a konfuciánus embert. Kung Fu-ce rendkívül nagy jelentőséget tulajdonított a szertartások (li) végzésének. A vallási rítusokat egyébként a császárság is saját ügyének tekintette és külön hivatalnokokat bízott meg irányításukkal. A szertartásoknak különféle fajtái voltak: a szerencsés előjelek rítusai (áldozatbemutatás és ajándékok adományozása a szellemeknek), temetési rítusok, örömrítusok (házasságkötés, ünnepek stb.). A legfontosabb az áldozatbemutatási szertartás volt. Az isteneknek állatot (leginkább baromfit, esetleg sertést, szarvasmarhát) áldoztak, az ősök szellemeinek ételt, italt, virágot. Kung Fu-ce nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy az áldozás “nem valami kívülről jövő, hanem belülről kifelé irányuló és a szívben születő” hozzáállás gyakorlati megvalósítása legyen. A szertartás fogalmát az egész emberi életre kiterjesztette: az őszinte ragaszkodással végzett szertartási cselekményekhez hozzákapcsolta a szokások alázatos, őszinte megtartását, a szokásokhoz az illemet, az illemhez az önuralmat. Így a kínai ember egész élete – legalábbis ha következetesen alkalmazta az elméletet – sajátos szertartássá vált.
A családon belül és a társadalomban ötféle kapcsolatnak kell szabályoznia Kung Fu-ce szerint a viszonyokat: az alattvalónak az uralkodó iránti tisztelete, a fiúnak az apa iránt érzett szeretete, a feleség és a férj közötti házastársi szeretet, a testvéri szeretet, valamint a barát barát iránt érzett hűsége. Ezenkívül fontos még az öt fő erény: emberszeretet, igazságosság, tisztelet, bölcsesség, őszinteség. E tulajdonságokkal – tekintettel az emberi természet eredendő jóságára – mindenki rendelkezik, csak fel kell magában fedeznie azokat. Jellemző Kung Fu-ce véleménye az erények gyakorlásáról: az embernek azért kell cselekednie a jót, mert az helyes és erkölcsös, s nem azért, hogy ily módon előnyt, társadalmi elismerést, vagy előrehaladást vívjon ki magának. Ha valaki nem őszintén erényes, akkor erényessége elveszíti minden értékét.