Vájtfül Archívum

„…egyet nem értek: miért éppen engem mentett meg az Úr a sok millió alkoholista közül? Az alkoholisták mind egyformák, akármilyen kultúrához tartozzanak is; mert a végük nagyon szomorú. Engem az Úr kiemelt. Most nem tehetek mást, mint minden erőmmel szolgálni az Úrnak, és menteni a rabságban szenvedőket.”

Angliai utazásaim alatt több gyülekezetben megfordultam. Prédikáltam az Úr Igéjét, és sok kedves testvérrel megismerkedetem. A gyülekezetek, melyeket meglátogattam 100-700 tagból álltak és lelkileg igen élénkek voltak. Észak Angliában, Bolton városában történt, hogy egy kedves testvér vitt kocsijával az egyik gyülekezetből a másikba, közben megálltunk a lakásán ebédelni. A háza mellett egy nyaralókocsi állt, ő rámutatott, és azt mondta, ez az én lelki gondozó szobám. Lakása nagyon egyszerű volt. Sokkal egyszerűbb, mint egy átlagos lakás a mi országunkban. Ebéd után, a hagyományos angliai teázás közben mondta el ez a testvér - Laurence Hennessy - saját megrázó életútját.

Szegény, alkoholista családban született, nyolcan voltak testvérek. Édesanyja nyomorék lett, ezért tolókocsiban töltötte életének nagy részét. Apja súlyos alkoholista volt. A gyermekek főleg az utcán és szociális otthonokban növekedtek fel. Laurence állandó szökevény volt. Vad, nyughatatlan gyerek, aki nem tudott szeretetet sem adni, sem fogadni. Iskolába nagyon keveset járt, így olvasni sem tanult meg. Korán elkezdett ő is inni. Később, mint betanított fémmunkás dolgozott.

Élete egy időre akkor rendeződött, amikor megbarátkozott Irisszel, akit később feleségül is vett. Három évig úgy nézett ki, hogy szépen megvannak egymással, ő azonban titokban ivott, és ezt tehette is, mert sokat dolgozott távoli városokban. Mire hazajött, mindig kijózanodott. Akkor kezdtek a dolgok bonyolódni, amikor a mind gyakoribb részegség miatt többször is felmondtak neki, és ezt felesége megtudta. Laurence odáig jutott, hogy már semmit sem volt fontos neki, csak az, hogy megkaparintsa a mindennapi italt. Amikor Iris nem bírta tovább a szenvedést és a botrányt, bejelentette férjének a válást. Laurence ekkor nagyon megijedt. Tudta, hogy ha ez megtörténik, ő teljesen összeomlik. Kétségbeesésében az orvosokhoz fordult. Bejutott egy szanatóriumba, ahol gyógyították. Egyetlen célja volt, mindent megtenni, hogy felesége ne váljon el tőle. A kórházi kezelés után felesége még egy lehetőséget adott neki, vele maradt.

Az Úr kegyelmesen éppen ekkor fordult feléjük. Valaki bizonyságot tett Irisnek, és elhívta egy házi bibliaórára. Iris, aki különben vallásos volt, és mindig kereste Istent, most megértette az evangéliumot. Szívét kitárta, és befogadta a Megváltót. Buzgón járt az imaházba, és szolgált az Úrnak. Férje eleinte nem tartott vele. Úgy gondolta, hogy őbelőle sohasem lesz jó hívő, hisz ő durva, faragatlan, írni, olvasni sem tud, ráadásul bűnös életet élt. Azt hitte, a hívők biztosan megvetik, és hogy maga Isten sem tudna mit kezdeni az ő összeroncsolt életével.

Öt hónappal felesége megtérése után azonban, a sok ima és szeretet, amit Laurence feleségénél tapasztalt, mégis odavezette őt a kereszthez, ahol végre letehette bűnös, szerencsétlen életét. Isten teljes gyógyulást és szabadulást ajándékozott neki. Szívét az Úr békéje és öröme töltötte el. Most új szomjúság élt benne, nem az ital, hanem az Úr Igéje után. Állandóan a gyülekezetben akart lenni, hallgatni Isten Igéjét. Felesége kazettára olvasta az evangéliumokat, ezeket hallgatta Laurence. Hamarosan ez is kevés lett neki, és kezébe vette a Bibliát. A Szentlélek csodálatos módon megnyitotta szemét és értelmét, és rövid idő alatt megtanult olvasni.

Az Úr jóságát és irgalmát ezután is sokszor és különböző módon tapasztalta meg Laurence. Megtanult gitározni, és sok éneket írt az Úr szabadító erejéről. Ezeket az énekeket kezdte énekelni egykori ivótársainak. Az Úr szeretettel töltötte be szívét az alkoholisták és a kábítószeresek iránt. Élete célja, feleségével együtt az lett, hogy ezeket a szerencsétlen szenvedőket az Úrhoz vezesse, és segítsen nekik megszabadulni az alkohol és más szenvedélyek rabságából. Felesége szociális munkásként az ilyen összeroncsolt életű embereknek azon keretek között próbál segíteni melyet az állam biztosít számukra. Férjével együtt azonban a lakáson, munkahelyen és orvosi kezelésen kívül a krisztusi segítséget kínálják fel a szenvedőknek bizonyságtételeik és áldozatkész szolgálatuk által. A város összes részegese ismeri őket, sokszor eljönnek hozzájuk segítségért. Megkérdeztem Laurencet, mégis mit csinál, amikor egy részeg beállít hozzája. Azt mondta, hogy ez egyszerű: „Miután megmotozom a személyt, hogy van-e nála alkohol, kikérdezem, hogy igazán akar-e segítséget.” Ha a válasz igen, akkor bezárja a lakókocsijába, h ogy kijózanodjon. Ha ez megtörtént, Laurence bemegy hozzá, és énekel neki, hirdeti az igét és imádkozik vele. Néha valaki ott van velük hetekig, mire megszabadul, és lelkileg megerősödik. Ekkor hazaengedik, de továbbra is látogatják. Örömmel mondta el, hogy már nyolc olyan embert mentett meg az alkohol rabságából, akik reménytelen esetnek számítottak. Laurence tagja lett egy missziós társaságnak, melynek tagjai az alkoholisták között dolgoznak. Szerény anyagi támogatást kap erre a szolgálatra, de ő örömmel végzi feladatát.

Amíg beszélgettünk, könnyekkel a szemében, elmondta, hogy egy kérdés állandóan foglalkoztatja: „Viktor, egyet nem értek: miért éppen engem mentett meg az Úr a sok millió alkoholista közül? Az alkoholisták mind egyformák, akármilyen kultúrához tartozzanak is; mert a végük nagyon szomorú. Engem az Úr kiemelt. Most nem tehetek mást, mint minden erőmmel szolgálni az Úrnak, és menteni a rabságban szenvedőket.”

Mielőtt elváltunk, azt mondta, imádkozni fog azért, hogy a mi országunkban is legyenek olyanok, akik szívvel-lélekkel dolgoznak majd az alkoholisták között.

Laurence Hennessy
Lejegyezte: Szabó Viktor