Vájtfül Archívum

Nemrégiben a John Wesley által alapított metodista egyház óbudai gyülekezetét látogattam meg (1032 Budapest, Kiscelli utca 73.). A metodizmus a 18. században jött létre az anglikán egyházon belül egy olyan vallási-megújulási mozgalomként amely a szegények és elesettek felkarolásával a társadalmi szolidaritás és felelősségvállalás keresztény dimenzióira irányította a figyelmet. Az Újszövetséget olvasva az derül ki, hogy ez a fajta szolidaritás az első keresztények között is igen jelentős szerepet töltött be. Így hát kiváncsian léptem be a gyülekezet szép, modern de ugyanakkor visszafogott stílusú épületébe.

Milyen jellegű összejövetelt látogattál?
Öt órai istentisztelet, vasárnap.

Hányan voltak az istentiszteleten?
Nem voltak túl sokan, kényelmesen elfértünk, elég sok üres hely maradt (olyan 50-60-ra tenném a létszámot). Nincs kizárva, hogy a gyér látogatottságnak az volt az oka, hogy éppen a havi angol nyelvű istentisztelet fogtam ki.

Köszöntöttek személyesen?
Igen, egy hölgy bocsánatkérés közepette üdvözölt, ugyanis véletlenül egymásnak ütköztünk.

Az ülőhely kényelmes volt?
Nem volt túl kényelmes, se túl kényelmetlen, pont jó (csak a karfát hiányoltam, valamire mindig muszáj támasztanom elnehezedett fejemet…).

Hogyan írnád le a szolgálatok előtti légkört?
Kellemes, baráti volt. Az emberek spontánul beszélgettek egymással, jól érezték magukat.

Hogyan kezdődött a szolgálat?
”Szeretettel köszöntelek benneteket Jézus Krisztus, a mi megváltónk nevében!” Mindez persze angolul.

Milyen hangszereken játszottak?
Volt két gitár, szintetizátor, dob és valamiféle fafúvós hangszer (a hangszerek nevével sosem voltam tisztában, mindig is gyenge pontom volt).

Milyen stílusú volt a dicsőítés?
Nem volt az a bizonyos tapsolós-felugrálós típusú, a zenekar játszott, a hívek énekeskönyvből énekeltek.

Zavaró tényező?
A gyerekek zajongása időnként kicsit elvonta a figyelmet a prédikációról.

Mennyi ideig tartott a prédikáció?
Kicsit kevesebb volt, mint fél óra.

Egy tízes skálán hányast adnál a prédikátornak?
Elég egyhangú volt a beszéd, olykor-olykor azon kaptam magam, hogy elkalandoznak a gondolataim. De azért elég érdekes témákat érintett a prédikátor. Hetest adnék neki.

Miről szólt a prédikáció?
Pál apostol egyik efezusi látogatásáról volt szó. Az apostol már korábban el szeretett volna jutni Efezusba, de nem sikerült neki. A prédikátor arra mutatott rá, hogy el kell tudni fogadni, ha Isten kívánságainkra nemmel válaszol. Ő mindig a legjobbat szeretné nekünk, de válaszolhat „igen”-nek, „nem”-mel, vagy „majd később”-bel.

Mikor érezted úgy, hogy a mennyben vagy?
Az összejövetel elején nagyon tetszett az éneklés. Mi tagadás, úgy tűnik valóban jobban tetszik nekem a mérsékeltebb, csendesebb, nem annyira ugrálós dicsőítés. Úgy látszik ez az én stílusom

És mikor érezted úgy, hogy, a… hogy is mondjam… szóval a „másik” helyen vagy?
Ilyen nem volt.Mi történt az istentisztelet után?
Kicsit még lézengtem, kaptam egy kitöltendő papírt is, amire azonban nem tudtam válaszolni (azt kellett volna megmondjam, hogy mennyire érzem magam a Kiscelli gyülekezet tagjának meg hasonlók). Az egyetlen kérdés, amire biztosan tudtam volna válaszolni, az az életkoromat firtatta.

Mi lenne, ha ez lenne a te gyülekezeted (10-es skálán, ahol a 10 = nagyszerű, 1 = csalódás)?
Nem bánnám, ha ide kellene járnom. A nyolcast mindenképp megkapja!

Kiváltotta belőled az összejövetel azt az érzés, hogy örülsz amiért keresztény vagy?
Igen.

Mi az, amire emlékezni fogsz egy ideig?
A prédikáció kezdetén, a tolmács kisgyermeke „kimenekült” a megőrzőből, és mindenképp anyukájával akart lenni, felment a szószékhez, belekapaszkodott anyukája lábába és semmiképp nem akart onnan elmozdulni. Végül tolmácscserével oldották meg a problémát :).

Mórják