A reménység
2005. november 23. | Bandi bácsi üzenetei„Krisztus tibennetek van: reménysége az eljövendő dicsőségnek” (Kol 1,28)
A német teológus, Ernst Haas a „Reménység teológiája” című művében summázta Auswitzben szerzett tapasztalatait. Mint a haláltábor lakója, napról-napra láthatta, hogyan halnak meg azok, akik reményüket vesztették. Mások – gyakran gyengébbek és betegek – tovább éltek, csak, azért mert nem adták fel a reményt. A keresztények reménysége a feltámadt Jézus Krisztus. Őreá nézzünk reménységgel, és az Ő ígéreteire!
„Péter, Jézus Krisztus apostola, Pontusz, Galácia, Kappadócia, Ázsia és Bitinia szórványában élő jövevényeknek, akik ki vannak választva az Atya Isten eleve elrendelése szerint a Lélek megszentelő munkája által az engedelmességre és a Jézus Krisztus vérével való meghintésre: Kegyelem és békesség adassék nektek bőségesen. Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre, arra az el nem múló, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyben van fenntartva számotokra. Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre. amely készen van, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben.” (1Pét 1, 1-5)
Így kezdi levelét Péter, a nagy halászmester. Hozzám azért áll nagyon-nagyon közel ez a Péter, mert egyszer fönt, egyszer lent van, egyszer lelkesedik, aztán megriad, tagad. Lobog, mint a láng, kihuny, mint a fény, de végtől-végig halálosan és haláláig, míg fejjel lefelé keresztre nem feszítik - szereti Jézus Krisztust.
S erre az ingatagnak látszó emberre mondja Jézus, hogy Kőszikla. Azért szeretem Pétert, mert arra bátorít, hogy én is merhetek tanítvány lenni: mert Isten nem angyalokra, nem arkangyalokra, nem emberfeletti lényekre, hanem ilyenféle halászmesterekre, kis bojtárokra meg emberekre, akik MÉGIS merik vállalni a tanítványságot - építi az Ő egyházát, jövendőjét.
A teológia tudománya sokáig zavarban volt Péter leveleit illetően, mert stílusa rendkívül hasonlít Páléhoz. Voltak teológusok, akik azt mondták, ezt a levelet csak Pál írhatta, mert annyi rá jellemző kifejezés van benne, hogy ez a görög stílus csak Pálé lehet. Közben kiderült, hogy amikor Pál elment Rómából, otthagyta az íródeákját, Silást, illetve Silvánust (két néven is ismerjük). Pál mindig neki diktált, s feltételezhető, hogy ő tette át görögre s írta le Péter egyszerű arám-héber mondanivalóját. Pál olyan sokszor diktált ennek a Silvánusnak, Silásnak, hogy az megszokta a stílusát, fordulatait, hát a nagy halászmester szép héber-arám nyelvét a páli szóhasználattal írta, fordította le görögre, s így került a Bibliába.
Mi a summája ennek a levélnek? Szenvedés és reménység. Pontosabban: ha szenvedtek is, ne veszítsétek el reménységeteket.
Miért ez a főmondanivaló? Mert már elkezdődik a nagy üldözések kora. Nemsokára lobog Róma, jön Néró és megnyílik a Cirkus Maximus, a Nagycirkusz kapuja, hogy tízezrek és tízezrek haljanak meg oroszlánok fogai között. Az előszele már itt van, és Péter arra készíti fel a szétszórtságban élő gyülekezetet: jön szenvedés, de el ne veszítsétek a reménységeteket. Nem tudjuk, mi következik még, de a reménységbe kapaszkodjatok.
Úgy érzem, ez az üzenet nagyon aktuális, nagyon idevaló. Nemrégen egy külföldi lapban olvastam, hogy a világ lakossága kollektív szorongásban él. Fölkaptam a fejemet erre a kifejezésre, mert igaz, találó. A kollektív szorongásban, élővilágban szólal meg Péter ismét: jöhet bármi, de a reménységeteket ne veszítsétek el! Remeghet akár lábunk alatt a föld.
Egyik évben riogatták az embereket a tévében is, újságban, hogy hamarosan megindul a Gellért-hegy és átjön a Dunán. Sorban állunk - nem kenyérért - aranyért. Mert mi lesz? Remeg valami. Tele voltak a vidéki szállodák, hogy ha itt földrengés lesz, akkor ők Szekszárdon maradjanak, vagy Taktaszadalótenyerén. Emlékeztek még, amikor ide-oda szaladgáltunk, hogy itt meg ott maradunk meg? Nem biztos, hogy ott maradunk meg, ahová szaladgálunk! Nagyon aktuális, nagyon mai Péter buzdítása. Jöhet bármi: a reménység a keresztyén ember fix pontja kell, hogy legyen.
Persze, megkérdezheted, mi az a remény? A hitről szinte állandóan hallunk papunktól, hát még az agapéról, a szeretetről - de a reménységről ritkábban.
Nos, hogy jobban megértsük, mi a remény, előbb értsük meg, mi van, ha nincs reményünk? Dante jól megírta, röviden. A pokol kapuján ez áll: „Aki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel” . A reménytelenség maga a pokol! Ha valaki azt kérdezné, mi a legsúlyosabb depresszió, mondjam meg egy szóval, akkor azt mondom, hogy a belső pokol = a teljes reménytelenség.
És mit tanítanak a legnagyobbak a reménység fogalmáról? Mi az? Az emberi reménységről Arisztotelész, a nagy bölcselő ezt mondta: Illúzió, álom, ábránd. - A mi nagy költőnk Vörösmarty így írt: Ábrándozás az élet megrontója, mely, kancsalul, festett egekbe néz. - Igaz. - És Csokonai Vitéz Mihály A tihanyi ekhóhoz szóló versében: „Itt a halvány holdnak fénye, jajgat és sír az elpusztult reményin, egy magányos árva szív” .
Ha a reményünk elillan, minden oda van - jajgat -, de ha a reménység beteljesül, akkor már nem reménység. Ha nem teljesül be, az baj, ha beteljesül, akkor is vége van.
Erről a reménységről beszél itt az apostol? Nem, nem erről az arisztotelészi illúzióról, kancsalul festett egekbe nézőről, ábrándról, nem a tihanyi sirámról! Az eredeti szöveg, amikor élő reménységről beszél itt, így fogalmaz: „Áldott a mi Urunk, Jézus Krisztus Istene, és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által, az élő reménységre” . - Ez a reménység nem valami, hanem VALAKI, mert ez a reménység él. Ez nem illúzió, ez nem gondolat, nem egy fix idea! Ebből az éltető, élő reménységből élt már a zsoltáros is. „Én pedig szüntelen reménylek és szaporítom minden te dicsőségedet.” - Kiben reménykedik? „Szájam beszéli a te igazságodat minden napon, a te szabadításodat, mert számát sem tudom. Az Úr Istennek nagy tetteivel járok, és a te igazságodról elmélkedem.” (Zsolt 71, 14-16) - Mi nem fixa ideákban, nem elméletekben, nem „valahogy lesz”-ekben reménykedünk, hanem abban, Akiről tudjuk, hogy VAN. Átéltünk már egyet s mást, s Ő mindig velünk volt, amikor remegett alattunk a föld. Mert nem a föld mozgott magától, hanem az ember mozgatta bombákkal, ágyúlövésekkel. Akkor is Őbenne reménykedtünk, akkor is az Ő markában voltunk, az Ő megtartó szerelmében. Ezért igaz - én szüntelen reménylek - a zsoltáros bizonysága.
Pál apostol buzdítása: „Krisztus tibennetek van: reménysége az eljövendő dicsőségnek” (Kol 1,28). Ki Pál reménysége? Az élő Krisztus tibennetek
Megvallom, hogy sokszor elveszteném a reménységemet, ha csupán Csokonai Vitéz Mihály-os vagy Vörösmarty-s reménységem volna. Szép versek azok, ne értsük félre, de egy másfajta, egy erőtlen reménység-ről szólnak. Elvesztettem volna, ha itt belül az a Valaki - Aki itt van, mert elfogadtam egyszer -, nem erősítené szüntelen MÉGIS az én reménységemet.
Annyiszor mondtam: MÉGIS-szeretet, MÉGIS-hit, most hadd merjem a reménység elé tenni: MÉGIS-reménység. Mert Istentől való, Istenre támaszkodó, Krisztus élteti. A mi reménységünk nem VALAMI, hanem VALAKI, a velünk járó, bennünk élő, sőt általunk másokat is reménységre biztató élő Krisztus!
„Ezen ujjongjatok, noha most egy kissé megszomorodtatok különféle kísértések között” - így folytatja levelét Péter. Azon ujjongjatok, hogy nekünk élő reménységünk van. Akkor is, ha megindul a Gellért-hegy, akkor is, ha barnább lesz a kenyerünk. Előfordult már, hogy még olyan sem volt.
Hadd fejezzem be azzal, hogy tegnap egyik kedves hívő testvéremtől megkérdeztem, mert nagyon foglalkoztatott:
- Mondja már meg, mi a reménysége? Ő spontán, szívből ezt felelte:
- Egy ótestamentumi Ige jut az eszembe a jó asszony dicséretéből: „Nevessetek a holnapra”. (Péld 31,25)
No, erről van szó.
Az élő reménység nevet a holnapra, mert Istene van, mert élő Krisztusa van. Tudom, hogy neked is van, és ezért nevetve nézhetsz a holnap elé.
Tedd is meg!
Gyökössy Endre