Az Erzsébet körúti Golgota gyülekezet
2005. október 23. | Mórják, a Titokzatos HívőA Vájtfül Magazin tovább bővül. Egy titokzatos, ismeretlen hívő járja az országot és benéz különféle keresztény összejövetelekre, ahol Istent dicsőítik, magyarázzák, hirdetik az emberek. Körülnéz, hogy vajon hogyan is viselkednek a különféle egyházak tagjai, mennyire kedvesek az ismeretlen arcokkal, közelednek-e feléjük.
Az első „áldozat” a budapesti Golgota gyülekezet (1073 Budapest, Erzsébet krt. 13). Egy napsütéses őszi vasárnap látogattam meg (október 9-én), a 11 órai összejövetelt. Nagy izgalommal léptem be a helységbe, hogy megismerjem a ‘60-as évek Amerikájában, „Calvary Chapel” néven elterjedt mozgalom magyarországi követőit.
Nézzük Mórják tapasztalatait!
Milyen jellegű összejövetelt látogattál?
Vasárnap délelőtti istentiszteletet.
Mennyien voltak az összejövetelen?
Telt ház volt. Mindenhol ült valaki, még extra székeket is behoztak.
Köszöntött bárki is személyesen?
Igen, a dicsőítés és úrvacsora után a lelkész felhívta az emberek figyelmét, hogy nézzenek körül és a még észre nem vett barátokat, az új arcokat üdvözöljék. Így az előttem ülő férfi köszönt és kezet rázott velem.
Az ülőhely kényelmes volt?
Igen, nagyon. Ha kicsit korábban megyek, és unalmas a prédikáció, talán még el is alszom.
Hogyan írnád le a szolgálatok előtti légkört?
Kellemes, baráti volt, mindenhol nyüzsgő, vidám beszélgető emberek.
Pontosan hogyan kezdődött a szolgálat?
”Lord, we worship you in this morning,” azaz „Urunk, Téged dicsőítünk ezen a reggelen.”
Milyen hangszereken játszottak?
Egy egész kis zenekar szerepelt, volt dob, zongora, gitár.
Milyen stílusú volt a dicsőítés?
Amolyan tapsolós, felállós fajta. Sokan felálltak, felemelték a kezüket, tapsoltak stb.
Volt bármi is, ami zavart?
Igen, kicsit zavaró volt, hogy minden két nyelven folyt, és mondatonként haladt a prédikátor. Mindig meg kellett várnia, hogy a tolmács magyarra fordítsa a szavait. Ez eleinte zavaró volt.
Pontosan mennyi ideig tartott a prédikáció?
Egy órás volt, és még így is csak a jegyzetei feléig jutott az előadó.
Egy tízes skálán hányast adnál a prédikátornak?
Nyolcast, de lehet inkább kilencest. Fenntartotta az emberek érdeklődését, jól beszélt, és néha ellazította a fonalat (pl. viccet mesélt, mert eszébe jutott valamiről). Egy idő után azonban elkezdte ismételni önmagát, emiatt kissé unalmassá vált.
Dióhéjban miről szólt a prédikáció?
Pál thesszalonikiakhoz írt leveléről volt szó. Így hirtelen nem tudom megmondani melyikről, mert kétszer is összekeverte a prédikátor, hogy melyikről beszél. De arról szólt, hogy milyen szerepet tölt be a férfi és a nő a családon belül, illetve Isten nagy családjában. A hangsúly azon volt, hogy nem szabad átlépni a specifikus feladatokat, és átvenni egymás szerepét.
Mikor érezted úgy, hogy a mennyben vagy?
A dicsőítés alatt.
És mikor érezted úgy, hogy, a.. hogy is mondjam… szóval a „másik” helyen vagy?
Nem éreztem úgy magam, egyszer sem.
Mi történt az öszejövetel után?
A szokásos… Körbenézegettem, elveszettnek tűntem, de senkinek nem tűnt föl ottlétem. Eléggé zárt körnek tűnt így kívülről első alkalommal, mindenki a saját körével beszélgetett, engem, mint új hívőt, kereső embert nem szólítottak meg.
Mi lenne, ha ez lenne a te gyülekezeted (10-es skálán, ahol a 10 = nagyszerű, 1 = csalódás)?
Kilencest adnék neki, a kellemes légkör miatt, érdekes prédikáció miatt. És idővel gondolom észrevennének az alkalom után is és megszólítanának :).
Kiváltotta belőled az alkalom azt az érzés, hogy te örülsz, hogy keresztény vagy?
Igen.
Mi az, amire emlékezni fogsz még egy darabig?
A prédikátor története, hogy megdicsérte a rendőrt, amikor megállította, mert gyorsan hajtott. Azt mondta neki, hogy hálás, hogy vannak ilyen emberek, akik láttán a járművezetők idegesek lesznek és lassításra kényszerülnek.
Mórják