Vájtfül Archívum

Egyik nap elromlik a mosógép, másnap a bojler, harmadnap a villanytűzhely! Ugye milyen ismerős helyzet? Kétféleképpen reagálhatunk az ilyen állapotokra. Lerogyunk, és feladjuk, de mi hasznunk abból? Mi keresztények megtehetjük az ellenkezőjét is, az Úrra tekintünk és onnan várjuk a megoldást. Sokszor még fel sem ocsúdunk, Isten máris válaszol kérésünkre.

Egyszer megkérdezte tőlem valaki, ismerem-e azt, amikor egyik probléma még meg sem oldódik, de már ott a másik, a harmadik vagy negyedik is. Mit tehet ilyenkor az ember?

Bár a helyzet ismerős volt, hirtelen nem tudtam mit válaszolni. Mindenesetre elgondolkodtam rajta. Közben eszembe jutott egy fiatalasszony – nevezzük őt Juditnak –, aki elmesélte, hogy egyszer ő is igazán úgy érezte: na, most betelt a pohár!

Akkoriban sok munkahely megszűnt Magyarországon. A férjének, Gábornak is egy távolabbi városban ajánlottak állást. Kicsi gyermekeik voltak, nem akarták, hogy az ingázás szétszakítsa a családot. Istenre bízták magukat, és úgy döntöttek, családostól elköltöznek! Lakást béreltek az új munkahely közelében, a sajátjukat pedig megpróbálták eladni vagy bérbe adni. Már eltelt egy év, és sem komoly vevő, sem megbízható bérlő nem jelentkezett. Két lakás rezsije nagyon megterhelte a családi költségvetésüket, a megtakarításukat is ki kellett venni a bankból. Egyik nap aztán arra értek haza, hogy betörtek hozzájuk, és az összes tartalék pénzüket ellopták! Judit akkor még úgy érezte, hogy Isten békessége ebben a helyzetben is megmaradt a szívében. Néhány nappal később Gábor munkahelye csőd közeli helyzetbe jutott. Fizetését, hogy ne kelljen elbocsátani, felére csökkentették. Ekkor viszont betelt a pohár! Judit legszívesebben elsírta volna magát.

Mit tehetünk ilyenkor? – kérdezi joggal az ember. A kézenfekvő válaszra csak később ismertem rá egy sokszor olvasott bibliai történetben.

Dávidot, miután Sámuel királlyá kente, elég sok megpróbáltatás érte. Az apósa üldözte. Saját hazájában bujdosnia kellett, végül kénytelen volt az ellenséghez menekülni. Ott viszont a filiszteusok vezérei nem bíztak meg benne, és megalázó módon hazaküldték a harcból. Mire csapatával hazaért, a városuk kifosztva, felégetve, asszonyaik és gyermekeik pedig az amálekiták fogságában, ki tudja hol voltak. „A nép, amely Dáviddal volt, felkiáltott, és annyira sírtak, hogy végül elfogyott minden erejük. És Dávid igen nagy szorultságba jutott, mert a nép meg akarta kövezni… Dávid azonban megerősítette magát Istenében, az Úrban.” (1Sám 30:4,6).

Nem ismerős a nép „megoldása”? Lerogynak sírni, amitől a maradék erejük is elfogy, és elkeseredésükben megtalálják a hibást, akivel végezni kell! De Dávid, akinek elég nehéz lehetett az újabb megaláztatást elviselni, akinek a családját ugyanúgy elhurcolták, akit a saját emberei készültek éppen meglincselni, nem rogyott le és nem gondolta úgy, hogy őt már Isten is elhagyta. Tudta, mit kell tennie: megerősítette magát az Úrban!

Elkeseredésünkben sokszor nem jut eszünkbe, hogy mi is ezt tegyük. Pedig milyen kézenfekvő megoldás! Isten, ahogy annak idején Dávidnak, nekünk is megadja a szükséges erőt és bölcsességet, vagy Ő maga közbeavatkozik, hogy kiutat találjunk a kilátástalan helyzetekből. De ez nem történik csak úgy magától, vagy attól, hogy sírunk. Szorult helyzetünkben tudatosan kell Jézusra néznünk, az Ő gondoskodó kezére bízni önmagunk és szeretteink életét.

Hogyan erősíthetjük meg magunkat az Úrban? Miközben imádkozunk, visszatekintünk, hogy eddig mi mindent tett értünk Isten. Fölidézhetjük azokat a bibliai verseket, amikkel eddig bátorított, amik arról szólnak, milyen is Ő: hogy gondunkat viseli, velünk marad, csodákra képes! Engedhetjük, hogy Isten Lelke betöltsön, hiszen Jézus azt mondta tanítványainak, erőt vesznek, ha a Szentlélek eljön hozzájuk.

Judit és Gábor is imádkoztak. És az utolsó pillanatban, mielőtt végleg ellehetetlenültek volna, Isten megbízható bérlőket küldött hozzájuk, így gondoskodott róluk!

Biztos, hogy életünk során nem alakulnak mindig ideálisan a dolgok. Lehet, hogy úgy érezzük majd, ez volt az utolsó csepp a pohárban. De nem szabad azt gondolnunk, hogy Isten elhagyott minket. Emlékezzünk arra, milyen megoldást választott egy istenfélő ember: Dávid! Azóta évezredek múltak el. De mint ahogy akkor, Isten ma is ugyanolyan erőforrás minden gyermeke számára.

(Lydia magazin 2004/1 szám. Lydia@freemail.hu)

Rozgonyiné Krajcsír Sarolta