Vájtfül Archívum

A kereszténység csupa lemondással jár! - hallhatjuk szinte naponta. Kötelező templomba járni, és adakozni, ezt nem szabad, azt sem szabad! Micsoda tévedés! Templomba nem azért megyünk, mert muszáj, hanem mert ott lehet közösségünk Istennel és a többi kereszténnyel. Ha adakozunk, azzal biztosan nem leszünk szegényebbek, mert Isten sohasem marad adósunk. Ha nem követünk el bűnt, az nem azért van, mert tilos, hanem mert Jézus megszabadított attól! Ez a kereszténység lényege! Molnár Miklós, budapesti üzletember, arról számol be, mennyivel gazdagabb lett az élete, amióta Jézussal jár.

Negyvenéves múltam. Katolikus családban nőttem fel. Édesanyám vallásos életet élt. Apámra alig emlékszem, mert négy éves koromban egy baleset során meghalt. Anyám elmondása alapján ő nagyon mélyhitű, Istennek áldott szolgája volt. Édesanyámmal ketten maradtunk és nehéz évek következtek. 600-700 forint özvegyi nyugdíjból nevelt és taníttatott. De azért mindig meg volt mindenünk nagyon ügyes kezű, élelmes asszony volt, aki jó üzleti érzékkel rendelkezett.

Olyan soha nem volt, hogy éheztünk volna, Isten megáldotta a fillérjeit. A gimnázium elvégzése után kerültem a soproni Fenyves (ma Lővér) Szállodában portásnak. Képzeljetek el egy frissen érettségizett fiatalembert, aki belecsöppen abba az életbe. Egy jóképű gyerek voltam, fiatal és bohém. Minden megadatott, ami annak az életnek az édes oldala. Tehát el lettem ott kényeztetve. A kollegák „mindenre” megtanítottak. Én voltam az „Üdvöske”. Jó fizetésem volt. Akkor a hetvenes évek elején már több tízezer forintot kerestem. Belekerültem az éjszakai életbe teljesen. Elkezdtem iszogatni. A nők és az ital miatt büntetésből elhelyeztek a portáról a „fekete mosogatóba”. Nyolc hónap múlva egy gebines üzlet vezetője lettem. A bohém és könnyelmű életem miatt onnan is elkerültem. Tizenkilenc éves koromban megházasodtam, de két év múlva közös megegyezéssel el is váltunk.

Egy szanatóriumban vendéglátós lettem. Ámbár lecsendesedetten, de ott is folytattam életmódomat. Mivel háromhetente váltakoztak a turnusok, én mindig más lánynak udvaroltam. Egy nap egy lány lépett be. Egy sugallat futott át rajtam és azt mondtam: „Ő lesz az én feleségem!” Két hét múlva megkértem a kezét, anélkül, hogy testi kapcsolatom lett volna vele. Katolikus lévén a szokás szerint elutaztam a szüleihez Dabasra és azt mondtam nekik: „Megkérem Anna kezét, mert Isten kijelölte, hogy ő az én feleségem legyen” . Hittem Istenben. De az én istenképem egy távoli Isten volt hosszú szakállal, aki arra az alkalomra vár, hogy engem végre valamiért megbüntethessen. Ha problémám volt kértem, hogy segítsen. Amikor megsegített bizony már nem foglalkoztam vele. Olyan volt ez, mint az Aladin és a csodalámpa. Megdörzsölte a lámpát. Jött a Gin és utána, mars vissza a helyedre! Én is így voltam, amikor megsegített, akkor vége volt a kapcsolatnak. A Miatyánkot mindig mondtam.

1981-ben összeházasodtunk. Ez volt az első komoly változás az életemben. Elköltöztem Sopronból Dabasra. De megmaradt a bohém életem. Voltak barátnőim, és az ún. „sikkes társaság.” Visszakerültem a szállodaiparba a Balatonra. A prostitúció és az alvilág erősen benne van ebben a szakmában. Különösen a prostitúció világát kezdtem megismerni. Magyarul, futtattuk a lányokat. Egy ilyen sikeres nyaram volt, amikor jól „lekaszáltam” mindenkit a Balatonon. Szoba csak akkor volt, ha bőséges a borravaló. Busás borravalóval, lány is van a szobához.

A szezon végén hazajöttem Budapestre és kezembe került egy könyv, „Élet az az élet után” . Isten ezt a könyvet használta fel az én életemben, hogy megállítson. Azt olvastam benne, hogy jön az ítélet, és oda kell majd állni a szeretetet sugárzó Fény elé. Az egyik kislány mondta, hogy szeretettel végigment a Fény az életén. Mint egy film lepergett az élete. Neki megállt a Fény egy pontnál, amikor nem adott kölcsön egy vödröt a pajtásának. A Fény szeretettel megdorgálta. Egy pillanat alatt megrettentem, hogy ha a kislány életében ez a pici dolog nem tetszett a szeretet Lények, akkor az én életemmel mi lesz. Mi lesz velem. Azok az iszonyatos, fertelmes dolgok miatt, amit műveltem. Úgy hívtak engem a Balatonon, mint a „A nagy Kaszás” A vendégek zsebeit nagyon ügyesen ürítettem ki. Fizikai félelem volt rajtam. Akkor életemben először nem a Miatyánkot mondtam, hanem letérdeltem és imádkoztam. Azt éreztem, hogy az egész szoba vibrál. Éreztem, hogy nem vagyok egyedül. mondtam: „Istenem, ha Te vagy, ha tényleg létezel, akkor, mutasd meg mit akarsz kezdeni az életemmel!”

Másnap a postára mentem. Ott találkoztam egy öreg, nénivel, aki a telefonfülke mellett állt és valamit olvasgatott. Oda léptem hozzá és megkérdeztem . „Segíthetek valamit?” Elkezdett nekem Istenről beszélni. Elmondta, hogy Isten szereti az embert, Ő békülő kezet nyújt és meg tudja adni a megoldást az ember életére. Kérdeztem, hogy mégis akkor mi a megoldás? Azt válaszolta, hogy Jézus Krisztus meghalt a bűneinkért. Ezt én is tudom - mondtam. Aki elfogadja Jézust, annak rendezve lesz élete Istennel. Nem akartam elhinni, hogy csak ennyi lenne az egész. Ő azt mondta: Igen. Ennyi! De Néni! Nagyon bűnös vagyok, sok bűnt követtem el.- mondtam, és elkezdtem megvallani neki a bűneimet. Jöjjön el hozzám a napokban, itt lakom a posta mellett, kérte.

Alig vártam, hogy másnap legyen. Mint kiderült a néni fél éve ágyban fekvő beteg volt és csak ma kelt fel először. Nem is tudta igazán miért ment a postára. Újra elkezdett beszélni Jézusról soroltam bűneimet és ő csak azt ismételgette: Erre is elég Jézus megbocsátása, erre is elég, erre is elég Nagyon boldog lettem. Néhány szóval imádkoztunk. Azt mondtam Istennek: „Úr Jézus! Akkor most behívlak a szívembe és átadom az életemet Neked” Boldog voltam, hogy ilyen egyszerű kereszténnyé lenni.

Akkor elindultam a hívő élet útján. Elkezdtem olvasni a Bibliát, csak úgy „faltam”. Az első dolgom az volt, hogy felszámoltam a barátnőimmel való kapcsolataimat. Sikerült Isten segítségével, úgy felszámolnom, hogy mindegyiknek el tudtam mondani, hogy miért szakítok. Azt mondtam: Isten van az életemben, és Ő nem tud beleegyezni ebbe a kapcsolatba. Ezért inkább szakítsunk. Volt, aki megszeppent, volt, aki nevetett. Tavasszal visszakerültem a Balatonra a szállodába, de közben kineveztek főportásnak. Nagyon megijedtem, hogy most már keresztény vagyok és mi lesz. Én vagyok a főportás. Egy csomó dolognak meg kell megváltoznia ebben a szállodában, amit nem tudok megoldani. Az alapfizetésünk kevés volt, ha nincs borravaló, mit fogunk keresni? Mert a szállodaportás abból él, amit „lekaszál”. Isten rajtam keresztül betette a lábát a szállodába és mindennek meg kell változnia ott. Hitemet meg kell vallanom. Az első nap beléptem a szálloda, mint főportás. Behívtam az utcalányokat, és azt mondtam nekik: Itt többet nem szabad csinálni, amit eddig csináltunk. Ne haragudjatok meg rám, de ezt nem engedhetem meg, mert Isten megváltoztatott engem. Volt, aki kinevetett, volt, aki elsírta magát. Többet nem jöttek oda. Pénteken nyitott a szálloda, jöttek a vendégek. Van szoba? Van! - mondtam. Mérgesen néztek kollegák rám, mert minden szobát kiadtam. Nem mondtam azt, hogy nincs. Régebben azt szoktuk mondani a vendégnek, hogy, nincs és ha ad borravalót, akkor van szoba. Régente a második napra ily módon összegyűlt 15-20.000 forint Most meg semmi nem volt a kasszában. Elém álltak a fiúk és azt mondták, figyelj ide: Nem azért jövünk nyáron dolgozni a Balatonra, hogy üres zsebbel menjünk vissza. Mondd meg, hogy mit akarsz? Megőrültél, vagy mi van? Legalább 2-3 szobát tartsunk meg! Akkor elmondtam nekik, hogy életemben Isten mit tett. Eljött a vasárnap délelőtt és a vendégek egymás után jöttek fizetni a szobáikat. Hullott a borravaló! Szobánként 1984-ben 400 forint borravalót adtak. Nagyon köszönjük! Nagyon jó volt itt lenni! - mondták. A feleségem akkor még hitetlen volt, szintén szállodaportás, mondta, hogy ezt nem hiszi el. Ilyen nincs! A következő vasárnap eljött megnézni. Majdnem elájult! Itt mindenki magától adja a borravalót, mondta. Én azt mondtam, hogy Isten cselekedett, mert hajlandó voltam bízni Benne. Később az Úr kihozott a szállodaiparból GYŐZTESEN!

Azután három évet töltöttem családommal együtt Bécsben. Sok csodát éltem, de a legnagyobb csoda az én kis hitetlen feleségem megtérése volt 1987-ben. Olyan nagy öröm volt- ez nekem. A legnagyobb ajándékot adta Isten. Ez után Isten azt mutatta, hogy el kellel mondanom a múltamat a feleségemnek. Iszonyúan nehéz volt. Sokat vajúdtam, de az Úr serkentett. Egy este odaültem elé, és azt mondtam: Figyelj ide! - ugye tudod, hogy szeretlek? Tudom -, mondta. Ugye azt is tudod, hogy régen is szerettelek? Azt is tudom. El kell, hogy mondjam neked, hogy egy titkom van előtted. Voltak barátnőim a közös életünk során egy ideig. De, amikor megtértem, mindent felégettem. Azóta boldogabb vagyok, és Isten megtart. Erre ő azt válaszolta: Tudod, most még jobban szeretlek, mint azelőtt. Újból megtapasztaltam, hogy Isten gondot visel rólam.

Az öreg néni, aki által keresztény lettem - telkén épült fel a Misszió Üzletház, abban van a cukrászdánk. A néni mindig azt mondta: Istennek célja van ezzel a telekkel, így épült fel az üzletház, Isten sugallatára. Abban az időben négyszer olvastam különböző könyvekből az 5Móz 28,1-14. verseit: „Megáldok mindent, amire ráteszed a kezed” Nekem nem voltak millióim. Isten úgy megáldotta a fagylaltozót, és a leendő bérlők is tőkeerősek voltak és előre tudtak fizetni. Becsületesen, határidőre ki tudtam fizetni minden számlát. Volt egyszer, hogy hiányzott 900.000 forint. Imádkoztunk és amint abbahagytuk az imát, felhívott az egyik leendő bérlő, hogy most utalt 900.000 forintot. Mindezt Istennek köszönöm meg.

Két barátomon keresztül kerültem be a Keresztény üzletemberek Szövetségébe. Isten határozott útmutatást adott, hogy nekem ebben a Szövetségben kell dolgoznom és elmondani több és több üzletembernek, hogy Istenre bízhatunk mindent. Ő mindig készen áll segíteni nekünk. Jézus azt mondja: „Kérjetek és adatik nektek!” Akár egy üzletházat is!

Molnár Miklós