Vájtfül Archívum

A cappella, azaz hangszerek nélküli zene. A Bolyki Brothers ennek a műfajnak egyik legjelesebb képviselője hazánkban. A négy testvérből álló alakulat hosszú évek óta járja az országot, sőt gyakran kapnak külföldi meghívást is. A csapatból Bolyki Lászlót szólaltattuk meg, aki többek között mesélt az együttes megalakulásáról, legkedvesebb koncertélményeiről, személyes hitéről és a Brothers jövőbeli terveiről.

- Az életrajzotokat böngészve rögtön feltűnik, hogy mindannyian játszotok többféle hangszeren is, mégis a Bolyki Brothers alapjában véve a cappella, azaz hangszerek nélküli zene. Hogyan jött az ötlet a csapat megalakítására, netán elegetek volt a sok hangszerből?

- Mindnyájan klasszikus zenei tanulmányokat folytattunk 6-7 éves korunk óta. Trombita, hegedű, zongora, klarinét, cselló. Szép hangú instrumentumok, de képzeld el, amikor mindez egyszerre szól a ház különböző helységeiből… Na így nézett ki egy átlagos hétköznap biatorbágyi otthonunkban. Azt hiszem mégis ez az alapja annak a zenének, melyet manapság a Bolyki Brothers művel. Az együttest egyébként egyáltalán nem valamilyen ötlet alapján hozták, vagy hoztuk létre, inkább azt mondhatnánk, hogy kialakult. Játékból, saját örömünkre énekelgettünk, utánozva a nagy a cappella együttesek hangzásvilágát. Közönségünk talán éppen ezt a felszabadult örömzenélést szereti bennünk leginkább. Fölléptünk családi, gyülekezeti, egyetemi rendezvényeken. Akkor kaptunk észbe, amikor a Zeneakadémia színpadán találtuk magunkat, méghozzá teltház előtt. Fura érzés volt ott állni, és levonni a következtetést: létezünk. Már nem csak önmagunk számára, hanem további – legalább - 1200 ember számára is, akik szeretnek minket, és számítanak ránk. Valahogy így tudom érzékeltetni, hogy miképpen jött létre a Bolyki Brothers. A hangszerekből egyébként olyannyira nem lett elegünk, hogy a mai napig játszunk kamara-, és szimfonikus zenekarokban is. A magam részéről tegnap jöttem haza a Kanári Szigetekről, ahol Las Palmas és Tenerife koncerttermeiben játszottuk Mahler VI. szimfóniáját a Fesztiválzenekarral.

- Az elmúlt évek során rengeteg helyen volt alkalmatok fellépni hazánkban és külföldön egyaránt. Gondolom mindegyiknek megvan a maga különlegessége, mégis tudnál említeni olyan fellépéseket, melyek különösen emlékezetesek a számodra?

- Számomra két nagy találkozás volt a legmeghatározóbb zenei élmény: Az amerikai Holmes Brothers-szel az A38-as hajón adtunk közös koncertet, melynek címe ez volt: Brothers Meeting, azaz testvér találkozó. Szeretek olyan zenészekkel dolgozni, akiktől nagyon sokat lehet tanulni. Holmes-ék ilyenek. A „fekete zene” improvizatív lendülete, erőteljes kifejezésmódja és spontán virtuozitása egyszerűen magával ragadott minket. A másik nagy élmény Al Di Meola és csapata volt. Őt gondolom nem kell bemutatnom a magazin olvasóinak. Megadatott a lehetőség, hogy 50 éves szülinapi buliján fölléphessünk néhány szám erejéig. A végén odajött hozzánk, és meghívott bennünket, hogy a következő koncertjén lépjünk föl vele. Azt hittük, viccel. Amikor azonban közös próbára hívott minket szállodájába, rájöttünk, hogy ez a valóság. Ott volt még Gumbi Ortiz, a világhírű kubai kongás is, aki Di Meola előtt Miles Davis kongása volt évtizedeken át. Azt hiszem ezen az estén átértékeltük a zenéről, főleg a ritmusról alkotott nézeteinket. Sokat beszélgettünk velük, nagyon sok fontos tanácsot kaptunk tőlük, a közös muzsikálás végeredményét pedig a Veszprémi Ünnepi Játékok koncertjén mutathattuk be Al Di Meolával.

- „Hová mész te kis nyulacska?” címmel kiadtatok egy koncertfelvétel, mely a rövid tájékoztató szerint „stílusparódia a gregoriántól a technóig”. Stúdiólemezetek pedig a „The Fruit of the Spirit” címet viseli, a bibliai lélek gyümölcseire utalva. Tudatos törekvésetek, hogy a humor, és a könnyedség mellett komolyabb mondanivalót is közvetítsetek?

- Nekünk először volt mondanivalónk, és csak azután bármiféle tudatos törekvésünk. Ezért vagyunk könnyebb helyzetben, mint egy általában vett könnyűzenei együttes, akiket „kitalálnak”, fölépítenek, majd szövegírót keresnek a zeneszerző mellé, hogy találjon ki valami „trendit”, amit végül jól el lehet adni. Mind a négyen újjászületett keresztény emberek vagyunk, - akik a magunk gyengeségeivel együtt is - azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy Krisztusról tegyünk tanúságot. A Bolyki Brothers hivatása éppen ez. A humor és a könnyedség egyszerűen belőlünk jön, megint csak nem tudatos törekvés eredménye. Mindenesetre az embereknek föltűnik, hogy műsorunkban elfér a humor, az önfeledt kacagás, és a Szentírás életbevágóan, sőt örök-életbe-vágóan súlyos üzenete. Ezt valójában jó dolognak tartom, mert kizökkenti a gyanútlan hallgatót abból a közfelfogásból, hogy a hit és a keresztény értékrend egy idejétmúlt poros ideológia, ami csak öreg néniknek való, akiknek rengeteg idejük van, és akik sápadt arccal mormolják gépies imáikat a templompadban, vagy a riadt szemű ködevő szektásoknak, akik önjelölt zsebprófétákat követve nézik a felhőket. A Bolyki Brothers-ben egyszerre van jelen a hús-vér ember összes érzésével, és az evangélium szent üzenete a maga komolyságával. Ez így együtt lett tudatos törekvéssé számunkra.

- Személyes életedben milyen szerepet tölt be keresztény hited?

- Keresztény hitem lényege nem valami, hanem VALAKI. Ő a feltámadott Jézus Krisztus, aki meghalt bűneimért, hogy nekem örök életem lehessen. Ez életem alap élménye. Ha valaki kételkedne mindebben, az engem egy cseppet sem zavar. Olyan ez, mintha - bocsánat a profán hasonlatért - valaki a havi fizetésemben kételkedne. Abból élek, és nem zavar, ha a másik nem hiszi. Belőle van békességem, örömöm, erőm, jelenem, és jövőm. Tudom honnan jöttem és hogy hová tartok. Mindez nem valamiféle vallásos teljesítmény honoráriumaként lett enyém, hanem abból a kegyelemből, hogy fölismerhettem: Valaki feltétel nélkül szeret és elfogad úgy, ahogy vagyok. Már akkor meghalt értem, mikor még bűneimben éltem. Ez szerintem maga a lelki luxus.

- Meghívásokat ugyanakkor meggyőződéstől függetlenül sok helyről kaptok. Mennyiben más egy keresztény rendezvényen való fellépés, egy „világi” közönség előtt adott koncertnél? Máshogy készültök egy ilyen alkalomra, esetleg más programmal is, vagy nem azt nézitek milyen lesz a közönség összetétele?

- Ez éppen olyan, mint amikor Bach Máté Passióját játsszuk. Ha egy nagypénteki istentiszteleten hangzik el a darab mondjuk a Kálvin téri református templomban, akkor az „hazai pálya” a Passió számára. Általában van hozzá ige olvasás, ima és néha egy rövid prédikáció is. Ha a Zeneakadémián hangzik el, akkor más a szövegkörnyezet, más a közönség, de ugyanaz a darab. Éppen így nekünk is figyelembe kell venni egy rendezvényen, hogy a közönség miért jött el. Jegyet vett egy jazz koncertre, vagy istentiszteletre érkezett? Templomban vagyunk, vagy egy koncertteremben? Közösség, vagy közönség ül a székeken? A gospel - csakúgy mint a passió - egy templomi műfaj, ott van otthon. Ám kivívta magának azt a zenetörténeti rangot, hogy önálló zenei műfajként is számon tartják. Röviden: nem a közönség összetételére figyelünk, hanem a rendezvény jellegére. Ám a zene és a jelenség mindig ugyanaz. Aki eljön a Kongresszusi Központba egy gospel koncertre, és megütközik azon, hogy ki merjük mondani Jézus nevét, az magára vessen: ilyen a gospel. Ugyanakkor nem élhetünk vissza azzal, hogy a közönséget két órára „kezünkbe adta az Úr”. Mindig tudnunk kell, hogy hol vagyunk és miért vagyunk ott.

- Ha már a fellépési programotokat említettem, egy-egy előadásotokon inkább saját szerzeményeiteket, vagy spirituálé-feldolgozásokat adtok elő?

- Az ős élmény, a spirituálé. Az a cappella általunk űzött formája ebben a műfajban gyökerezik. Így nem is akarjuk elhagyni műsorunkból a spirituálékat. Ám állandó útkeresésben vagyunk, sok ötletünk van, saját zenék, földolgozások stb. Egy zene esetében mindig az dönt, hogy mennyire tudunk vele azonosulni. Ha megragad bennünket, nem számít, hogy ki írta azt, tradicionális zene, vagy modern.

- Nézzünk egy kicsit előre. Milyen célkitűzéseitek, terveitek vannak a 2005-ös évre?

- A 2005-ös évünk nagyon sűrűnek ígérkezik. Több turnénk lesz Európán belül, és lehet, hogy kívül is. Bár már megtanultuk, hogy egy turné akkor fix, ha már hazajöttünk róla… Lesznek megint nagy találkozások is: a Tavaszi Fesztiválon a német Niniwe együttessel adunk közös koncertet az Urániában, és az év második felében folytatjuk közös munkánkat Al Di Meolával is. Havi rendszerességgel fogunk „klubozni” a Jazz Gardenben, sok vidéki városban lesz koncertünk, tervek szerint a Nemzeti Koncertteremben és az Arénában is. Tervezünk egy új lemezt is, de ez még titkos tervnek számít. Ígérjük, ha célegyenesbe fordul a dolog, időben értesítjük e kedves olvasókat.

- Végezetül van még valami amit szeretnétek üzenni az olvasóknak?

- Nagyon köszönjük, hogy olyan sokan ragaszkodnak hozzánk, hogy szinte mindig teltház előtt léphetünk színpadra, akár a Zeneakadémián, akár a Millenáris Teátrumban, akár Budapesten, akár vidéken énekelünk. Megpróbáljuk meghálálni ezt a szeretetet, és sok szép élményben részesíteni közönségünket.

Isten áldását kívánjuk mindenkinek 2005-ben is.

Rencsényi Áron