Vájtfül Archívum

Szinte naponta beleesünk olyan helyzetekbe, amikor egyféleképpen gondolkodunk, de másképp viselkedünk. Leparkol a házunk előtt egy autó, nagy dühösen kirohanunk, és akkor vesszük észre, hogy egy kedves ismerősünk áll ott kocsijával. “Nem tesz semmit”- mondjuk széles mosollyal! Miért? Ha jól megfigyeljük, Jézus tanításainak nagy részében különösen nagy hangsúlyt fektetett a szívben végbemenő dolgokra. “Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúskodások és az istenkáromlások.” (Máté 15:19) Ha a szívben minden rendben lenne, akkor nem lenne ennyi gonoszság a világon. A világtörténelem egyetlen háborúja sem a csatatereken kezdõdött, hanem az emberek szívében!

Nyelvében él a nemzet, így szól a mondás. Valóban, naponta keletkeznek újabbnál újabb kifejezések (lásd: számítógép), és tűnnek el a régiek. Nemrég megkérdeztem egy fiatalembert, tudja-e mi a fidibusz? Fogalma sem volt. Pedig gyerekkoromban, én még avval gyújtottam meg nagyapám pipáját.

Az európai és más nyugati államokban még használják ugyan a Pálforduló, áruló Júdás és hitetlen Tamás kifejezéseket, de azok bibliai eredetéről legtöbben már alig, vagy semmit sem tudnak.

Az elmúlt rendszerben jórészt a tömegtájékoztatási eszközöknek köszönhetően, valóságos művészetté fejlesztettük a szavak és kifejezések „kozmetikázását”. Például, ha valamilyen intézmény pénzhiány miatt nem épülhetett fel, akkor így közöltük a nyilvánossággal: A beruházás megfelelő források hiányában meghiúsult. Szinte ártatlan báránykának tűnik az, aki társadalmi tulajdont idegenít el , pedig azt ősidők óta egyszerűen csak tolvajlásnak szokás nevezni.

Ha valaki napjainkban egy szerbet rácnak nevezne, akkor válaszként simán golyót kaphatna a hasába. Pedig legtöbb régi térképen, Szerbia rácországként van feltüntetve. Abban az időben az volt Szerbia hivatalos neve. Ki tudná megmondani, mikor alakult át a rác kifejezés, sértő szóvá?

Már az eddig felsoroltakból kiviláglik, hogy a szavak, kifejezések önmagukat nem minősítik. A probléma nem a szavakban, van, hanem, abban, ami a mögött rejlik

Nyilvánvalóan nem keresztény megfontolásból, de mégis a probléma lényegébe talált bele, a Ludas Matyi (egykori budapesti szatirikus hetilap), egyik munkatársa, aki „Falfirka egykor és ma” címmel egy szellemes karikatúrát közölt, ami, két részből állt. Az első rajzon a már megszokott stílusban, Pityu bolond felírat volt látható, míg a másikon a Pityu pszichopata, változat. Ezek szerint tehát, a második rajz, formailag akár egy orvosi látlelettel is felérne, és ugye mennyivel „kulturáltabban” hangzik? Még egy ékes példa tehát, arra vonatkozóan, hogy mennyire megtévesztő, ha a szép szavak mögött, csalárd szív rejlik

„Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások” (Máté 15: 19.)

A magyar nyelv az istenkáromlást, a trágár, obszcén kifejezéseket egy gyűjtőfogalomba vonja, és egyszerűen csak káromkodásnak nevezi. A Biblia viszont külön fogalomként jelöli meg az istenkáromlást és a rothadt beszédet. Én ezúttal csak a második fogalommal foglalkoznék, mivel ez eszmefuttatásunk tárgya.

A rothadt beszédről Pál apostol tesz említést. „Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék” (Ef. 4: 29.). Azt most már nem tudhatjuk, hogy Pál korában mit neveztek rothadt beszédnek, de azt igen, hogy napjainkban ez a fogalom, nyelvenként és kulturális közegenként változó.

Magyar és délszláv nyelvterületen az illetlen kifejezések nagy részét a szexualitással kapcsolatos szavak képezik. Az sem titok, hogy e dologban, éppen ez a két nép tartja a dicstelen (világ) rekordot. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy a nálunk illetlennek nevezett szavak, más kultúrákban egyáltalán nem azok. Jó példa erre a következő eset: Az 1960-as évek végén, a jugoszláv vendégmunkások elözönlötték az akkori nyugat-németországot. A derék jugósvábok (ahogyan a németek „becézték” őket), megpróbálták a magukkal vitt trágár kifejezéseket lefordítani német munkatársaiknak. Azok szegények csak nézték, ugyan mi bajuk van ezeknek szerencsétlen jugoszlávoknak? Ugyanis nekik az csak értelmetlen butaság volt.

Ezen már csak azért is érdemes elgondolkodni, mert ha azokat a kifejezéseket, amiket mi illetlennek tartunk, latinul mondjuk ki, akkor azok már nem illetlenek! Hát nem furcsa? Már csak azért is, mert amit Isten nem szégyellt megteremteni, arról nem szégyen beszélni. „Nincsen erkölcstelen olvasmány, csak erkölcstelen olvasó!” , mondotta Balsac , a neves francia író. Átvitt értelemben tehát nem a beszéd (írás) a romlott, rothadt, hanem az emberi szív.

„…mert a szívnek teljességéből szól a száj.” (Máté 12:34/b). Ezt az igét általában úgy értelmezzük, hogy a szív teljessége akkor nyilvánul meg, amikor valaki a tyúkszemünkre lép. Nyilván ebben is van igazság, de minden bizonnyal a szív teljességhez hozzátartozik az is, amikor valamit egyféleképp gondolok, de másképp mondom.

„ A ti beszédetek mindenkor kellemetes legyen sóval fűszerezett, hogy tudjátok, hogy mimódon kell néktek kinek-kinek megfelelnetek.” (Kolossé 4: 6.) A fűszer igazi mivolta nem a külsőségekben (kinézetben) rejlik, hanem az ízben! Léteznek fűszer hamisítványok is. Jól néznek ki, de ízük értéktelen. Használhatunk szóvirágokat, a régi szavak helyett újakat szerkeszthetünk, de mindez a lényegen nem változtat semmit. Következésképpen, Szerbiának attól még nem lett nagyobb becsülete, hogy nem nevezik rácországnak, mint ahogyan a cigányság égető problémái sem lettek megoldva, avval, hogy immáron romáknak nevezzük őket.

Egy dolog biztos, bizonyos szóhasználatot tiltani, és egy másikat favorizálni értelmetlen dolog. Mint ahogyan az is, hogy tilalmakkal és parancsokkal nem oldható meg semmi, márcsak azért is, mert szép szavakkal is lehet sértegetni.

Összegezésképpen is egy szólásmondást idéznék: „Ami szívemen, a számon”, - de ezt keresztény tartalommal töltsük meg! Munkálkodjunk szívünk tisztaságán, és az a tisztaság vezérelje kimondott szavainkat is!

„Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd a szívedet, mert onnan indul ki az élet!” (Példabeszédek 4: 23.)

Arnold Ernő