Vájtfül Archívum

„Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, a melyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által” 1Pt 2,5.

Ha Isten célja velünk kapcsolatban a megtéréssel beteljesedne, akkor amikor megtérünk rögtön elragadtatnánk hozzá, és nem lenne szükség arra, hogy még itt a földön leéljük az életünket. Ő azonban azt szeretné, ha elváltoznánk Krisztus hasonlatosságára (2Kor 3,18).

A gyülekezetnek két fontos szerepe van a földön. Az egyik, hogy további lelkeket mentsen meg a haláltól, hogy továbbadja az evangéliumot (Mt 28,19). A másik, hogy építse a már megtért testvéreket (Jn 21,15-17; 1Pt 2,5). Az első feladatra most nem szeretnék kitérni, mindenki tisztában van a fogalommal, hogy mit jelent evangelizálni. Bár nem mindenki – vagy nem minden gyülekezet szentel ennek megfelelő hangsúlyt. Azonban mindnyájunknak épülnünk kell. Ezért van szükségünk a gyülekezetre is, mivel egy-egy tagja a gyülekezetnek az ismeret csak egy részét hordozhatja (1Kor 13,9), bár ennek mértéke egyénenként változó. De az vitathatatlan, hogy hívő életünk kezdetén mindannnyiunknak szüksége van legalább egy érett testvér segítségére, aki segít eligazodni, megérteni mindazt, ami az új életünkkel kapcsolatos.

Akárcsak természetes emberi életünk kezdetén is, szinte mindent más emberektől tanulunk. Tudásunk legnagyobb részét más emberek tapasztalataiból nyerjük, és más emberek tanítanak bennünket az életre. Gondoljunk csak a szüleinkre, vagy az iskolákra, ahová jártunk. Akárhogyan is van, ha emberi közösségben élünk, akkor tanulunk és átveszünk dolgokat nálunk tapasztaltabb embertársainktól. Más szóval teljes, felnőtt emberré épülünk. Ahogyan mindnyájunknak különböző adottságai is vannak. Egyikünk jó logikai készséggel rendelkezik, másikunk jó vizuális képességgel, van aki könnyen teremt kapcsolatot más emberekkel, stb. Mindannyian különbözőek vagyunk. Így van ez a gyülekezetben is. Pál bővebben ír erről a korinthusiakhoz írt első levelének 12. fejezetében. Krisztus testében, a gyülekezetben is megvan mindannyiunknak a szerepe, a nekünk adott ajándékoknak, képességeknek megfelelően, hogy együtt építsük fel Krisztus testét, a gyülekezetet. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha mi magunk egyénileg is épülünk, és keressük a módját az épülésnek.

Az épüléshez elengedhetetlen, hogy éhesek, szomjasak legyünk az Úr után. Az Úr tiszteletben tartja a szabad akaratunkat, és nem csinál velünk semmit akaratunk ellenére. Ezért ezt a növekedést és épülést is akarnunk kell. Lk 11,10 „Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.” – Mt 5,6 „Boldogok, a kik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek” . Ha passzívak vagyunk, akkor nem történik semmi. Mindkét igehely azt mutatja, hogy nekünk kell először aktívan cselekednünk, és akkor az Úr betölti a szükségeinket. Amikor újjászületünk, akkor egy piciny új élő magként kerül belénk a Szent Szellem, megelevenítve a mi szellemünket. Az életnek van egy sajátos tulajdonsága. A növekedés minden élő dologba Isten által bele van programozva. Az élő dolgoknak nem nekünk kell megmondani, hogy hogyan növekedjenek, hanem ha tápláljuk az életet, akkor az magától növekedik. Mi emberek nem tudjuk a növekedést magát meghatározni, csak segíteni, vagy gátolni tudjuk. Gondoljunk bele, hogy egy kis gyermek megszületik, és mi semmi mást nem csinálunk, mint tápláljuk, és a gyermek magától növekszik. Ugyanígy van a szellemi életünkkel is. Mi tápláljuk, (1Kor 3,6 „Én plántáltam, Apollós öntözött; de az Isten adja vala a növekedést.”), de Isten adja a növekedést. Azonban ha mi nem tápláljuk, akkor az élet nem tud növekedni.

Még egy dolog szükséges a növekedéshez ez pedig az idő. Krisztusnak, magának is el kellett érnie egy felnőtt kort, amikor képes volt megkezdeni a szolgálatát. Mai világunkban egyre inkább tisztában vagyunk a táplálkozással. Egyre köztudottabbak, hogy milyen összetevői vannak az ételeinknek, és attól függően, hogy mit szeretnék elérni, úgy tudok táplálkozni, hogy a kívánt célt elérjem. Másként eszik egy cukorbeteg, másként aki fogyni szeretne és másként egy sportoló. Ahogyan tudatosan vesszük magunkhoz a testünknek szükséges táplálékot, ugyanúgy tudatosan tudjuk a szellemi táplálékot is magunkhoz venni, annak érdekében, hogy a szellemünk növekedjen. Tapasztalatom szerint ez a tudatosság hiányzik ma a testvérek nagy többségéből. Ahhoz, hogy épüljünk Krisztusban, táplálnunk kell a szellemünket, hogy az a megfelelő érettségre jutva ténylegesen életünk meghatározó eleme lehessen. A Rómabeliekhez írt levél nyolcadik fejezete ezt gyönyörűen bemutatja. Ha a test dolgaival töltöm az életem, akkor nem tudok Isten előtt kedves életet élni (Róm 8,8). Egy korábbi írásomban már írtam, hogy azok igazán Isten gyermekei, akiket Isten Szelleme vezérel (Róm 8,14). Ez azonban csak akkor lehetséges, ha a szellemünk elér egy bizonyos érettséget. Ahogyan a gyermek is csak fokozatosan tud egyre bonyolultabb döntéseket hozni, ahogyan az élete erősödik, növekszik Kezdetben épp csak beszél, azután jön egy miért-korszak, amikor már szeretné megérteni, hogy mi van körülötte, és később már a korának megfelelően adunk mi szülők is feladatokat nekik, annak megfelelően, hogy mennyire nőttek fel. Ugyanez a folyamata a szellemi növekedésnek is. Szellemi életünk elején mi is csak tejet (Zsid 5,12-13), tudunk fogyasztani, de később eljutunk az érett korba (Zsid 5,14; 1Jn 2,13). Tudatosan kell élnünk a szellemi életünket. Sokan mondják, hogy ha valamit csinálok, akkor azt előre nem mindig tudhatom, hogy az Úr szerint mit kell cselekednem, Hogy csak utólag derül ki, hogy az Úr szerint cselekedtem-e vagy sem. Szerintem ez teljesen éretlen szellemi életre utal.

Lapozás: 1 2